képzőművészet

Értékteremtő barátság

Szentendrétől Marosvásárhelyig címmel nyílt kiállítás a MANK Galériában Aknay János festményeiből. A tárlat több szempontból is különleges: az életmű kultikus helyszínei, eddig sosem látott műalkotások és egy szoros barátság története áll a koncepció hátterében.

Katalizál, közvetít, ötvöz

Tradicionális, de ma is aranykorukat élő művészeti technikákat bemutató oszmán képzőművészeti konferenciát rendeznek február 2-án, szombaton a szentendrei MANK Galériában, amelyen öt hagyományos oszmán művészeti ágat mutatnak be. A Gül Baba Art programsorozat szervezőjét, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány kulturális és művészeti igazgatóját, Ertüngealp Alpaslan karmestert, zongoraművészt kérdeztük.

Kisképző 240

A 240 éves múltra visszatekintő ma már Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium néven ismert Török Pál utcai középiskola falai közül nagyon sok olyan neves képző- és iparművész került ki, akik ma a szakma megbecsült képviselői.

Miért nézz képet élőben, ne ipaden?

A magyar művészet támogatására létrejött Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) évente több mint 100 kulturális eseményt szervez, pályázatokat bonyolít, alkotóházakat tart fenn az ország több pontján. Az intézmény vezetőjével, Tardy-Molnár Annával a művészet erejéről, alkotás és befogadás közti akadályokról és a közösségépítésről is beszéltünk.

Flohr-féle esszencia

Flohr Gyula Észak-Magyarországon, szénkereskedő zsidó családban nőtt fel. Borba került munkaszolgálatra, majd megszökött, és Tito partizánjaihoz csatlakozott. 1945-ben hazatért, és boltot nyitott, melyet később államosítottak. Az ő történetéről is szól az Életlehetőségek című tárlat, amely a budapesti 2B Galériában január 6-ig látható.

Talált és kitalált tárgyak kiállítása

Földi Péter és Böröcz András képzőművész munkásságát mutatja be külön kiállításokon péntektől a Műcsarnok, az intézmény Rejtett történetek című tárlatához kapcsolódva.

Muzeológusoknak vagy egereknek

Milyen műveket készít egy katolikus pap? Miként gondolja tovább egy fotóművész egy festő alkotásait? Egy párizsi út hogyan határozhatja meg egy művész pályáját? A Műcsarnokban megnyílt Rejtett történetek – Az életreform-mozgalmak és a művészetek kiállításról már sokat olvashattunk. Ezúttal a hozzá kapcsolódó Demeter /Haris és a Halmy – A motívum működése című tárlatokba lestünk be.

A balettől a kortárs táncig

Megrendezik november 17-én a XVI. Országos Táncjáték Fesztivált Budapesten, az Erzsébetligeti Színházban a Táncpedagógusok Országos Szövetségének szervezésében. A fesztiválon a klasszikus balettől a kortárs táncig láthatók előadások. A rendezvény lehetőséget ad az ország különböző pontjaiból érkező táncosok, táncpedagógusok, alkotók, előadók tapasztalatcseréjére is.