kortársak fekete-fehérben
„Vigyázat! Törékeny!” – Popovics Viktória művészettörténész a nőművészetről és a Ludwig Múzeum készülő kiállításáról
A nőművészet fogalma nem női művészetet vagy női művészeket takar csupán. Popovics Viktória főként közép- és kelet-európai vonatkozásban foglalkozik a témával, az anyaság, a gondoskodás aspektusaival. Ez utóbbi lesz témája a Ludwig Múzeum ősszel nyíló, több szempontból is rendhagyó kiállításának.
Érdemes megtanulni jelen lenni – Bánkövi Dorottya írásról, fotózásról, zenélésről
„A zene és a fényképezés együttesen támogatja választott szakmámat, az írást. Hozzátesznek látásmódban, gondolati síkon, formailag és a ritmusban. Ezek most éppen egy operalibrettó készítésében kapcsolódnak össze, amelyen zeneszerző édesapámmal közösen dolgozunk."
„Az irodalom, a mese, a mítosz, a történet az, amiben otthon vagyok”
Juhász Kristóf Móricz Zsigmond-ösztöndíjas írót, dalszerzőt, előadóművészt szakmákról, műfajokról, változásokról és állandóságról kérdeztük.
Szenvedélyesen szeretni a megmunkálandó anyagot – Interjú Zalavári Fruzsina ékszertervezővel
Zalavári Fruzsina ékszerei az anyag iránti alázatról és a kitartásról is szólnak. Munkáit többek között a folyamatos kísérletezés, az új utak keresése és az alkotás közben átélt belső öröm teszik egyedivé.
„Az éneklés az elsődleges kifejezőeszközöm” – Beszélgetés Horváth Cintia jazzénekessel
Horváth Cintia fiatal kora ellenére a magyar jazzközeget keresztül-kasul bejárta: a Zalából származó énekesnő már a pályája elején a szombathelyi Konzi Big Banddel kóstolt bele a műfajba, tagja volt a nemzetközi színtéren is sikereket bezsebelő Balázs Elemér Groupnak, alapított saját quintetet, legutóbb pedig Möntör Máté jazzgitárossal alkotott duót. Cintiát kérdeztük a már most is sokszínű jazzpályájáról, a műfajból való kikacsintásokról és a tavaly elnyert Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjról.
„A vers emeljen fel, tépjen darabokra” – Bajtai András jó és rossz kritikákról
Bajtai András a legújabb költőnemzedék figyelemre méltó képviselője. A friss Babits-ösztöndíjas lírikust pályakezdésről, a költővé válás kínjairól, sikerekről és kudarcélményekről faggattuk.
„Az artisztikus dolgokhoz még jó is, ha az ember egy kicsit nyekeg az életében” – Ozsváth Zsuzsa versekről és képzőművészetről
Ozsváth Zsuzsa író, költő, képzőművész, az Újvárad irodalmi és művészeti lap webszerkesztője, teatrológia szakos hallgató, az Élő Várad Mozgalom és a Fiatal Írók Szövetségének tagja. Első verseskönyve Előző részek címmel 2020-ban jelent meg.
„Szeretek kilépni a komfortzónámból” – Interjú Hlatki Dorottya tervezőgrafikussal
Hlatki Dorottya tervezőgrafikus tavaly másodszor is elnyerte a Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjat, és a napokban debütál a tapétamárkájával, a Kamarával, amelynek első kollekcióit ösztöndíjasként készítette.
Nem szitokszó az olvasás – Interjú Székely Zoárd íróval
Egy újabb írógeneráció színre lépése mindig nagy öröm az olvasni szerető közönség számára. Az 1993-ban született, friss Móricz Zsigmond-ösztöndíjas Székely Zoárddal pályakezdéséről, kortársairól, készülő regényéről beszélgettünk.
Egy véget nem érő folyamat – Interjú Fekete Richárd költővel
Az 1986-ban Pécsen született Fekete Richárd sok szálon kötődik az irodalmi élethez. Szerkesztőként a Jelenkor folyóirat online csapatát erősíti, továbbá tanítja és műveli is a kortárs lírát. Harmadik, Módosítás című verseskötete a napokban jelent meg. Jelenleg az Oláh János szerkesztői ösztöndíj kedvezményezettje. Pályakezdéséről, sokrétű munkásságáról kérdeztük.
„Arra tettem fel az életem, hogy művész maradjak" – Beszélgetés Jagicza Patrícia képzőművésszel
Jagicza Patrícia érzékeny figuratív festményei a művész önmagához való viszonyát kutatják, munkái az önmegismerés aktuális fázisait dokumentálják.
„Szenvedélyesen szeretek prózát írni” – Beszélgetés Jánoki-Kis Viktóriával
A Móricz-ösztöndíjas Jánoki-Kis Viktória Átlépsz velem a víz fölött című novelláskötetében a mai kor emberével ismerkedhetünk. A gondosan felépített történetek megírását alapos felkészülés előzi meg.
„Bennünk volt a bugi” – Interjú Rónai Attila táncművésszel
Rónai Attila táncművésznek az I Shall Be Free (Szabad leszek) című darabját a tánc világnapján, a Duda Éva Társulat előadásában, Csák Beatrix, a szintén fiatal koreográfus munkájával együtt láthatjuk először. Attila arról mesélt, hogyan szeretné megtörni a hagyományos táncszínházi sémákat.
A megtalált versnyelv – Interjú Mezei Gáborral
Mezei Gábor közelmúltban megjelent, száraztenger című kötetével beírta magát a jelentős kortárs költők névsorába. A friss Móricz Zsigmond-ösztöndíjas lírikust pályakezdéséről, irodalmi elődeiről, versálmairól, terveiről faggattuk.
„A szemmel beszélni lehet!” – Interjú Sárváry Zsófia Kozma-ösztöndíjas szemüvegtervezővel
„Az arcok kifejezetten inspirálnak” – állítja Sárváry Zsófia, aki újrahasznosított műanyagból készült szemüvegeivel van jelen a szentendrei MANK Galéria Kozma-ösztöndíjasokat bemutató kiállításán. A szemüveg- és a maszkviselés hasonlóságáról, a hulladékról mint alapanyagról és az árulkodó emberi tekintetről is beszélgettünk vele.
„A fő célom az, hogy eltüntessem a határokat az autisták és nem autisták között” – Szalkai Dániel művészeti-szociális projektjéről
Szalkai Dániel dizájner élete családi érintettsége okán szorosan összefonódott az autizmussal. A Miskolci Autista Alapítvány szociális foglalkoztató műhelyét vezeti, ruhákat tervez autistáknak, valamint a Moholy-Nagy formatervezési ösztöndíját is egy, az életüket megkönnyítő kiegészítő elkészítésére fordította. De mindez nem elég Daninak: az évek alatt megszerzett tapasztalatait a doktori dolgozata révén, roma felzárkóztatók létrehozásával is kamatoztatni szeretné.