NFI Inkubátor Program

Mit teszünk, amikor van lehetőségünk megúszni egy bűnt?

Beszélgetés Hartung Attilával és Kerékgyártó Yvonne-nal a FOMO címú filmről.

A legjobb dolgokon bőgni kell

A Laookon Filmgroup gyártásában áprilisban kezdi forgatni első nagyjátékfilmjét A legjobb dolgokon bőgni kell címmel Grosan Cristina, a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor programjának támogatásával.

Nyert a magyar film Cannes-ban!

Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje nyerte el ma, május 19-én a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) kategóriadíját a 71. cannes-i filmfesztivál párhuzamos válogatásaiban bemutatott első és második filmek közül. A magyar rendező első játékfilmjét a Kritikusok Hete válogatásban mutatták be a világ egyik legrangosabb filmes szemléjén.

Magyar film Cannes-ban!

Szilágyi Zsófia első játékfilmjét meghívták a 71. cannes-i filmfesztiválra! Az Egy nap című alkotás világpremierje a Kritikusok Hete elnevezésű szekcióban lesz, ahova csak hét ígéretes tehetség játékfilmjét válogatták be. Szilágyi Zsófia műve versenyben lesz a legjobb elsőfilmet illető Arany Kamera-díjért is. A Kritikusok Hete program zsűrijének elnöke Joachim Trier norvég filmrendező.

Magyar filmért izgulunk Cannes-ban

Nagy érdeklődés mellett mutatták be május 9-én Szilágyi Zsófia első játékfilmjét a 71. cannes-i filmfesztiválon. Az Egy nap című alkotás a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos szekcióban versenyez, ahova az 1100 benevezett mű közül mindössze hét ígéretes tehetség játékfilmje kapott meghívást. Az Egy nap versenyben van emellett a legjobb első filmet jutalmazó Arany Kamera-díjért is!

Véget ért a forgatás

Befejeződött a Virágvölgy című, coming-of-age történettel keresztezett road movie 25 napos forgatása. Csuja László a Filmalap Inkubátor Programjának egyik győzteseként készítheti el első nagyjátékfilmjét Enyedi Ildikó mentorálásával. Az alkotó már vágja a filmet, mely a tervek szerint jövő ősszel lesz látható a hazai mozikban.

Forog a Virágvölgy

Csuja László, a Filmalap Inkubátor Programjának egyik győztese Enyedi Ildikó mentorálásával a napokban kezdte meg első nagyjátékfilmje, a Virágvölgy forgatását. A coming-of-age történettel keresztezett road movie főszereplői Réti László többszörös speciális olimpiai bajnok és Berényi Bianka, az EU Cannibal frontembere. A film a tervek szerint jövő ősszel lesz látható a hazai mozikban.