Marton Éva Nemzetközi Énekverseny
Hírmozaik – november 27.
Már lehet jelentkezni a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre, kiderült, hová kerültek idén az Év Családbarát Emlékhelye díjak és az is, kik voltak az év legsikeresebb szerzői – napi hírválogatásunk.
Marton Éva: Nincs ilyen verseny, mint amilyen nekünk van
A tizenkét döntős versenyző fellépésével, a díjak ünnepélyes átadásával és a különdíjak bejelentésével vasárnap este véget ért a Zeneakadémia 2024-es Marton Éva Nemzetközi Énekversenye a budapesti Operaházban.
Koreai tenor nyerte a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt
Park Jihoon lett a 30 ezer eurós első díjas a Zeneakadémia 2024-es Marton Éva Nemzetközi Énekversenyének szombat esti döntőjén.
Elkezdődött a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny
A névadó művésznő köszöntőjével, majd a versenyzők fellépési sorrendjének kisorsolásával vasárnap este megkezdődött a Zeneakadémia hatodik Marton Éva Nemzetközi Énekversenye, amelynek elődöntőiben 56 fiatal tehetség lép majd a közönség elé.
Csaknem kétszázan jelentkeztek az idei Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre
A hetvenezer euró összdíjazású megmérettetésre 32 ország 106 női és 90 férfi énekese adott be érvényes pályázatot a világ minden tájáról.
Hatodik alkalommal rendezik meg a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt
Nemzetközi ismertségre vágyó fiatal énekesek jelentkezését várja a szervező Zeneakadémia a 2024. szeptember elején megrendezendő, hetvenezer euró összdíjazású megmérettetésre, amelyen a versenyzőknek idén is elő kell adniuk Liszt egyik dalát.
Novemberben rendezik az I. Hormai József Regionális Énekversenyt
2023. november 25-én rendezik meg első alkalommal a Hormai József Regionális Énekversenyt, amelyre zeneiskolák magánének szakos növendékei jelentkezhetnek.
„Mindig van valaki, akinek érdemes énekelni" – születésnapi beszélgetés Marton Évával
„Ismeri a mondásomat: ha egy Rolls-Royce vár otthon, akkor nem szállok be egy Trabantba.” A párját ritkító karriert befutó, ma is aktív Marton Évával beszélgettünk.
Orosz tenor nyerte az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt
A 34 éves Andrej Danilov kapta a 30 ezer eurós első díjat és a közönségdíjat is a Zeneakadémia 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyének szombat esti döntőjén. A 20 ezer euróval járó második helyen Alekszej Kulagin orosz basszus végzett, a 10 ezer eurós harmadik díjat pedig Jeong Inho koreai basszus kapta.
Tuznik Natália a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntőjében
Az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntőjébe egyedüli magyarként jutott be Tuznik Natália.
Elkezdődött az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny
A névadó művésznő köszöntőjével, majd a versenyzők fellépési sorrendjének kisorsolásával vasárnap este megkezdődött a Zeneakadémia ötödik Marton Éva Nemzetközi Énekversenye.
Százharminckét fiatal tehetség jelentkezett a Zeneakadémia 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyére
A világ 38 országából érkezett pályázat, Észak- és Dél-Amerikától a Távol-Keletig, valamint Új-Zélandig.
Megnyílt a jelentkezés az ötödik Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre
Április 25-ig várja fiatal énekesek jelentkezését a szervező Zeneakadémia a szeptember elején megrendezendő, 70 000 euró összdíjazású megmérettetésre, amelyen idén is előadnak Liszt-dalt a versenyzők.
Szerb szoprán nyerte a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt
A 31 éves Sonja Šarić kapta a 30 ezer eurós első díjat és a közönségdíjat is a Zeneakadémia által szervezett IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny vasárnapi díjkiosztó gálaestjén.
Összeállt a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntős mezőnye
Kialakult a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntős mezőnye, a megmérettetés szombat esti fináléjába tizenketten, köztük egyetlen magyar került be.
Jövő ősszel rendezik meg a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt
A koronavírus-járvány miatt 2021 őszére halasztja az idén minden eddiginél több jelentkezőt vonzó IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt a Zeneakadémia.