koncert

Rocklegendákkal éled újjá az Ifipark

A Várkert Bazárban 1961 és 1984 között működött a Budai Ifjúsági Park, avagy az Ifipark, amely zenés-táncos szórakozóhelynek indult, később pedig ikonikus helyszín, a magyar rockzene fellegvára lett. Fellépett ott a magyar könnyűzenei élet színe-java, például a Mini, a Piramis, a P. Mobil, a Beatrice, a Hobo Blues Band, a Karthago. Idén nyáron, több mint 30 év elteltével ismét rocklegendák lépnek az Ifipark régi-új színpadára.

Újra vár a Nagy-Szín-Pad!

Idén már negyedik alkalommal indul a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutató versenye, a Nagy-Szín-Pad! Ezúttal nyolc zenekar és előadó verseng a díjakért. A résztvevők meghívást kapnak a legnagyobb hazai fesztiválokra, a győztes a nagyszínpadokon szerepelhet, és az előadók közül valaki Magyarországot képviselheti a 2017-es Eurosonic Festivalon, Hollandiában. A koncertek május 19-én kezdődnek.

Willis Conover emlékére

Milliók hangja címmel Willis Conover, az Amerika Hangja rádió legendás dzsesszműsorvezetője emlékére rendeznek koncertet május végén a Müpában és Debrecenben, június elején Pécsett. Az emlékkoncerten fellép Szörényi Levente, Joan Faulkner, Gájer Bálint, valamint a Budapest Jazz Orchestra.

Komolyzene a világ minden tájáról

A Föld szinte minden szegletéből megmutat egy darabkát a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál komolyzenei programja: lappföldi, távol-keleti és dél-afrikai művészek is tiszteletüket teszik a tavasz ünnepén. A fesztivált egy neves svájci zenekar frankofón programja nyitja, és Háry János-produkcióval ünneplik Kodály Zoltán zeneszerző kettős jubileumát.

Világhírű művész a Müpában

A Müpában ad szólóestet február 28-án Grigorij Szokolov világhírű orosz zongoraművész. A világszerte ünnepelt művész először 2003-ban lépett fel Magyarországon A Zongora-sorozat meghívására és bűvölte el a hazai közönséget. Azóta évről-évre Budapest vendége, fellépései a hazai és nemzetközi zenei élet ünnepnapjai közé tartoznak.

A jazz zseniális és örök

Hazánkban a jazz műfaja kissé háttérbe szorul, nem olyan népszerű, mint amilyen népszerűség megilletné. E területen elhelyezkedni sem feltétlenül annyira könnyű, mint egy populárisabb műfaj esetében. Ezeket a korlátokat dönti le az idén tízéves Jazz Showcase, amely nemcsak a zenészeket segíti kitörési lehetőséggel, de a hallgatóság számára is megmutatja: a jazz még mindig zseniális és örök.