Nemzeti Filmintézet
Rangos dokumentumfilm-fesztiválok kurátorai érkeznek Budapestre
Többek között a Sundance, a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál és a Hot Docs kurátorai, értékesítői és műsorszolgáltatói is részt vesznek a dok.incubator budapesti workshopján, amelyet június 25. és július 2. között tartanak.
Kern András főszereplésével forog az új magyar krimivigjáték
Rejtélyes haláleset egy színészotthonban – ez az alaptémája a Ma este gyilkolunk című krimikomédiának, amelynek forgatása a napokban kezdődött el. Az Agatha Christie stílusát idéző alkotás főszerepét Kern András játssza, mellette Pogány Judit, Koltai Róbert, Bodrogi Gyula és Jordán Tamás látható.
Életműdíjasoknak tartottak gálaestet a Magyar Mozgókép Fesztiválon
Esztergályos Cecília színésznő, táncművész, Mészáros Márta rendező, Reviczky Gábor színművész, Romwalter Béla producer és Ternovszky Béla rajzfilmrendező kaptak életműdíjat pénteken a balatonfüredi Kisfaludy Galériában tartott gálaesten.
A pályázati rendszer felülvizsgálatát javasolja a producerszövetség
A pályázati rendszer felülvizsgálatát, a produkciók adminisztrációs terheinek jelentős csökkentését javasolja és új forgalmazási stratégia kidolgozásának szükségességére hívja fel a figyelmet a Magyar Producerek Szövetsége.
Véget ért a Lefkovicsék gyászolnak forgatása
Véget ért Breier Ádám első egész estés filmje, a Lefkovicsék gyászolnak forgatása. A Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készülő alkotáshoz a stáb Izraelben is vett fel jeleneteket. A film a tervek szerint 2024 tavaszán lesz látható.
Ingyenesen látható a Macskafogó a Filmión
Vasárnapig ingyenesen látható minden idők egyik legsikeresebb magyar rajzfilmje, a Macskafogó és folytatása, a Macskafogó – A sátán macskája, valamint a Modern edzésmódszerek című 1970-es rövidfilm a Nemzeti Filmintézet streaming platformján.
Amerikai és cseh fesztiválon is díjazták a Kojot négy lelkét
Tucsonban a zsűri, Libercben a közönség díjazta Gauder Áron animációs filmjét, amely jelenleg is látható a magyar mozikban.
Vígjáték készül A fehér pávából, dokufilm a vajdasági Tanyaszínházról
Újabb televíziós alkotások gyártására szavazott meg támogatásokat a Nemzeti Filmintézet, köztük Herczeg Ferenc A fehér páva című művéből kiinduló tévéfilmre. Dokumentumfilm készül a székely festészetről, a pannonhalmi szerzetesekről és a Tanyaszínházról is.
Az online térbe költözik a magyar film százhúsz évét bemutató kiállítás
Az online térbe költözik a magyar film napján, április 30-án a magyar film százhúsz évét bemutató nagyszabású kiállítás.
Nagy presztízsű szakmai fórumon készül tovább a Bruttó Nemzeti Boldogság
Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai Bruttó Nemzeti Boldogság (Agent of Happiness) című magyar-bhutáni koprodukcióban, a Filmintézet támogatásával több évszakon át Bhutánban forgatott dokumentumfilmjét beválogatták a dok.incubator nemzetközi fórumra.
Közönségszavazás a magyar film napja alkalmából
A Filmión a magyar film napja alkalmából öt alkotás ingyen lesz megtekinthető, amelyek kiválasztására online közönségszavazást indított a Filmintézet.
A Filmintézet 22 filmből álló válogatást állított össze a Petőfi-emlékévhez
A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum 22 filmből álló ajánlattal járul hozzá a Petőfi 200 gazdag kulturális kínálatához. A válogatásban ismert, népszerű alkotások és keveset játszott kuriózumok is szerepelnek.
Felújított filmklasszikusokkal tiszteleg Petőfi Sándor előtt a Filmio
Felújított filmklasszikusokból álló tematikus összeállítással tiszteleg Petőfi Sándor előtt a Filmio a nemzeti ünnephez, valamint a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódva.
Idén is meghirdetik a Némafilmhez filmzenét! pályázatot
Idén is meghirdeti Némafilmhez filmzenét! című pályázatát a Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet. A pályázatra, amelyen régi magyar némafilmekhez kell kísérőzenét alkotni, most először külföldi zeneszerzők is jelentkezhetnek.
Dokumentumfilm-sorozat készül a Kékkörről
Tizenkét alkotás gyártására szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet. A Televíziós Döntőbizottság döntései értelmében film készül az Országos Kéktúráról, folytatódik a híres sportolók életét bemutató animációs sorozat, és megismerhetjük egy fiatal lány születésnapi kalandjait is.
2022 a rekordok éve volt a hazai filmiparban
A Magyarországon készített filmprodukciók regisztrált költése meghaladta a 250 milliárd forintot, ami mintegy 20 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.