London
Vasarely 55 műve a londoni Selfridges Áruházban
A magyar származású művész alkotásaiból nyílt kiállítás 2022. január 13-án a londoni Selfridges Áruházban. A tárlaton 55 alkotást mutatnak be, amelyek közül az utóbbi ötven évben egyik sem került a brit közönség elé.
Hetvenöt év után újra londoni színpadra került a híres budapesti kabaré
A harmincas években a brit fővárost is meghódító budapesti kabaré művészeinek állított emléket a londoni Liszt Intézet saját rendezésű, telt házas estje a Sohóban.
Maurer Dóra tanítványai is bemutatkoznak a londoni közönségnek
Angliai kiállítássorozat nyílt a legendás magyar művész diákjairól.
Magyar szépség – Nyári István-kiállítás Londonban
Május 5-én Londonban nyílik a Munkácsy-díjas festőművész, Nyári István első önálló kiállítása.
„A britek nyitottak a magyar kultúrára”
Mennyire értik a britek a magyar irodalmat? Mennyire kelendőek a magyar képzőművészeti alkotások a szigetországban, és hogyan érinti a magyar művészeket a Brexit? Vincze Mátéval, a Londoni Magyar Kulturális Központ igazgatójával egyebek mellett ezekről beszélgettünk.
Londonban is sikert aratott a k2 Színház előadása
A k2 Színház Búcsúkoncert című darabja, amelyet a Londoni Magyar Kulturális Központ mutatott be a brit fővárosban, erős mezőnyben nyerte meg a Voila OffFest díjat a független színházi előadásokat jutalmazó 2021 Offies Awards gálán.
Londoni tűzfalon ’56 emléke
A British Museum közelében lévő új falfestmény a természet megújulását ábrázolja.
Az Operaházból ellopott könyvritkaságok tértek haza Londonból
A Magyar Állami Operaház levéltárából eltulajdonított, 17. századi könyvritkaságok tértek vissza Magyarországra.
Balázs-Piri Soma a London Mozart Players szólistájaként lép fel
A zongorista az Armel Operafesztivál díjazottjaként játszik a brit fővárosban október 12-én.
Maurer Dóra műveiből nyílt kiállítás a Tate Modern múzeumban
A tárlat augusztus 5-től egy éven keresztül, ingyenesen megtekinthető.
A piszeorrú majmok kapták a díjat
Távolba meredő piszeorrú majmokat ábrázoló kép nyerte a fődíjat az idei Wildlife Photographer of the Year (Az év természetfotósa) versenyen, amelynek eredményhirdetését a londoni Természettudományi Múzeumban rendezték meg. A holland Marsel van Oosten a kínai Csinling hegyekben készítette a felvételt.
Az angol beteg a legjobb!
Michael Ondaatje Az angol beteg című regénye lett a legjobb irodalmi alkotás az utóbbi öt évtized Man Booker-díjas művei közül. Az Arany Man Booker-díj győztesét július 8-án jelentették be a Man Booker 50 Fesztivál zárórendezvényén, a londoni Royal Festival Hallban.
Michael Jackson a művészek szemével
Kortárs művészek alkotásain keresztül jelenik meg Michael Jackson a londoni National Portrait Gallery új kiállításán. A Michael Jackson: On the Wall című tárlat – amely szójáték az énekes 1979-ben megjelent Off the Wall című albumára utalva – nem Jackson életét vagy zenei munkásságát elemzi, hanem bemutatja, milyen hatással volt a korszak vizuális művészeire.
Londoni darab magyar szereplővel
Örömhír, hogy végre itthon, az Urániában is láthatjuk majd Magyar Évát a londoni National Theatre színpadáról közvetített Hedda Gabler-produkcióban Ruth Wilson oldalán. Ez a hatalmas kritikai sikert arató előadás is szerepel ugyanis azon darabok sorában, amelyeket az Uránia 2017/2018-as színházi sorozata tartogat Londonból. Jön Ibsen, Shakespeare, Harold Pinter! Nézd meg velünk a műsorkínálatot!
Különleges kiállítások Európában
Művészeti szempontból a 2017-es év igen erősre sikerült: idén ünnepeljük a holland művészeti mozgalom, a De Stijl megalapításának, valamint a híres francia szobrász, Auguste Rodin halálának 100. évfordulóját. Ennek apropóján összegyűjtöttük a tíz legjobb időszaki kiállítást Európa jelentősebb művészeti városaiból, ahová külföldi utazás esetén érdemes ellátogatni. Figyelem, a végére hagytuk a legjobbat!