Kárpáti Péter
Kárpáti Péter: Évtizedekig tartott, amíg megértettem, mi az, hogy történet
Kárpáti Péter több mint negyven éve ír színpadra, műveit számos meghatározó társulat játszotta. József Attila-díjas drámaíróként, dramaturgként, rendezőként és tanárként egyszerre több oldalról élte végig azt a változást, amely során a dráma elveszítette korábbi központi helyét. Arról beszélgettünk vele, hogyan alakult át a dráma és a színház viszonya, mitől lesz valódi egy történet és hogyan tanítható a drámaírás.
Megvannak az évad legjobb stúdió-előadásai
A tatabányai Jászai Mari Színház idén március 26. és 30. között rendezte meg a monodrámák és stúdiószínházi előadások seregszemléjét, a MOST Fesztet. A tíz meghívott versenyelőadást szakmai és közönségzsűri értékelte.
Szeged szeizmográf érzékenységű színházi fesztiválja
A Thealter olyan fesztivál, ahol hisznek abban, hogy a színház élő dolog, és feladata, hogy a társadalomra, a világra azonnal reflektáljon.
Szétcsúszva – Az Örkény Színház Szaturnusz Gyűrűje című előadásáról
Az Örkény István Színház Stúdiójában Kárpáti Péter saját drámáját állította színpadra Szaturnusz Gyűrűje címmel. Az előadás szövege a színészek élettörténeteinek felhasználásával nyerte el végső formáját.