opera

Kisgyerekként Pavarotti oldalán énekelt, most az Operaházban ad koncertet

Bellini, Donizetti, Rossini, Tosti és Leoncavallo műveivel készül operaházi bemutatkozására Vittorio Grigolo. A világhírű olasz tenor partnere a Sztárestek zongorával című sorozat február 16-i estjén Cristiano Manzoni zongoraművész lesz.

Alban Berg bebizonyította, hogy az atonális operát is szeretheti a közönség

Alban Berg osztrák zeneszerző, az első közönségsikert arató atonális opera, a Wozzeck komponistája száznegyven éve, 1885. február 9-én született. Berg nevét egy alapítvány és egy üstökös őrzi, mellszobra 2006 óta a karintiai Schieflingben látható, emlékművét 2016-ban avatták fel a bécsi operaház mellett.

Margaret Thatcher most valóban kiengedheti a hangját, hiszen opera készül az életéből

A Vaslady tizenegy éves, konfliktusokkal terhelt kormányzásáról szóló Mrs T című művet még idén, születésének 100. évfordulóján színpadra állítják.

A hibák megoldását nem ott kell keresni, ahol megjelentek

Marton Éva fővédnökségével operastúdiót indított a Magyar Állami Operaház, ahol az öt kiválasztott ifjú énekessel elindult a négy féléves képzés.

Játékos és szemtelen vagyok, szeretem feszegetni a határokat

Monos M. Franciska 15 éves koráig magának sem vallotta be, hogy színpadon képzeli el a jövőjét, ekkor azonban engedett a művészi pálya hívó szavának. És milyen jól tette!

A Metropolitan sztárjával készül Macbeth-bemutatóra az Operaház

A New York-i Metropolitan sztárja, George Gagnidze és Kálmándy Mihály címszereplésével mutatja be Verdi Macbethjét február 22-én a Magyar Állami Operaház. A hagyományos és kortárs elemeket vegyítő színrevitelt Matthew Wild jegyzi, a zenei megvalósításért Rajna Martin első karmester felel.

Közönségbarát új magyar operát mutatnak be Miskolcon

A Bajazzók ezúttal nem a Parasztbecsülettel lesz párban, hanem egy új magyar operával: Miskolcon az Atelier című ősbemutatóval folytatódik a Leoncavallo-opera története.

Nem tűnt reális elképzelésnek, hogy zenével foglalkozzam

Dobri Dániel sokoldalú muzsikus, aki jelenleg első nagyoperáján dolgozik, közben pedig a székesfehérvári szimfonikus zenekar kortárs zenei arculatát építi.

A Kolozsvári Magyar Opera évadát ítélték a legjobbnak Romániában

Az ország legjobb operaévadáért járó kitüntetéssel díjazták a Kolozsvári Magyar Operát január 14-én este a Musicrit díjátadó gálán Bukarestben – tájékoztatott a kolozsvári kulturális intézmény. A Musicrit díjátadó gála a legrangosabb romániai esemény, mely a klasszikus zene minden területének kiválóságait díjazza.

Kálmán Péter: Lesz egy kutyám a színpadon, ezért már megéri a Metropolitanben énekelni!

Kálmán Péter operaénekes két nagyszabású produkcióban énekel a Magyar Állami Operaházban: Verdi Falstaffja mellett tavasszal Mefisztó bőrébe bújik majd.

Bánk bán szerepére meg kell érni

Kovácsházi István fajsúlyos Wagner-előadások hőse, az óévet mégis operettszereppel búcsúztatta, és azzal kezdi az újat is: Eisensteinként ifj. Johann Strauss klasszikus örökzöldjében, A denevérben.

Angelina Jolie-t nehéz túlragyogni, de Budapestnek sikerül

Életrajz helyett karaktertanulmány: a Maria Callas végnapjairól szóló filmben, amelyet részben a magyar fővárosban forgattak, a világ leghíresebb operadívája visszatekint nyüzsgő és tragikus életére.

A Monarchia legnépszerűbb komponistája volt az első világsikert aratott magyar opera zeneszerzője

Goldmark Károly, az első világsikert aratott magyar opera, a Sába királynője zeneszerzője száztíz éve, 1915. január 2-án halt meg.

Februártól Szegeden szól A varázsfuvola

Wolfgang Amadeus Mozart klasszikusa, a világ egyik legtöbbet játszott operája, A varázsfuvola február 7-től látható a Nagyszínházban, Tárnoki Márk rendezésében, magyar nyelven, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház énekkarának közreműködésével.

Vannak olyan falak, amelyeket érdemes megpróbálni áttörni

A Danubia Zenekar Semmi komoly című programsorozata a klasszikus zene és a könnyed, szórakoztató elemek egyedi ötvözésére építve szeretne szélesebb közönséget közelebb hozni a komolyzenéhez. Stábunk kisfilmje most a zenekar kulisszatitkaiba is bepillantást enged, a főpróbától az esti előadásig követve, illetve megszólaltatva a Puccini X Soul című koncert főszereplőit.

Verdi Aidájának köszönhetjük Puccini tizenkét operáját

Száz éve, 1924. november 29-én halt meg Giacomo Puccini, az utolsó nagy olasz operaszerző, a Tosca, a Turandot, a Bohémélet, a Pillangókisasszony és A Nyugat lánya komponistája.