NFZ

Újabb operai felfedezés a Nemzeti Filharmonikusok műsorán

A francia romantikus, Ambroise Thomas nevéről a legtöbb zenehallgatónak a Mignon és a Hamlet jut eszébe. Most megismerhetjük életművének ritkán felcsillanó igazgyöngyét, a Psychét! Pszükhé és Erósz szerelmének háromfelvonásos operai feldolgozása koncertszerű előadásban szólal meg február 12-én a Müpában.

Kuriózumok az NFZ új évadában

Különlegességek, kuriózumok, ritkaságok jellemzik a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) 2022–2023-as évadát.

Mozart és Salieri a Zeneakadémián

Mozart és Salieri címmmel ad koncertet március 10-én 19:30 órakor a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Zeneakadémián.

„A Herculanum valahol félúton van Gounod Faustja és Verdi Don Carlosa között” – Vashegyi György Félicien David művéről

Herculaneum kikötővárost, amint Pompejit is, Krisztus után 79 augusztusának végén utolérte a végzet: a Vezúv kitörése nyomán teljesen elborította a pusztító vulkáni törmelék. Igaz, meg is védte a teljes enyészettől, de feledésre ítélte a 16. századig. Az antik városban játszódó, a 19. század közepén keletkezett, Herculanum című operáról is megfeledkezett az utókor. Mígnem egy bő évszázadot átugorva, a huszonegyedikben kezdik ismét életre kelteni Félicien David alkotását.

Hogyan viszonyult Verdi a valláshoz?

Verdi Requiemje Giacomo Sagripantival.

Kötetlen, próbatermi találkozások

Szombaton Bottesini, Beethoven, Händel és Mozart kamarazenei műveivel indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Próbatermi vendégség elnevezésű sorozata. A koncert házigazdájával, Papp Dániellel, a zenekar hegedűművészével ritkán játszott művekről, a Wikipédián túli zenetörténetről és bélhúros hangszerekről is szót ejtettünk.

„Hálás vagyok a sorsnak, hogy Kocsis Zoltán közelében dolgozhattam”

Bizják Dóra, a Nemzeti Filharmonikusok munkatársa 25 éve vette át zongoraművész diplomáját a Zeneakadémián, Hambalkó Edit és Kemenes András növendékeként. Zongoristaként és korrepetitori minőségében Sir Simon Rattle, Sebastian Weigle, Michail Jurowski, Krzysztof Penderecki, Carlo Montanaro, Riccardo Frizza, Fabrice Bollon, Howard Williams, José Cura, Fischer Ádám, Fischer Iván, Fürst János, Kovács János, Keller András, Kocsis Zoltán, Vashegyi György és Takács-Nagy Gábor karmesterekkel dolgozott együtt, és a lista nyilván nem teljes.

Fehér éjszakák címmel ad koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Fehér éjszakák című hangversenye szerdán a Müpa Budapest honlapján és YouTube-csatornáján díjmentesen tekinthető meg.

François Leleux és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar folytatja élő stream sorozatát. Ezúttal január 21-én a Zeneakadémiáról jelentkeznek be, ahol François Leleux oboaművész, karmester közreműködésével adnak szünet nélküli hangversenyt.

Október 18-án Rajna Martin vezényli a Nemzeti Filharmonikus Zenekart

A Nemzeti Filharmonikusok Lukács bérlete elsősorban azokat szólítja meg, akiket a magyar zene sokszínűsége érdekel, akik nyitottak a ritkaságok iránt. A bérlet október 18-ai nyitóhangversenyén, a Pesti Vigadó Dísztermében Farkas Ferenc Divertimentója, Balassa Sándor Kettős verseny oboára és kürtre vonószenekarral című műve és Dohnányi Ernő fisz-moll szvitje hangzik el.

Hideg fejjel, meleg szívvel – Interjú Somos Csabával

Szenvedélyes előadóművész, akinek folyton vissza kell fognia magát, hogy ne ragadja el a zene élménye. Somos Csabát, a Nemzeti Énekkar karigazgatóját interjúval köszöntjük az 50. születésnapján.

Kultúra a fotelből - Tóth Antal

Az elzártság talán megtanított bennünket arra, hogy egymásért vagyunk – mondja a Nemzeti Énekkar menedzsere. Villáminterjú.

...mint üstnek zengése

Franz Schubert és Robert Schumann művei szólalnak meg Kovács János vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyén vasárnap a Pesti Vigadóban.

Mesterek és tanítványok

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar november 27-i koncertjét Hamar Zsolt vezényli.

A zenébe zárva

Hamar Zsolt zeneigazgatóval elképzelt helyzetekről, rendezői indíttatásról és útkeresésről beszélgettünk.

Élménnyé tenni a zenét

Az Úton a zene programól beszélgettünk Szabó Péterrel, a Nemzeti Filharmonikusok koordinációs és operatív menedzserével.