kortárs képzőművészet

„A festményeimen keresztül igyekszem a pillanatnyi lét- és időtapasztalatot kiszélesíteni” – beszélgetés Kaliczka Patríciával

Kaliczka Patrícia festményei – ahogyan ő mondja – epikus hosszúságú kompozícióérlelés eredményei. Az üres vászon előtt még nem tudja, hogy merre halad majd a kompozíció, de aztán megnyitja az intuíció csapját, amelyből kifolynak a dolgok. Ezt a kaotikus, kontrollálatlan festési módot meditatív, tudatos állapotok váltják, míg végül kirajzolódik a kép magja, a káoszból katarzis lesz.

A Metaplasma rétegek közé rejti a nagy titkot

A NaCo-ban látható Metaplasma kiállításon Koncz Gábor és Németh Dávid munkái folytatnak párbeszédet egymással a metaplazma nyelvi jelensége körül.

„Az én tudatomban élnek még brutális képek” – Horror Pistával beszélgettünk

„Jelenleg egy kollektív álomban érzem magam, ahol csak szereplőként tekintek végig mindenen. Leginkább egy alvó óriás vagyok, aki reggel aztán boldogan felkel, locsol a kertben, és ez így természetes. Kivárom a kívánságaimat is” – mondja a Derkovits-ösztöndíjas Máriás István, azaz Horror Pista, aki arról is beszél, mi történik vele mostanság, amikor már múlóban van a horrorsága.

A festmény anyagiságát vizsgálják a Mikrotómia alkotói

Bagi Attila, Bernáth Dániel, Dejan Dukic és Koszorús Rita művei a Mikrotómia című kiállításon a festményt mint médiumot teszik vizsgálatuk tárgyává.

Gyermekvédelemben élők által inspirált alkotásokból nyílik kiállítás Budapesten

Húsz ismert kortárs képzőművész gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek és fiatalok által ihletett alkotásaiból nyílik kiállítás Kapcsolatok címmel szeptember 16-án Budapesten, a Létra Klubban.

Hegedűs 2 László és Hegedűs Hanna Léna közös kiállítása

A kiállítás szeptember 15-én nyílik a Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galériájában.

„Határokon akarok lenni, egyfajta eldöntetlenségben” – Interjú Kármán Dániel képzőművésszel

Kármán Dániel képi kompozícióinak kiindulópontja a fotó. Ezt az alkotó olyan absztrakt látvánnyá transzformálja, amely még őrzi a figuralitás nyomait.

Kihirdették a 2021-es Leopold Bloom-díj döntőseinek listáját

A 2011 óta kétévenként meghirdetett Leopold Bloom-díj célja a hazai képzőművészek nemzetközi karrierépítésének támogatása. A díjra idén 66 pályázat érkezett, közülük választotta ki a háromfős nemzetközi zsűri azt az öt alkotót, akik a díj idei döntősei és kiállítói lesznek.

Gaál Kata és Orr Máté kiállítása a Várfok Galériában

A Várfok Galéria őszi évadnyitó kiállítása a galéria állandó művészkörének két fiatal tagját, Gaál Katát és Orr Mátét köszönti.

Túl átlátszó – Kortárs üvegművészeti kiállítás

A Túl átlátszó kortárs üvegművészeti kiállításon első alkalommal mutatkozik be személyesen és személyes témákkal a nagyközönség előtt Kertész Krisztina és Molnár Zsuzsa Lili a Budapest Brut Art Galériában.

Ladik Katalin a női munkát teszi művészetté

Ladik Katalin Bevarrt hangok című kiállításán az alkotó hetvenes évekbeli és legújabb szabásmintakollázsai és textilmunkái láthatók.

A kék melleken túl – Standovár Júlia kiállítása

A Kék Melleken Túl Standovár Júlia képzőművész első egyéni kiállítása a TOBE Galleryben, mely szeptember 1. és október 2. között látogatható.

A valóság nem hozzáférhető – Esterházy Marcell új munkái

A Factum kiállítás Esterházy Marcell legfrissebb műveiből válogat, amelyek általános politikai és médiaelméleti kérdéseket boncolgatnak.

Kármán Dániel képzőművész a Kultúra.hu díjazottja

A Kultúra.hu díjat hozott létre a IV. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely résztvevői számára azzal a céllal, hogy a kortárs képzőművészetet közelebb hozza a közönséghez. Az elismerést idén Kármán Dániel fiatal képzőművész nyerte, akinek a munkásságával az elkövetkező időszakban kiemelten fog foglalkozni a Kultúra.hu.

Artpiknik Fesztivállal zárul a nemzetközi kortárs művésztelep Cereden

Artpiknik Fesztivállal zárul a XXVI. ArtColony Nemzetközi Kortárs Művésztelep szombaton Cereden, ahol bemutatják a nyáron elkészült alkotásokat is – közölte Fürjesi Csaba művészeti vezető szerdán.

I. Felvidéki Szépművészeti Biennále az elmozdulás jegyében

Hetven vajdasági, kárpátaljai, erdélyi, felvidéki, magyar- és csehországi magyar alkotó 121 művéből nyílt kiállítás augusztus 6-án a komáromi Limes Galériában. A biennáléra csak hivatásos képzőművészek nevezhettek be az utóbbi három évben készített alkotásaikkal.