Kaláka
A Kaláka Tamkó Sirató premierje
November 29-én, szombaton 17 órától mutatják be az új, Tamkó Sirató Károly verseit tartalmazó Kaláka zenéskönyvet a nemzeti könyvtárban, a Széchényi-könyvestek programsorozat részeként.
Foglaljon helyet ön is Gryllusék asztalánál!
Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy a családi vacsoraasztal maga az univerzum, csak kicsiben, és körülötte nemcsak égitestek, hanem történetek is keringenek, amiket csak azok ismernek, akiknek terítettek is.
Folytatódik a Magyar népmesék-sorozat
Ki ne emlékezne a Kecskemétfilm klasszikusára? Az ikonikus sorozat a Nemzeti Filmintézet támogatásával folytatódik – emellett további három animációt, hat dokumentumfilmet (többek között Tóth Ilona ’56-os kirakatperéről, az első magyar Afrika-kutató kalandos életéről és a hazai blueszene történetéről) is támogat az NFI.
Ferenczi György és a Csík Zenekar is Magyarföldre tart
Szabadtéri koncertekkel, irodalmi műsorral, kiállítással és szakrális programokkal várják a látogatókat július 11. és 13. között Magyarföldön, a Fatemplom Fesztiválon.
A Lóci játszik és Bogányi Gergely is ott lesz a Déryné Fesztiválon
Öt napon át tizenkét helyszínen, több mint hetven ingyenes programmal csábít a festői Zemplénbe a Déryné Fesztivál.
Félszáz ingyenes programot kínál a Református Zenei Fesztivál Budapesten
A háromnapos rendezvényen zenére szólalnak meg Szabó Lőrinc versei a Kaláka előadásában, de színpadra áll ifj. Szakcsi Lakatos Béla és zenekara, a Tázló, a Magashegyi Underground, Vecsei H. Miklós, Koncz Kriszta Group, Talamba, a Capella Columbae, a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar, valamint zenés irodalmi pódiumestjükkel Beck Zoltán és Grecsó Krisztián is.
Pályaelhagyó építészek munkásságát mutatja be a Velencei Biennálé magyar kiállítása
Új szakmájukban sikeres, egykor építészként végzett, azonban tudásukat más területen kamatoztató alkotók munkásságát mutatja be a Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjának kiállítása.
Gryllus Dániel a Kaláka mellett kiadót és fesztiválokat működtet 75 évesen
A kétszeres Kossuth-díjas Kaláka vezetője a rendszerváltozás óta számos szólóanyagot jelentetett meg.
Zágrábban fürdőztünk a magyar irodalomban
November 12–17. között Magyarország volt a legnagyobb horvát könyvszakmai rendezvény, az Interliber könyvvásár díszvendége Zágrábban. A magyar standot és programokat óriási érdeklődés övezte: elismert írókkal, irodalmi és művészeti szaktekintélyekkel, kiadókkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, kulturális és zenei programokkal várták az érdeklődőket. A magyar díszvendégség eseményeit a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Zágrábi Liszt Intézet közösen szervezte.
Kisebbségben lenni egyszerre szerencse és szerencsétlenség
A zágrábi Interliber Nemzetközi Könyvvásáron kedd este és szerdán is folytatódtak a magyar vonatkozású programok a díszvendégségünk részeként: könyvbemutatók és horvát–magyar irodalmi kerekasztal-beszélgetés, Kaláka-koncert és interaktív Szabó Magda-gyermekprogram is belefért a napba. Tudósításunk mellett pedig Keresztes Balázs, a díszvendégség magyar főszervezője mesélt stábunknak az együttműködés létrejöttéről.
Klippremier 1956 emlékére a Kalákától
Az ’56-os forradalom hőseinek emlékére zenésítette meg a Kaláka Faludy György 1956, te csillag című versét, amelyből az 56films készített videóklipet.
Szeptember végén kerül a mozikba a Kalákáról szóló film
Szeptember 26-tól vetítik országszerte a mozik a legendás Kaláka együttesről szóló, Kaláka – a Kárpátoktól a Karib-tengerig című egész estés dokumentumfilmet, Pigniczky Réka rendezését.
Ha Dani nem szól, soha nem jutott volna eszembe verseket énekelni
Török Máté, a Kossuth-díjas Misztrál együttes alapító tagja Gryllus Vilmos gitáros-énekes előadóművésszel, zeneszerzővel, a kétszeres Kossuth-díjas Kaláka együttes alapító tagjával beszélgetett.
Tíz kihagyhatatlan irodalmi program az idei Művészetek Völgyén
Rémgyűjtemény, ritka párosok, bensőséges beszélgetések, zene és szó összefonódása – ezek várják az irodalmi élet szerelmeseit az idei Művészetek Völgyén.
A filmek mellett rengeteg zene is lesz a Magyar Mozgókép Fesztiválon
Június 12-én kezdődik és négy napon át tart a Magyar Mozgókép Fesztivál. A hazai filmek veszprémi seregszemléjén 100 hazai mozgóképes alkotás mellett számos ingyenes koncertet és zenei programot is kínálnak a szervezők. A Budapest Bár, a Kaláka, Szirtes Edina Mókus, Vecsei H. Miklós, a Koszika duó koncertjei után a legkülönbözőbb stílusú DJ-k állnak keverőpult mögé.
Tíz megzenésített vers a magyar költészet napjára
A versek és a dalok egyazon tőről fakadnak, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a művészeti ágak képzelt határain átlépve számtalan izgalmas megzenésített verssel találkozhatunk. Gyűjtésünkben József Attilán és Petőfi Sándoron kívül felbukkan Weöres Sándor, Kányádi Sándor és egy Kemény István-szöveg énekelt változata is.