Margitszigeti Színház
„Egy nyelvet beszélünk a táncosokkal” – interjú Boros Misivel és Bogányi Gergellyel
Bartók Béla A csodálatos mandarin és Maurice Ravel Bolero című legendás szerzeményeire készült táncműveket láthat a közönség a Soproni Petőfi Színház és a Forrás Színház egyedülálló koprodukciójában június 24-én a 10. Színházi Olimpia Záróeseményén, a Margitszigeti Színház nagyszínpadán.
Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia
Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad majd otthont.
Nagyszabású gálakoncert a Margitszigeti Színházban
A Csak tiszta forrásból című gálakoncerten Bartók Béla és Kodály Zoltán zenekari és énekkari kompozíciói, népdalfeldolgozásai hangzanak el, az eredeti népzenei forrásokkal együtt szeptember 3-án, szombaton 20 órakor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Attila, a hun király – Kiállítás a Margitszigeti Színház szervezésében
A Margitszigeti Színház a nagy nyári operabemutatójához, Verdi Attila című művéhez kapcsolódóan nagyszabású kiállítást szervezett a hun király legendák ködébe vesző alakjáról és a hunok történetéről.
Attila a Margitszigeten
Varázslatos animációs környezet idézi meg a kor hangulatát Verdi monumentális és szenvedélyes zenéjével a magyar vonatkozású operában augusztus 12-én és 14-én a Margitszigeti Színház hatalmas színpadán.
A Margitszigeti Színház lemondta Valentina Lisitsa ukrán zongoraművésznő fellépését
A Margitszigeti Színház mély együttérzését fejezi ki az Ukrajnát sújtó háború borzalmai miatt.
Kaposváron és Budapesten is bemutatják a Mária evangéliumát
Május 3-án a kaposvári Csiky Gergely Színházban, június 6-án, pünkösdhétfőn pedig Budapesten, a Margitszigeti Színházban is bemutatják a Mária evangéliuma című rockoperát, amelyet további nyári helyszíneken is láthat a közönség az idén.
Csaknem negyven produkció szerepel a Margitszigeti Színház 2022-es programjában
Csaknem negyven színpadi programmal várja a közönséget 2022-ben a Margitszigeti Színház, amelynek programjában mások mellett olyan nemzetközi és magyar sztárok lépnek fel, mint Aida Garifullina, a Béjart Ballet, a Pink Martini, Caramel és Dés László.
Különleges produkcióban tér vissza Bizet Carmenje a Margitszigetre
Június 25-én és 27-én Georges Bizet operájának egy Magyarországon még nem látott feldolgozásával várják a nézőket a katalán Calixto Bieito rendezésében.
Júniusban nyithat a Margitszigeti Színház
Júniusban nyithat a Margitszigeti Színház: a tervek szerint az idei szezon a nemzeti összetartozás napi emlékesttel kezdődik június 3-án.