Miskolci Nemzeti Színház
Christoph Marthaler és Silviu Purcărete előadásai a Miskolcon
A Schauspielhaus Zürich a Christoph Marthaler rendezte A sírás (A sejtés) című előadással érkezik áprilisban, a Kolozsvári Állami Magyar Színház pedig Eugène Ionesco Macbettjének Silviu Purcărete rendezte produkcióját viszi májusban a Miskolci Nemzeti Színházba a Színházi Olimpia keretében.
Budapesten, Miskolcon és Gyulán vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház
Áprilisban két előadással is vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház a 10. Színházi Olimpián: a MITEM keretében látható Ifjú barbárok a Nemzeti Színházba, a Macbett a Vígszínházba érkezik.
Miskolcon egész évben a kultúrát ünneplik
2023-ban több jeles évfordulót is ünnepel a város. A Csodamalom Bábszínház a 30., a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 60., a Miskolci Nemzeti Színház pedig 200. évfordulóját ünnepli idén, így a 2023-as év Miskolc városában valóban a kultúra jegyében telik, igazán különleges vendégekkel.
Színház- és táncművészeti remekek a 200 éves Miskolci Nemzeti Színházban
Svájcból, Izraelből és Romániából érkeznek társulatok az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színházba áprilisban és májusban.
Az Ének az esőben musicalt mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház
December 9-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a világhírű Ének az esőben című musicalt Szőcs Artur rendezésében. A közkedvelt filmmusicalből készülő előadás igazi műfaji kavalkádot ígér: lesz ének és sztepptánc, néma- és hangosfilm, humor és szerelem – megannyi virtuóz és érzelmes betét.
A miniszter félrelép a Miskolci Nemzeti Színházban
A miskolci teátrum december 2-án mutatja be Ray Cooney fergeteges vígjátékát Keszég László rendezésében. A miniszter félrelép főszerepeiben Simon Zoltánt és Fandl Ferencet láthatja a közönség.
Az értelmiségi, a cinikus, a mély lelkületű, a forradalmár és a matematikus – Béres Attila a miskolci színházról
1992. október 5., reggel 7.30, egy kávé a Kolozsvári Magyar Színház büféjében Funkcionális analízis óra helyett – így kapcsolódott össze Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójának élete először, mintegy véletlenszerűen a színházzal. Ez a futónak induló viszony jelen idő szerint tartós házassággá nemesült. A demokratikus vezetés buktatóiról, a nyitvatartás szükségességéről és a Budapest – vidék tengelytörésről beszélgettünk.
Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház a fennmaradása érdekében
Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház annak érdekében, hogy január elsejétől is nyitva maradhasson – hangzott el az intézmény rendkívüli sajtótájékoztatóján pénteken.
Görög László főszereplésével mutatja be a miskolci teátrum A színházcsinálót
Október 15-én mutatja be Thomas Bernhard osztrák regény- és drámaíró legismertebb színművét, A színházcsinálót a Miskolci Nemzeti Színház Keszég László rendezésében, Görög Lászlóval a főszerepben.
„A világ kalapácsot és szögeket ad a kezünkbe. Néha pedig egy színházjegyet…” – A Jézus Krisztus szupersztár premierje Miskolcon
Szabó Máté rendezésében a Jézus Krisztus szupersztár rockopera látható a Miskolci Nemzeti Színházban október 7-től. Jézus szerepében Szőcs Arturt és Börcsök Olivért, Júdásként Rózsa Krisztiánt és Polák Ferencet láthatja a közönség.
Sokat tanulni, sokat kacagni – a Micimackót mutatja be a Miskolci Színház
A Százholdas pagony lakóit valószínűleg mindenki ismeri. A. A. Milne humorral és szeretetteli filozófiával átitatott történetét most Béres Attila rendezésében, Lőrinczy Attila színpadi átiratában, Nagy Nándor zenéjével láthatjuk a Miskolci Nemzeti Színház színpadán október 7-től.
Nevetés és borzongás – A „K” ügy Miskolcon
A „K” ügy – igazságtalanság két részben című darabot mutatja be szeptember 10-én a Miskolci Nemzeti Színház, mely Henrich Von Kleist Michael Kohlhaas című kisregénye alapján, Rusznyák Gábor átiratában és rendezésében készült a Kamaraszínház színpadára.
„Élni kell: szeretni, szenvedni, csalódni” – A falu rossza népszínművel indul az évad Miskolcon
Tóth Ede után és helyett most Kovács Márton és a Mohácsi testvérek állítják színpadra A falu rossza című népszínművet Miskolcon szeptember 9-én a Nagyszínház színpadán, három felvonásban.
„Úgy éreztem, pár napig jó lesz Harsányi Attilának lenni” – Beszélgetés a Kaszás Attila-díj idei nyertesével
Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház tagja kapta idén a Kaszás Attila-díjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a színművésszel, hogy a díjaktól meg azok mentális hatásaitól eljussunk a legókig és a diafilmekig.
Kihirdette bicentenáriumi drámapályázatának győztesét a Miskolci Nemzeti Színház
Másfél évvel ezelőtt hirdette meg a Miskolci Nemzeti Színház a Miskolc 200 elnevezésű drámapályázatot a teátrum bicentenáriuma alkalmából. Az eredményhirdetésre augusztus 30-án került sor.
„Értik, érzik és szeretik a színházat” – Indul a 2022–2023-as évad Miskolcon
199. évadát nyitotta meg a Miskolci Nemzeti Színház. A 200 éves évforduló előtti szezonban sem fog unatkozni a társulat és a színházszerető miskolci közönség, akik Béres Attila igazgató szerint évadról évadra megmutatják, milyen büszkék is a színházukra.