Magyar Napló

Imák mindannyiunkért – bemutatták Bagi Iván új verseskötetét

Bemutatták Bagi Iván A tárgyak talentuma című harmadik, a Magyar Napló Kiadónál megjelent verseskötetét május 26-án.

Jánoki-Kis Viktória, Halmai Tamás és Czilli Aranka az év legsikeresebb szerzői

Három kiadó adta át Az év legsikeresebb szerzője díjat, amelyet Oláh János indított el.

Szili Katalin: a nemzeti irodalom mellett az irodalmi nemzet is kialakult

A nemzeti irodalom mellett mára kialakult az irodalmi nemzet is – fogalmazott Szili Katalin az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Napló Kiadó Határtalan magyar irodalom – irodalmi kánonok határai között című rendezvényének csütörtöki megnyitóján Badacsonytomajban.

Újra megjelent a Lyukak az osztálykönyvben című ifjúsági regény

Újra megjelent Mezey Katalin Lyukak az osztálykönyvben című ifjúsági regénye, a kötetet a Kossuth-díjas prózaíró, költő, műfordító életműsorozatában jelentette meg a Magyar Napló Kiadó.

Madártávlati szemle, kiegészítésekkel

„Ahhoz, hogy a legjobb helyre kerüljenek a versek, az egész életművet újra kellett gondolnom”– mondja Széles Klára irodalomtörténész, a tíz éve elhunyt Lászlóffy Aladár kötetben publikálatlan verseiből összeállított kötet szerkesztője. A könyv koncepciójáról és a kiadvány tartogatta újdonságokról is beszélgettünk vele.

Képekbe foglalt versek

Április 10-én nyílt meg a Magyar Írószövetség székházában Kép-vers – kortárs költők versei képkeretben címen meghirdetett pályázaton díjazott művekből összeállt kiállítás, amely szöveg és képzőművészet egymásra hatását hivatott bemutatni.

Versekből születő festmények

A képzőművészet és az irodalom kapcsolata az idők során változott, a kódexekben például a rajz és a szöveg elválaszthatatlanok voltak, azonban a digitális korban sok esetben tapasztalhatjuk a két művészeti ág eltávolodását. A MANK KÉP-VERS című nyílt pályázata azonban arra vállalkozik, hogy megszólítsa és közösséggé formálja a festőművészeket, grafikusokat, írókat, költőket.

Dalba foglalt irodalom

Két gazdag, különleges életutat mutattak be a 13. Alkotóművészeti Szalonon: Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Napló irodalmi folyóirat főszerkesztője és Kátai Zoltán Tinódi-lant díjat elnyert énekmondó beszélgetett. Mindketten a magyar kultúra elkötelezett képviselői, a régi magyar irodalom avatott ismerői.

Az erdélyi magyar művészetről

Összefoglalható-e egyetlen kötetben a 20. század erdélyi magyar művészete? Sokak számára kihívást jelentene ez a feladat, de más a helyzet Banner Zoltán művészettörténésszel, aki szinte az egész életét ennek a munkának szentelte, így született meg a Képírás-képolvasás. Az erdélyi magyar művészetről című összefoglaló munkája.

A szépirodalmi szerzőről

„A szépirodalmi szerző egy mindenevő, átlagos méretű, szárnyas állat” – mondta Zsille Gábor, József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő a Szolnoki Művésztelepen, ahol a Magyar Napló januári számát mutatták be, amelyben a Szolnoki Művésztelep művészeinek képzőművészeti alkotásai jelentek meg. Beszédét teljes egészében közöljük.

Kölcseyt és Zrínyit a 21. században is ismerni kell

Erről a Szolnoki Művésztelepen esett szó, ahol a Magyar Napló januári számát mutatták be, amelyben a Szolnoki Művésztelep művészeinek képzőművészeti alkotásai jelentek meg. „Szolnok a magyar képzőművészeti élet hagyományosan fontos központja 1902, tehát létrehozása óta” – mondta el a társrendező Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója, Dr. Hóvári János.

Zrínyiről szóló műveket díjaztak

A Zrínyi-emlékév keretében 2016 januárjában az emlékbizottság és a Magyar Napló irodalmi folyóirat szépirodalmi pályázatot hirdetett – olyan friss alkotásokat vártak, amelyek a várvédő Zrínyi Miklósnak állítanak emléket. Pályázni novellákkal és versekkel lehetett, a nyertes pályaművek a Magyar Napló különszámában, egy 60 oldalas, metszetekkel és fotókkal ékített ünnepi mellékletben jelentek meg.