ősbemutató

Ősbemutatók és húsvéti ráhangolódás a Honvéd Férfikarral

A Honvéd Férfikar Egyenes labirintus című hangversenye megannyi zenei csemegét ígér a közönségnek.

Mesedarab ősbemutatójára készül a Békéscsabai Jókai Színház

Sinkó Adrienn Tihany tündér című mesedarabjának keddi ősbemutatójára készül a Békéscsabai Jókai Színház.

„A színpadi igazság teljesen más, mint a politikai” – Nádai Péter Két nővér című új drámájáról

A Két nővért március 14-én, felolvasószínházi előadásként mutatják be a Radnóti Tesla Laborban. Nádai Péterrel, az előadás író-rendezőjével a darab születéséről és a kortárs magyar dráma helyzetéről beszélgettünk.

Egy éve nincs velünk – Chick Corea-ősbemutató a Müpában

Tavaly februárban hunyt el a kortárs jazz egyik megkerülhetetlen géniusza, Chick Corea. A zongorista három alkalommal is fellépett a Müpában. 2021 tavaszán pótolta volna előző évben elmaradt koncertjét, de az eseményre már nem kerülhetett sor. Idén márciusban azonban a jazzvilág élvonalába tartozó muzsikustársai és pártfogoltjai előadásában több műve – köztük a kifejezetten a Müpa 15. születésnapja alkalmából komponált darab – is felcsendül.

A korszak kulturális olvasztótégelye – Szabó Máté és Selmeczi György a Veronról

Szabó Máté rendezésében ősbemutató született a Miskolci Nemzeti Színház deszkáin. Hunyady Sándor Bakaruhában című novellájából – amelyből Fehér Imre híres filmje is készült – Szőcs Géza és Selmeczi György Veron címmel új magyar operát írt. A különleges körülmények között íródott és a Kolozsvári Magyar Operával koprodukcióban létrejött darabot májusban az Erkel Színházban is láthatjuk. Ennek hátteréről kérdeztük a rendezőt és a zeneszerzőt.

Ősbemutató Miskolcon – Selmeczi György legújabb operája a Miskolci Nemzeti Színházban

Január 21-én a miskolci színház Nagyszínházában lesz látható a világon első alkalommal Selmeczi György Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző hetedik operája.

Edmond – Magyarországi ősbemutató a Csokonai Színházban

A kortárs francia szerző, Alexis Michalik Edmond című darabját mutatja be január 7-én a Csokonai Színház.

Network – ősbemutató a Centrál Színházban

Szuperprodukcióra készül a Centrál Színház. 2022. január 15-én Sidney Lumet sokszorosan Oscar-nyertes, Network című filmjének színpadi adaptációját láthatjuk Puskás Tamás rendezésében, Alföldi Róbert, Martinovics Dorina, László Zsolt, Fehér Tibor és Bodrogi Gyula főszereplésével.

ÁdámÉva – a Pécsi Balett ősbemutatója

November 13-án láthatja először a pécsi közönség a 60 éves Pécsi Balett nagyszabású táncszínházi előadását, melyben Ádám és Éva, az első emberpár útját kísérhetjük végig az írott történelem eseményein, kilenc képben.

Ősbemutatóval ünnepel a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

Ravel, Bernstein és Gershwin műveivel, valamint Kovács Zoltán új szerzeményének ősbemutatójával ünnepli alapításának 168. évfordulóját a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara november 10-én Budapesten, a Müpában.

Török Ferenc rendezésében mutatják be a Bella Figurát a Pesti Színházban

Egy romantikusnak ígérkező, gyönyörű nyári estén semmi sem úgy történik, ahogy azt résztvevői megálmodták. Egy véletlen baleset ugyanis felrobbantja a kifinomult „la bella figura" hangulatot, és az este szürreális fordulatot vesz. Yasmina Reza magyar származású, világhírű francia írónő a történeteiben úgy képes rámutatni hétköznapi problémáinkra, kapcsolataink fonákságaira, hogy az egyszerre vicces, mély, fájó és kegyetlen. Bella Figura című darabját Török Ferenc rendezésében október 22-én mutatják be a Pesti Színházban. Az előadásban Halász Judit, Kovács Patrícia, Radnay Csilla, Stohl András és Wunderlich József lép színpadra.

Négy író, négy rendező, egy társulat, egy könyv – Az ember tragédiája 2.0 ősbemutatója

Szeptember 25-én megelevenedik a múlt, beleshetünk Picasso műtermébe, részt vehetünk a Titanic indulásának előestéjén egy bálon, a nagyváradi és a berlini pezsgő kulturális életben is megmártózhatunk, és napjaink, valamint a közeljövő fenyegető globális problémáinak tükrébe is belenézhetünk. A 2021/22-es évadot a Vörösmarty Színház az egyik kiemelt vállalkozásával, Az ember tragédiája 2.0 ősbemutatójával folytatja.

Zalán Tibor: El kell mondanom – Ősbemutató a Rózsavölgyiben

Zalán Tibor, a kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója a Rózsavölgyi Szalon felkérésére írt új darabot. Az El kell mondanom fiktív családi történet, melyben egy fiatalember kései útkeresésén keresztül üzen a jelennek. A mű bemutatója szeptember 13-án lesz Őze Áron rendezésében.

Szavak nélkül elmondani az igazságot – Szerelmek városa ősbemutató a Vígszínházban

A francia költő, Jacques Prévert és Marcel Carné filmrendező a II. világháború borzalmai elől az alkotásba menekültek, és egy észak-franciaországi erdőben megírták, majd leforgatták a 20. század egyik legfontosabb filmjét, a Szerelmek városát. A nagy Gatsby alkotócsapata – ifj. Vidnyánszky Attila rendező, Vecsei H. Miklós író, Kovács Adrián zeneszerző, Mester Dávid karmester és Pater Sparrow díszlettervező – a kultikus filmből kiindulva készítettek színpadi adaptációt, amelyet szeptember 4-én mutatnak be a Vígszínházban.

Mozgásba zárva – Ősbemutató a Kolozsvári Magyar Operában

A Mozgásba zárva című táncjátékot, amelyet a koronavírus-járvány ihletett, a balettkar viszi színre.

Asterion: ősbemutató a kolozsvári operában

Csergő Domokos Asterion – Levelek a labirintusból című művének ősbemutatóját tartják ma 19 órától a Kolozsvári Magyar Operában. A társulat tánckarának előadásában a zene, mozgás, látvány hármasa segíthet saját labirintusaink fölé emelkedni.