karácsony

Környezettudatosságra szólít fel Budapest 5 tematikus utcája

A karácsonyi előtti rohanás helyett az élményekre, a művészetekre és a környezettudatosságra helyezi a hangsúlyt november 30. és december 24. között a SlowXmas programsorozat.

Mióta van nálunk karácsonyfa?

Ha visszarepülnénk az időben egészen az 1800-as évek elejéig, és bepillantanánk József nádor budai palotájának ablakán, a Podmaniczkyak szalonjába vagy a krisztinavárosi kisdedóvó karácsonyi ünnepségébe, akkor megláthatnánk az első karácsonyfákat, amelyeket Magyarországon állítottak.

Élő betlehem a Várkert Bazárban

Élő betlehemmel, koncertekkel, táncszínházi előadásokkal, gyerekprogramokkal és kézműves vásárral is készül az adventi időszakra december 2. és 23. között a Várkert Bazár. Az adventi vasárnapokon misztériumjáték keretében tárul fel a betlehemi istálló, ahol megelevenedik a bibliai történet a Szent Családdal, a pásztorokkal, a három királlyal és az élő állatokkal.

A költők ajándéka szentestére

A karácsony a hagyományainkból épül fel. Azokból a szokásokból, képekből, illatokból, kedves szavakból és emlékekből, melyeket a családunkból, őseinktől hozunk. A felmenőink mellett azonban a kultúránkból is merítünk, amikor ünnepelünk. Kitörölhetetlenül ott vannak bennünk azok a versek, amelyeket gyerekként tanultunk, és amelyek azt mutatják, hogyan látták a költők a karácsonyt.

Karácsonyi filmkalauz

Ha azt mondjuk, karácsonyi film, valljuk be, először a Reszkessetek betörők első vagy második része jut eszünkbe. Pedig mennyi, de mennyi karácsonyi film van még! Következzen tehát a Kultúra.hu karácsonyi filmajánlója olyan kincsekkel, mint Az élet csodaszép, a Találkozunk St. Louisban, a Kőkemény család vagy a Karácsonyi történet.

Rajzfilmek az ünnepekre

„A karácsony a jókedv és az öröm ünnepe, mintha a boldogság rendelésre érkezne” – hangzik el a Káosz karácsonyra című filmben. De a karácsony nemcsak a boldogság ideje, hanem a szereteté és a csodáké is. Ilyenkor igazán lehet hinni a mesékben. Épp ezért most rajzfilmeket ajánlunk. Olyanokat, melyek bizonyítják: csodák igenis léteznek.