konferencia
A közösségek szolgálatában
„Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen” – mondta gróf Széchenyi István, és e szavakkal vette kezdetét a Fókuszban a kulturális közösségfejlesztés című konferencia, melyet a Szabadtéri Néprajzi Múzeum az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karával partnerségben tartott meg június 11-én. Az eseményen a Cselekvő közösségek-projekt eredményeiről hallhattunk.
Mit kínál az Imre Zoltán Program?
Kilenc táncbemutatót és két konferenciát is kínál az érdeklődőknek májusban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által életre hívott Imre Zoltán Program (IZP). A kollégium vezetője, Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója korábban úgy fogalmazott a Kultúra.hu-nak: „ez a program beindítja a művészek fantáziáját és azt eredményezi, hogy a táncművészet területén műfaji megkötés nélkül elindul a pezsgés”.
Nyári olvasmányok a könyvtárosoktól
Ha még nem tudjuk, mit olvassunk nyáron, nézzük meg, mit ajánl a könyvtáros szakma! A Jaffa Kiadó gondozásában megjelent Árnyékban éles fény vagy – A Radnóti házaspár fényképei című kötet, a Kolibri Kiadó gondozásában megjelent Tittel Kinga: Mesélő Budapest és a Szépmíves Könyvek Kiadó által kiadott Munkácsy Mihály: Emlékeim, naplótöredékek, levelek című könyv kapott idén Fitz József-díjat.