nyelvészet

Van határa az elhatárolódásnak?

Nem tudjuk pontosan, ki volt az első, aki fontosnak tartotta kinyilvánítani, hogy elhatárolódik egy kijelentéstől, magatartástól. A szó a rendszerváltozás idején kezdett terjedni a politikai beszédekben, s ma már szinte nincs olyan nap, hogy ne olvasnánk a hírekben egy-egy újabb elhatárolódóról. De mit takar a kifejezés és a mögötte álló attitűd?

Az Örkény-pecsét feltörése

Aki a cím alapján az Örkény István egész életművét átszövő titkos kód megfejtésére gondol, sajnos csalódni fog. A továbbiakban egyetlen írásról, a Pecsét című egyperces novelláról lesz szó.

Egy szó mint száz – Nyelvi jolly jokerek

A nyelvi jolly joker az a szó, amely sok mindent helyettesít, és ez egysíkúvá, de nem érthetetlenné teheti a kommunikációt. Az egyik ilyen a felé névutó.

Feldolgozzák Schmidt Éva nyelvész-néprajzkutató hagyatékát

Elkezdődött Schmidt Éva nyelvész-néprajzkutató hagyatékának feldolgozása az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) és az ELKH Nyelvtudományi Kutatóközpont (NYTK) összefogásában.

A Montágh-tényező

Az 1986. augusztus 14-én, mindössze 51 évesen elhunyt gyógypedagógus, logopédus, tanár a magyar beszédművelés legismertebb alakja, neve a szép beszéddel kapcsolódott össze.

Csak üres retorika: „Aranyom, jöjjön, vegye már!”

A címbeli idézet a Tárkány Művek nevű együttes Krumpli boogie című számában hangzik el. A vidám hangulatú nóta a piaci kofák stílusát parodizálja, ahogyan – a közgazdaságtan szakkifejezését kölcsönözve − maximalizálni próbálják az eladásokat.

„Én én vagyok magamnak” – Magunkról egyes szám második személyben

Mivel magyarázható az egyes szám második személyű alak terjedése az érvelő szövegekben és iskolai műelemzésekben?

Egy szó, mint száz – Amiről a mozaikszavak árulkodnak

A mozaikszók a nyelvi gazdaságosságot szolgálják, hiszen röviden, tömören jelölünk velük intézményeket, pártokat, egyebeket. Például: BKK (= Budapesti Közlekedési Központ).

Hamarosan a képolvasást is tanítani kell?

Miért a mosolygós arc a legelterjedtebb emotikon? Mi a memodzsi? Hát a kamodzsi? Az emojik (emodzsik) világnapja alkalmából ezekről is szó esik.

Hogyan sütünk „zalaiul” rétest?

Harminc-negyven évvel ezelőtt az tűnt valószínűnek, hogy a tájnyelvek lassan-lassan elsorvadnak. Nem is számítottunk arra, hogy a közösségi oldalak – bár sok van a rovásukon is – a tájnyelvi szavak legbiztosabb megőrzői és népszerűsítői lesznek.

Egy szó, mint száz – Az év szavai nálunk és más nemzeteknél

Vuvuzela, vörösiszap-katasztrófa, lájkol, aranymálinkó. A Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport és a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda 2010 óta hirdeti ki az év szavát, antiszavát, ifjúsági és költői szavát. A fent felsoroltak közül néhány kor- és eseményjelző is 2010-ből.

Egy szó, mint száz ‒ Bittarisznya, bitbatár, pendrájv

A szómagyarító honlap immár 11 éve működik, és eddig 15 717 magyarítás érkezett 13 439 idegen szóra. A kezdeményezés hazánkban egyedi és igen népszerű. Hogy miért? Nos azért, mert ha megkérdezünk egy átlag nyelvhasználót, hogy mit tart napjainkban a legnagyobb nyelvművelő feladatnak, akkor nagy valószínűséggel százból kilencven azt fogja válaszolni, hogy az idegen szavak elleni küzdelmet.

Csak üres retorika?

Gyakran hallani politikusok vagy más vitázó emberek szájából a fenti mondatot, amikor a másik ígéreteit, állításait szeretnék hiteltelenné tenni. Természetesen ezekben az esetekben nem kérdésként hangzik el a mondat, hanem lekicsinylő kijelentésként: Ez csak üres retorika!

Egy szó mint száz – Nyaralás last minute-en

A nyelvhasználók közül sokan megállnak egy pillanatra gondolkodni, amikor azt a cikkcímet olvassák az újságban, hogy Városháza-gate. Ugyan mit jelenthet? Egy kissé távolabbról kell kezdeni a szó felfejtését.

Az irgalomról – és más efféle lomról

Visszaszorulóban lévő fogalmaink, mint például az irgalom, az alázat vagy az erény vajon érzésként, viszonyként, magatartásformaként is kivesznek az emberből?