kultpol

Új honlap indul a jövőre kétszáz éves Magyar Tudományos Akadémia tiszteletére

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2025-ben ünnepli alapításának 200. évfordulóját, és ebből az alkalomból egy új, ünnepi honlapon mutatja be az intézmény múltját, jelenét és jövőjét.

2025 Klebelsberg Kunó és Jókai Mór emlékéve lesz

Az Országgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el, hogy 2025-öt Klebelsberg Kunó születésének 150., Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából emlékévvé nyilvánítsa. Emellett megteremtődtek a jogszabályi feltételei annak, hogy integrálják a közgyűjteményeket, és kötött könyvárrendszert vezetnek be

Egyetlen pályázat érkezett a Szépművészeti Múzeum vezetésére

A Szépművészeti Múzeum főigazgatói pozíciójára kiírt pályázat benyújtási határideje április 29-én 17 órakor lejárt – adta hírül a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

Vincze Máté: A magyar nemzet, a magyar polgár és a városias lét mindent túlél

A magyar nemzet, a magyar polgár és a városias lét mindent túlél – mondta a közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár Miskolcon, a Herman Ottó Múzeum Új Képtárának és Látvány-restaurátorműhelyének hétfői megnyitóján.

A Nemzeti Színház is együttműködik a Nemzeti Összetartozás Bizottsággal

Szorosabb, hármas együttműködést alakít ki az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága, a Nemzeti Színház és a Rákóczi Szövetség – közölte a bizottság elnöke a testület kihelyezett ülése után tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten, a Nemzeti Színházban.

Bemutatták Csák János Amerikai géniusz című könyvét

New Yorkban mutatták be Csák János kulturális és innovációs miniszter Egyesült Államokról, az amerikai szellemiségről írt elemző könyvének angol nyelvű kiadását pénteken.

Elindult az első Múzeum Most Műhely a Magyar Nemzeti Múzeumban

A tanácskozáson szó esett a múzeumokban őrzött audiovizuális gyűjtemények gyűjteményezési, nyilvántartási, archiválási és hosszú távú megőrzéssel kapcsolatos kérdéseiről.

A lakosság segítségét kérik az 1848–49-es emlékhelyek összegyűjtéséhez

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a 175. évforduló kapcsán az 1848–49-es forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó helyszínekkel bővíti az Emlékhelynévteret, ezzel kapcsolatban felhívást tett közzé. Az emlékhelyeket – regisztrációt követően – bárki felviheti a NÖRI rendszerébe.

Kocsis Zoltánról nevezték el a Nemzeti Filharmonikusok próbatermét

A magyar történelem és művészeti élet tele van fejedelmekkel, a mi feladatunk az, hogy őrizzük őket – mondta Csák János kulturális és innovációs miniszter annak alkalmából, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar próbatermét ünnepélyes keretek között Kocsis Zoltánról nevezték el.

Észak-koreai animátorok is dolgozhattak nyugati animációs produkciókon

Az amerikai szankciók csaknem mindenfajta kereskedelmi tevékenységet tiltanak amerikai állampolgárok és észak-koreai entitások között.

Minden korábbinál többen vettek részt a washingtoni Magyar Örökség Fesztiválon

A Washingtonhoz közeli Macleanben harmadik alkalommal rendezték meg az egész napos kulturális eseményt, amelyen felléptek a washingtoni magyar népzenei együttesek, de érkeztek fellépők New Jersey államból is.

Gregersen Gudbrand építőmesterre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben

A kétszáz éve született Gregersen Gudbrand norvég származású magyar híd- és vasútépítőre emlékeztek a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szervezésében szerdán az évfordulóra felújított síremlékénél a Fiumei úti sírkertben.

Indul a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központhoz kapcsolódó kormányrendelet társadalmi egyeztetése

A kormány kiemelt figyelmet fordít a magyar kultúra megőrzésére, bemutatására és továbbörökítésére – áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleményében.

A kertek utazásra inspirálnak

Véget kell vetni a zöld felületek profitorientált beépítésének, a tájépítészek látásmódját érvényesíteni kell természeti örökségünk alakításában – jelentette ki Lánszki Regő építészeti államtitkár Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett Kertörökség a turizmusban, turizmus a kertekben című nemzetközi konferencia megnyitóján.

Szentmártoni János: a népművészet az alapja minden kultúrának

A népművészet közösségmegtartó, közösségszervező ereje nagyon fontos: ezek a közösségek azok a szigetek, ahol a társadalmunk, a nemzetünk meg tudja vetni a lábát. A Csoóri Sándor Program nemzetmegtartó program – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Tiszadadára és Újbarokra kerültek a Tájházszövetség elismerései

A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége éves közgyűlésén adták át az Év Tájháza és az Év Tájházvezetője elismeréseket.