kultpol
Érintetlen kriptára bukkantak a bánffyhunyadi református templomban
A szakemberek szerint európai jelentőségű leletről van szó.
Pármában díjazták a Trezort
A legjobb forgatókönyv díját nyerte el a Trezor című alkotás a Pármai Zenei Film Fesztiválon Olaszországban. A film forgatókönyvírója Köbli Norbert, rendezője Bergendy Péter.
Zene világnapja – Térzene Program indul országszerte
Térzene Programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága a zene világnapján. Kedden Szegeden, Gyöngyösön és Szombathelyen hangzik fel a klasszikus zene különböző közterületeken.
A veszprémi Bakonyi Ház az Év Tájháza
A Heves megyei Boldogon tartott szakmai konferenciát a Magyarországi Tájházak Szövetsége szeptember 26–28 között.
Nemzeti minősítést kap a kecskeméti színház
Nemzeti minősítést kap a kecskeméti Katona József Színház 2020. január 1-jétől – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Kecskeméten.
Európai kulturális fővárosi együttműködéseket kötöttek Veszprémben
A 2023-as győztes Veszprém a két másik magyar döntős várossal, Győrrel és Debrecennel, valamint a 2024-es győztes észt Tartuval működik együtt.
Clara Janés Nadal kapta a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat
Az elismerést szombaton adták át Pécsen.
Megnyílt a Kokas Ignác hagyatékát bemutató Felcsúti Képtár
Megnyílt szombaton a Felcsúti Képtár, amely a Váli-völgyben született, ott felnövő Kokas Ignác hagyatékának jelentős részét mutatja be.
Múzeumi mintaprojekt nemzetközi relációban, múzeumpedagógusok kurátor szerepben
Hogyan tudnánk elmagyarázni egy földönkívülinek, hogy mi a művészet? Különösebb szaktudás nélkül is merjünk barangolni kortárs képzőművészeti tárlatokon?
Átadták a 2019-es múzeumpedagógiai elismeréseket
Idén a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Szent István Király Múzeum programjait ismerték el Múzeumpedagógiai Nívódíjjal.
A fiatal művésznemzedék segítését tűzte zászlajára a MANK
Hat alkotóház, ötszáz műteremlakás, két kiállítótér, tizennégy ösztöndíj és számos felkarolt művész: interjú Tardy-Molnár Anna ügyvezetővel.
Megújult a komáromi Csillagerőd
Az erődrendszer az Osztrák-Magyar Monarchia idején Közép-Európa legnagyobb katonai komplexuma volt.
Az év belsőépítésze Fülöp Krisztina
Átadták Az év belsőépítésze 2017-2018 díjat csütörtökön Budapesten, a Pesti Vigadóban. Az idén 20 éves, magánalapítású elismerést Fülöp Krisztina kapta az Örkény István Színház belső átalakításáért.