Magyar Művészeti Akadémia
Hírmozaik – június 16.
Felolvasómaraton, nemzetközi gitárfesztivál Balatonfüreden, évadzáró a József Attila Színházban, a magyar fotóművészet átfogó albuma, új elnökség a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége élén, kétszáz éves a Herendi Porcelánmanufaktúra.
Elhunyt Somogyi Győző festőművész
Somogyi Győző művészete a magyar és keresztény képi hagyományok megőrzését, felélesztését, a modern és posztmodern művészet tanulságaival való ötvözését és ezáltal a bennük megjelenő értékek átörökítését célozza.
Hírmozaik – június 12.
Öt héten át a színház és a zene uralja Szentendre belvárosát, fiatal kosárfonók, szőnyegszövők mutatják be tudományukat a Hagyományok Házában, Nagy László-kiállítás nyílt a PIM-ben, Krakkóban mutatják be az MMA művészeinek munkáit – hírösszefoglalónk.
Elhunyt Csernyus Lőrinc Kós Károly- és Ybl-díjas építész
Életének 65. évében pénteken elhunyt Csernyus Lőrinc Kós Károly- és Ybl-díjas építész, művészeti szakíró, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, akinek a nevéhez egyebek között a 2021-es dubaji Magyar Nemzeti Pavilon tervezése fűződik.
„Jobb ma egy karikatúra, mint holnap egy diktatúra!” – tíz éve halt meg Kaján Tibor
Tíz éve, 2016. május 16-án halt meg Kaján Tibor kétszeres Munkácsy Mihály-díjas karikaturista, érdemes és kiváló művész, az elmélyült, meditatív karikatúra művelője, a „pesti humor” legnemesebb hagyományainak kiváló folytatója, a Ludas Matyi című vicclap egyik alapítója, a nekrológ-karikatúra műfajának megteremtője.
Hírmozaik – május 8.
Honfoglalás kori leletegyüttes a Kecskeméti Katona József Múzeumban, a Műegyetemé az Év emlékhelye díj, Intermezzo Fesztivál, Lampion Mesefesztivál és Könyvvásár, Szőnyi István-kiállítás a Vigadóban, bővült a Fonó vinylsorozata.
Essentia Artis-finisszázs – Nagyszabású jazzkoncerttel zár az összművészeti seregszemle
Május 9-én ingyenes finisszázsprogramokkal: irodalmi beszélgetéssel, előadással, tárlatvezetéssel és jazzkoncerttel várják az érdeklődőket a Pesti Vigadóban.
A festőművész, aki „visszatalált” a szobrászathoz – Péterfy László 90
Ma – május 2-án – ünnepli kilencvenedik születésnapját Péterfy László Kossuth-díjas festő- és szobrászművész, aki többek között Szent Istvánról, Bethlen Gáborról és Kós Károlyról készített köztéri szobrot, de Makovecz Imre számos épületét – például a paksi Szentlélek katolikus templomot vagy a győri bencés apátság kápolnáját – is az ő alkotásai díszítik.
Budai Ilona a népdalok gyűjtését, tanítását és terjesztését tartotta élete fő céljának
Hetvenöt éve, 1951. április 3-án született Budai Ilona Kossuth-díjas népdalénekes, aki a hetvenes évek derekától gyűjtött népdalokat a környező országok magyarlakta vidékein, tíz éven át tanított népdalt a Magyar Rádióban, és a táncházmozgalomban is fontos szerepet vállalt.
Népzenegyűjtés, folklórkutatás, táncházmozgalom – Száz éve született Kallós Zoltán
„Én azért gyűjtöttem, mert gyönyörűnek találtam úgy az énekeket, táncokat, balladákat, mint a tárgyakat” – vallotta a száz éve, 1926. március 26-án született Kallós Zoltán Kossuth-nagydíjas és Kossuth-díjas erdélyi néprajzkutató, népzenegyűjtő, múzeumalapító, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
A keresztény misztikából ihletődik, és a faliszőnyeg fogalmát is újraértelmezte Hager Ritta
Február 20-án ünnepli kilencvenötödik születésnapját Hager Ritta Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas iparművész, textiltervező, gobelinművész, akinek alkotásai többek között a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Magyar Iparművészeti Múzeumban és a Savaria Múzeumban tekinthetők meg.
A kortárs magyar művészet esszenciája költözik a Pesti Vigadóba
Negyedik alkalommal tér vissza az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ösztöndíjasainak összművészeti programsorozata és kiállítása.
Hírmozaik – január 22.
A Kaláka kapta az MMA oklevelét, Barcsay-díjasok, Déryné Programok a Kárpát-medencében, Attila a Nemzeti Múzeumban, a jövő sztárjai a Cziffra Fesztiválon.
Elhunyt Kiss Benedek
Életének 83. évében elhunyt Kiss Benedek Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Makovecz Imre forradalmat hozott az építészetbe
Kilencven éve, 1935. november 20-án született Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett építész, a magyar organikus építészet iskolateremtő személyisége, többek között a paksi Szentlélek-templom, a makói Hagymaház, az egri uszoda és az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja alkotója.
Megnyílt Cakó Ferenc életmű-kiállítása a Pesti Vigadóban
Élettánc – Cakó 75 címmel nyílt életmű-kiállítás Cakó Ferenc Kossuth-díjas animációs filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja munkáiból november 18-án a Pesti Vigadó földszinti kiállítótermében.