Mensáros László

Hadifogságba esett, börtönben ült és segédmunkásként is dolgozott a finom irónia nagymestere

Száz éve, 1926. január 26-án született Mensáros László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, aki nemcsak feledhetetlen színpadi alakításaival és filmjeivel, hanem versmondásával és önálló estjeivel is beírta magát a magyar színművészet történetébe.

Január 26-án történt

„Én nagyon szeretek élni, szeretem azt, ahogy kisüt a nap vagy esik az eső, de nagyon sok mindenen túl kellett jutni, hogy ezeket a dolgokat észrevegyem. Azért, hogy látunk, hallunk, hogy levegőt veszünk, ezért mind hálát kell adni az Istennek, hogy ez van” – fogalmazta a ma nyolcvanharmadik születésnapját ünneplő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Esztergályos Cecília, akit többek között a BÚÉK, a Vámmentes házasság és az Isten veletek, barátaim! című filmekben, valamint a Família Kft. című tévésorozatban láthattunk.

A nap, amikor elnémították a múzsákat

1956. november 4-én a kivonuló szovjet csapatok helyett újabbak törtek be, leverték a szabadságharcot, s utat nyitottak a brutális megtorlásnak.

Február 7-én történt

2000-ben ezen a napon született Pap Bianka kétszeres paralimpiai, ötszörös világ- és hatszoros Európa-bajnok úszónk, aki a 2016-os riói paralimpián egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett, a 2021-es tokiói paralimpián bajnok lett, illetve arany-, ezüst- és bronzérmekkel tért haza, a 2024-es párizsi paralimpián pedig 400 méter gyorson bronzérmet szerzett, 100 méter háton megvédte címét, és másodszorra is paralimpiai bajnok lett, 200 méter vegyesen pedig ezüstérmes lett.

Január 26-án történt

1908-ban ezen a napon szerezte meg a magyar sporttörténelem első világbajnoki aranyérmét Kronberger Lili műkorcsolyázónő. Kronberger Lili az első műkorcsolyázónők egyike volt, így eleinte a férfiakkal kellett versenyeznie. Az első két világbajnoki versenyén bronzérmet nyert, majd 1908-ban a sziléziai Troppauban lett világbajnok. Ezt a címet 1909-ben Budapesten, 1910-ben Berlinben és 1911-ben Bécsben is sikerült megvédenie.

Posztumusz elismerést kapott Huszárik Zoltán és Mensáros László

Postumus honoris causa címek adományozásáról döntött a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlése kedden a Pesti Vigadóban. A posztumusz elismerést idén öt művésznek ítélték oda.

Tíz portré a halhatatlanságról

Idén is sok jelentős művésznek állítottunk emléket. Olyan alkotóinknak, akik már évtizedekkel ezelőtt eltávoztak közülünk, halhatatlan műveik vagy alakításaik révén mégis köztünk maradtak. E válogatásunkban tíz ilyen írásunkat ajánljuk figyelmükbe.

Mensáros László, az utolsó pesti gavallér

Huszonöt éve halt meg a Kossuth-díjas, kétszeres Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész.

Február 7-én történt

1817-ben ezen a napon született Trefort Ágoston, aki 1872-től öt kormányzat alatt volt vallás- és közoktatásügyi miniszter. Nemzetstratégiai szempontból fontosnak tartotta az oktatásügyet. Úgy vélte: „Magyarország fennállása a kultúra kérdése”.

„Repülni is tudtam általuk”

Klasszikus versekből és legendás versmondó művészek hanganyagaiból, videóiból válogattunk a költészet napja alkalmából.