koncert
Vasárnap évadnyitó koncertet ad az Anima Musicae Kamarazenekar
Korszakokon átívelő műsort ad a 11 éves Anima Musicae Kamarazenekar vasárnapi évadnyitó hangversenyén a budapesti Nádor Teremben.
Koncerttel emlékeznek az alapítóra a Magyar Nemzeti Múzeumban
A Budapest Sound Collective és Fejérvári Zoltán zongoraművész fellépésével emlékeznek szombaton a múzeum alapítójára, gróf Széchényi Ferencre a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Pulzáló, lüktető energiák
Pörgős népzene vegyül jazzes hangzásokkal és versekkel, népdalszövegekkel a három éve alakult Babcsán Projekt muzsikájában. A hazai világzenei színtér egyik legszínesebb együttese június 18-án az Uránia Crossover sorozatának vendége lesz. Ebből az alkalomból kérdeztük Babcsán Bencét, a zenekarvezető szaxofonos-klarinétost.
Szavak nélkül muzsikál a Pannon Filharmonikusok
Június 9-én újra Varga Gilbert vezető karmester intésére csendül fel a zene. Rossini-nyitány, Beethoven-zongoraverseny és egy különleges Nielsen-szimfónia került az est műsorába.
Júniusi koncertek a Budapest Music Centerben
Végre ismét személyesen is várják a közönséget a BMC-ben.
Indulnak a táncházak és a koncertek a Fonóban
Júniusban muzsikál a Bazseva, a Zagyva Banda, az Erdőfű, fellép a Muzsikás együttes és az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes.
A Margitszigeti Szabadtéri Színház nyári repertoárja
Június 3-án nyit a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A szeptember 20-ig tartó szezonban opera-, balett-, musical- és táncelőadásokkal, bemutatókkal, valamint klasszikus és könnyűzenei koncertekkel várják a közönséget.
Összefogás – Az első élő közös kulturális találkozás hétvégéje
Június 4. és 6. között Magyarország tizennégy zenei fesztiválhelyszínén tizennégy koncertet nézhetünk meg.
Újra koncertektől lesz hangos a Budapest Park
Hosszú kihagyás után hétvégén újra koncert lesz a nagyszínpadon a Budapest Parkban, amely május utolsó hétvégéjén nyitotta meg ismét kapuit.
A magyar klasszikus zene napja – In memoriam Kocsis Zoltán
A Pannon Filharmonikusok a május 30-án 18:00 órakor kezdődő hangversenyével a magyar klasszikus zene értékeire, sokszínűségére és nagy alkotóira hívja fel a figyelmet, valamint tiszteleg Kocsis munkássága előtt.
A Mézesvölgyi Nyár idei programjai
Musicalek, vígjátékok, zenés mesejátékok, koncertek várják a közönséget a Mézesvölgyi Nyár szabadtéri fesztiválon július 3. és augusztus 29. között Veresegyházon.
Visszatér Budapestre a Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox
Jövő nyáron a Papp László Budapest Sportarénában adnak koncertet.
Zoord lemezbemutató az Uránia mozi színpadán
A Zoord moldvai csángó dallamvilágból merítkező zenéje elementáris erővel szólal meg. A zenekar mozgatórugója a világ egyik legismertebb és legvirtuózabb dorombjátékosa, Szilágyi Áron. Május 28-án az Urániában lépnek színpadra.
Nyit a Budapesti Fesztiválzenekar
„Nagyon várjuk, hogy újra közönség előtt játszhassunk” – mondja Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója, aki ismét színes, ismertebb darabokat és izgalmas újdonságokat tartalmazó programot állított össze a 2021–22-es évadra.
Élő koncertekkel vár Pécs
Május 20-tól már élő programokat, koncerteket, felolvasóestet is tartanak a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a Kodály Központ hangversenytermében.
Koncerttel emlékeznek a 100 éve született Cziffra Györgyre
Az első, közönség számára is nyitott koncertet rendezik meg a Ciffra György-emlékévben: május 11-én Hommage a Cziffra címmel Szabó Marcell zongoraművész lép fel a Szegedi Szimfonikus Zenekarral együtt a Szegedi Nemzeti Színházban, a zenekart Medveczky Ádám dirigálja.