MűvészetMalom
Április 6-án kezdődik a Szentendrei Tavaszi Fesztivál
Április 6. és 21. között rendezik meg idén a Szentendrei Tavaszi Fesztivált, amelynek nyitóeseménye a Veszélyes csillagzat alatt – Az Európai Iskola (1945–1948) című kiállítás megnyitója lesz.
Dózsa nem volt elfogadható vicctéma
Maurer Dóra 1972-es, Keressük Dózsát című kísérleti filmje gazdagon rétegzett mű. Teljes változatát, a hozzá készített jegyzeteket és az eredeti objektgrafikát most megtekinthetjük a szentendrei MűvészetMalomban.
Állatkoponyából hős meg katona lesz
Borsos Lőrinc A jövő gyermekéhez egyéni kiállítása kísérteties, sokkoló, brutális, menekülnénk belőle, de közben részt is akarunk benne venni. Az alkotópáros ugyanis meghívást szegez nekünk: vegyünk részt a világégés utáni fiktív univerzum megalkotásában.
Betiltott és kísérleti filmek Szentendrén
Az élet vendégei címmel nyílt kiállítás magyar kísérleti filmekből a szentendrei MűvészetMalomban. Az 1950-es évektől a 2010-es évekig mutat be hazai filmes kísérleteket, elsősorban rövidfilmeket, de nagyjátékfilmek és betiltott alkotások is találhatók a 26 film között.
Borsos Lőrinc: A jövő gyermekéhez
A Borsos Lőrinc művészpáros legújabb, A jövő gyermekéhez című kiállítása a szentendrei MűvészetMalomban az eddig rájuk jellemző alkotói stratégiákhoz képest fordulópontnak tekinthető.
Jazznarratívák – jazztörténeti előadások improvizációval a MűvészetMalomban
A szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum jazztörténeti ismeretterjesztő sorozatában októberben a jazz és a klasszikus zene kölcsönhatásáról, novemberben a jazz és a pop válásáról lesz szó. Az estek művészeti vezetője Zipernovszky Kornél jazzkritikus, zongorán Nagy János Yancha játszik.
Malomünnep Dj Bootsie Kvartett & Vj Kemuri koncerttel
Három új teremmel bővült a szentendrei MűvészetMalom, a Ferenczy Múzeumi Centrum tagintézménye. A MűvészetMalom felújított és átalakított épületrészeit szeptember 16-án 20 órakor nyitják meg, amelynek keretében a hazai elektronikus zene meghatározó személyisége, Dj Bootsie és zenekara lép fel.
A pátyi sírleletekkel kibővülve mutatkozik be Szentendrén a Tarsolylemezek című kiállítás
A közelmúltban feltárt pátyi sírok leleteivel és a helyszíni összefüggések bemutatásával kiegészülve látható péntektől a Magyar Nemzeti Múzeum Tarsolylemezek című korábbi kiállítása Szentendrén.
„Hatszáz négyzetméter összefüggő kiállítási tér jön létre”
A szentendrei MűvészetMalom felújítása során váratlan meglepetés is érte a szakembereket, amikor egy lezárt és vélhetőleg elfeledett ajtóra bukkantak. Az új lehetőségeket adó fordulatról Prosek Zoltán, a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) igazgatója számolt be lapunknak.
Képtelenség – Pacsika Rudolf kiállítása a MűvészetMalomban
A térinstallációk, videóprojektek, objektek meghökkentő, gyakran provokatív üzenetei szabad asszociációra és továbbgondolásra késztetnek.
Egész életemben hazudtam – Új kiállítással jelentkezik Puklus Péter
A fiatal kora ellenére már számos nemzetközi sikert elérő képzőművész legújabb, a MűvészetMalom kiállítótereibe készült munkáiból nyílik kiállítás.
Indul a MűvészetMalom felújítása
Áprilisban kezdődik a szentendrei MűvészetMalom középső szárnyának rekonstrukciója – számolt be az MTI-nek a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) igazgatója.
Film a múzeumban – Az Inforg Stúdió, 2000–2010
A szentendrei MűvészetMalomban szeptember 26-án nyílt meg A kísérletezés szabadsága – Inforg Stúdió, 2000–2010 című kiállítás, amely a tíz éven át működött produceri iroda 270 rövid-, dokumentum-, animációs és játékfilmjéről, készítésük körülményeiről, az alkotókról és az évtized pezsgő filmes életéről ad komplex áttekintést.
A kalapács álma – Csákány István kiállítása a Ferenczy Múzeumban
Csákány István egyéni kiállítása egy megszemélyesített emlékmű történetét mutatja be. A múzeum három emeletén végighaladó, komplex műcsoport elképzelt lehetőségeket, összemosódó valóságokat mutat be. De ha a tárlatot kontextusba helyezzük korunk emlékmű-építési dilemmáival, akkor túlmutat önmagán, és kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy milyen relevanciái lehetnek ma a mementók bebetonozásának.
Saját vesztünkbe rohanunk
Anyag és test >>Mérgező antropocentrizmus címmel nyílt Dmitrij Kavarga orosz képzőművész kiállítása a szentendrei MűvészetMalomban.