Nemzeti Színház
Vidnyánszky: A környező országok színházait is megszólítanák a 2023-as Színházi Olimpiával
A környező országok színházait is szeretnék megszólítani a 2023-as Színházi Olimpiával – mondta a Nemzeti Színház vezérigazgatója a témában rendezett szombati kerekasztal-beszélgetésen Budapesten.
„Egyszer csak találkozunk” – Trill Zsolt a színház megismételhetetlen csodájáról
„Bukták tömkelegére van szükség ahhoz, hogy valami egyszer összejöjjön. Azok viszik előre az embert” – vallja a Nemzeti Színház színésze, akivel rácsok közti kiteljesedésről, kisbolygókról és a szakma titoktalanodásáról is beszélgettünk.
Együtt rendezik meg az V. és VI. Nemzeti VERSeny élő szuperdöntőjét
Együtt rendezik meg az V. és VI. Nemzeti VERSeny élő szuperdöntőjét október 16-án és 17-én a Nemzeti Színházban; az eseményt élőben közvetíti a Magyar Versmondók Egyesülete a verseny Facebook-oldalán.
Herczeg Ferenc-szobrot avattak a Nemzeti Színházban
Mellszobrot állítottak Herczeg Ferencnek (1863–1954) a magyar dráma napján, kedden a Nemzeti Színház épületében. A két világháború közötti korszak legnépszerűbb íróját megörökítő művet Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Takaró Mihály, a Herczeg Ferenc Társaság elnöke leplezte le.
Kezdődik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó
Ma kezdődik a VII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a Nemzeti Színházban; az október 9-ig tartó rendezvényen tizenkilenc produkció látható tizenkét országból.
13 országból 19 színházi előadás érkezik az idei MITEM-re
A Nemzeti Színház idén hetedszerre rendezi meg a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót, a MITEM-et, amelyre 2021. szeptember 17. és október 9. között kerül sor. A fesztivál programját az előadások mellett kiállítások, filmvetítések, workshopok és egy lemezbemutató koncert is színesíti.
„Valamit előadni szinte cippolai hatalom" – Interjú Pregitzer Fruzsinával
Véleményem szerint a Jászai Mari-díjas Pregitzer Fruzsina a legszebb hangú színésznő Magyarországon. Száznál is több szerepben láthattuk színpadon, pályáját a Nemzeti Színház Stúdiójában kezdte, és az utóbbi harminc évet a nyíregyházi Móricz Zsigmond színházban töltötte. Országos ismertségét számos tévéfilmszerepe mellett a Szomszédok című sorozat szókimondó fodrásznőjeként szerezte.
Vidnyánszky: „Visszatérünk kicsit a színjátszás gyökereihez”
Tíz bemutatót tart a következő évadban a Nemzeti Színház. Szeptemberben Alekszandar Popovszki A Mester és Margarita rendezésével indul a premierek sora, ősszel pedig lesz Madách Nemzetközi Színházi Találkozó.
Szerelem a koronavírus idején – kordokumentum született a Nemzeti Színházban
Maszkban próbáló színészek, koronavírusos rendező, a világjárvány és Shakespeare. Szerelem a koronavírus idején címmel a világjárvány korszakát dokumentáló filmet forgattak a kulisszák mögött a Nemzeti Színházban, amely a Rómeó és Júlia próbafolyamatát mutatja be. Az ötvenperces alkotás csaknem egy éven át készült a pandémia idején.
Törőcsik Mari halála − Emlékműsorral tiszteleg a Nemzeti Színház
Törőcsik Mari tisztelőinek április 23-án 21 óráig van lehetőségük elhelyezni az emlékezés virágait a Nemzeti Színház főbejáratánál.
Törőcsik Mari – a Nemzeti Színházban róhatják le kegyeletüket a tisztelők
A Nemzeti Színház Hajóorrában kialakított emlékhelyen róhatják le kegyeletüket a péntek hajnalban elhunyt Törőcsik Mari tisztelői.
Elhunyt Törőcsik Mari
A Nemzet Színészétől Vidnyánszky Attila búcsúzik a Nemzeti Színház társulata nevében.
Április 30-ig várják a jelentkezéseket a Nemzeti VERSenyre
Április 30-ig várják a jelentkezéseket a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete versmondó és versklipversenyére, a Nemzeti VERSenyre.
Színház járvány idején – megjelent a Nemzeti Magazin online kiadása
Színház járvány idején címmel jelent meg a Nemzeti Magazin tematikus online kiadása, amely több mint egy év tapasztalatait gyűjti össze: kitekint a német, az amerikai, a svéd és a román színházi világra, megszólaltatja több városi és vidéki színház igazgatóját és érdekképviseleti szervezetek vezetőit.
Indul a VI. Nemzeti VERSeny
Az idén is meghirdetik a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete versmondó és versklipversenyét, a Nemzeti VERSenyt, amelyre április 30-ig várják a nevezéseket.
Színházak és filmesek összefogásával forgatnak országszerte és a határon túl is
16 színház készíthet filmet a Nemzeti Filmintézet támogatásának köszönhetően.