Országos Széchényi Könyvtár
Széchényi Ferenc, aki könyvtárat és múzeumot adott nekünk
Kétszázhetven éve, 1754. április 28-án született Fertőszéplakon sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Ferenc, a magyar nemzeti könyvtár és múzeum alapítója, Széchenyi István, a legnagyobb magyar apja.
Ferenc pápa megkapta az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött Képes Krónika díszmásolatát
Sulyok Tamás köztársasági elnök vatikáni négyszemközti audiencián április 25-én nyújtotta át őszentségének a Képes Krónika pápai címerrel megnyomott fehér kecskebőrbe kötött, hasonmás kiadását.
Indul a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központhoz kapcsolódó kormányrendelet társadalmi egyeztetése
A kormány kiemelt figyelmet fordít a magyar kultúra megőrzésére, bemutatására és továbbörökítésére – áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleményében.
Ilyen gazdag régizenei évad még nem volt Magyarországon
Három fesztivált, három bérletsorozatot és több, együttműködésben megvalósuló programot is kínál a Haydneum – Magyar Régizenei Központ a 2024/2025-ös évadban.
Megnyílt Az idő arcai című kiállítás az OSZK-ban
Az antik és a keresztény kultúra időfelfogását bemutató kiállítás nyílt Az idő arcai címmel az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).
Mit rejt Liszt Ferenc zsebnaptára?
Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) április 12-én nyíló, Az idő arcai című kiállítása innovatív és családbarát módon mutatja be az antik és a keresztény kultúra időfelfogását: a kalendáriumok, krónikák, képeslapok és fényképek mellett gyermekek számára is kipróbálható, kézzelfogható és digitális különlegességek várják a látogatókat, akik egyéb kincsek mellett a páratlan Pannonhalmi Hóráskönyvvel és Liszt Ferenc zsebnaptárával is megismerkedhetnek.
Idén is lehet pályázni a Minősített Könyvtár címre és a Könyvtári Minőségi Díjakra
Mától nevezhetnek a könyvtárak a Minősített Könyvtár címre és a Könyvtári Minőségi Díjra – jelentette be Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára az Országos Széchényi Könyvtárban csütörtökön.
Újabb kultúrkincseket tett szabadon elérhetővé az Országos Széchényi Könyvtár
Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Kölcsey Ferenc prózai műveinek és hat, eddig ismeretlen verstöredékének, valamint Szendrey Júlia leveleinek és verseinek kéziratai, továbbá 19. századi fotográfiák, köztük az Egressy család dagerrotípiái váltak mindenki számára szabadon hozzáférhetővé és letölthetővé.
Megjelent a Pálos olvasókönyv
A magyar történelemmel és kultúrával szorosan összefonódó pálosok történetének felelevenítése, irodalmi vonatkozásaik összegyűjtése most Pálos olvasókönyv címmel egy új, gazdag gyűjteménnyel gyarapodik a Magyar Pálos Rend és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) együttműködésének újabb eredményeként.
Mi az, te átírod a Szeptember végént?
Ahogy közeleg a Valentin-nap, úgy tűnhet, minden a szerelemről szól. De miért? Divatban van még? Érdemes róla beszélni? Ezekről is szó esett a Magyar Kultúra magazin lapbemutatóján február 13-án az Országos Széchényi Könyvtárban.
Nincs divatban a szerelem?
„Kiment-e a szerelem a divatból?” – teszi fel a kérdést Karinthy Frigyes 1933-ban a Nyugat hasábjain egy amerikai interjúra reflektálva. Már a felvetésen is felháborodik: „Nem érnek rá szerelmesnek lenni? Mintha azt mondanád: nem érnek rá születni vagy meghalni.”
Két corvina és Isztambul legkorábbi panorámaképe is látható az OSZK digitális gyűjteményében
Mátyás király egykori Corvina könyvtárának két újabb darabja, valamint Isztambul legkorábban készült, tíz képből álló panorámaképe vált elérhetővé a közönség számára az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) digitális gyűjteményében.
A zirci műemlék könyvtárba kerül Borsa Gedeon hagyatéka
Átadták a zirci Ciszterci Műemlékkönyvtár eredeti állapotban helyreállított kis galériáját. A szerdai ünnepségen bejelentették, hogy Borsa Gedeon könyvtáros, irodalomtörténész 1500 kötetes hagyatéka a könyvtár tulajdonába kerül, valamint megemlékeztek arról is, hogy hetven esztendeje látja el az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a műemlék könyvtár felügyeletét.
Hogyan születik újjá egy ötszáz éves kiadvány?
A könyvrestaurátori szakma igazi rejtett terep. A munka itt nem a mű eredeti állapotának visszaadása, hanem az aktuális állapot konzerválása, a hiányzó részek pótlása. Erről is beszélt az Országos Széchényi Könyvtár állományvédelmi és restaurálóosztályának vezetője, Horváth Diána.
Az egykori imakönyvekből kiolvasható a középkori ember gondolkodása
Az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményének imádságos könyvei visszavisznek minket egy másik kor hétköznapjaiba. A spirituális tartalmon túl szépen megragadható bennük egy-egy középkori ember vagy közösség belső, lelki élete, gondolatvilága.
November 25-én történt
Ma van a magyar labdarúgás napja annak emlékére, hogy a képünkön szereplő magyar labdarúgó Aranycsapat 1953-ban, azaz kereken 70 éve ezen a napon győzte le Londonban 6:3 arányban a hazai pályán addig veretlen angol válogatottat.