Ötvös András
Május 3-án történt
Ma ünnepli harminchatodik születésnapját Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincötszörös Európa-bajnok magyar úszónő. Az első versenyző, aki egy időben tartotta a világcsúcsot mind az öt vegyesúszó számban. Hosszú Katinka viaszfigurája megtekinthető a Madame Tussauds Budapest Múzeumban, 2022-ben mutatták be a róla készült Katinka című dokumentumfilmet, és a 483454 Hosszúkatinka kisbolygó is őrzi a nevét.
Bodó Viktor természeti katasztrófák fenyegetettségében élő emberekről készített előadást a Vígszínházban
Jonas Petter Aronsen Az ember, aki elvesztette az időt című művét december 14-én Bodó Viktor rendezésében, Kovács Krisztina és Róbert Júlia átiratában mutatták be a Vígszínházban.
Liliomfiék botcsinálta menekülési kísérletüknél a nézők jóindulatában bíznak
Ifjabb Vidnyánszky Attila Lilomfi-rendezésének erőssége csaknem tíz évvel ezelőtt az az ifjonti hév volt, amelytől izzott a budaörsi előadás. A Vígszínházban is szellemes ötletek és remek színészi alakítások sorakoznak, mégsem sikerül a hatalmas térben bensőséges-zajos örömünneppé varázsolni az estét.
Kovács Patríciáé és Ötvös Andrásé az évad legjobb alakítása a Vígben
Kovács Patrícia, Ötvös András, Hullan Zsuzsa, Dino Benjamin, Valló Péter, Kovács Krisztina, Auer Alexandra és Keresztes Tamás munkáját is díjjal ismerték el a Vígszínház évadzáró társulati ülésén. A teátrum három játszóhelyének összlátogatottsága közel 95 százalékos volt, a 2023/2024-es évad 589 előadására mintegy 343 ezer néző váltott jegyet.
Május 3-án történt
125 éve alapították meg a Ferencvárosi Torna Clubot. Az FTC első elnöke dr. Springer Ferenc volt. A klub színe zöld-fehér, az egyesület címerében az öt zöld és négy fehér csík Budapest IX. kerületét, a Ferencvárost szimbolizálja. Az egyesületi emblémán lévő, zöld pajzsban elhelyezett egymáshoz fordított három E betű az egyesület jelmondatára utal: Erkölcs, Erő, Egyetértés. Az egyesületnek 10 csapat- és 10 egyéni szakosztálya van.
November 25-től Amadeus a Pesti Színház színpadán
Ötvös András és ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével mutatják be az Amadeust a Pesti Színházban november 25-én.
A Krum hazai ősbemutatója a Pesti Színházban – egy tragikomédia, amelyben magunkra ismerhetünk
Hanoch Levin egyik leghatásosabb darabja, a Krum tele van életszeretettel és humorral, miközben fájdalmasan őszintén beszél a legfontosabb dolgokról: a fiatal generáció kiúttalanságáról, a szerelemről, a magányról, az élet élhetetlenségéről és a be nem teljesített vágyakról.
Hanoch Levin Krum című darabja lesz a Pesti Színház első bemutatója az új évadban
A Pesti Színház első bemutatója a 2023/24-es évadban Hanoch Levin Krum című színdarabja lesz Valló Péter rendezésében.
Kísérletek a trónfosztásra – a Vígszínház K utazásai című előadásáról
Téren és időn át repítenek bennünket. A képzelet, a hallucináció és a valóságosnak tűnő élethelyzetek vékony szegélyén járunk. A legfontosabb szereplő soha nem vész el. Folyton felbukkan, akár a plafon repedései közül lassan, de magabiztosan szivárgó víz.
Mi lenne, ha… Ötvös Andrással
„Nem azért olvasok, hogy művelt vagy kifinomult legyek, hanem azért, mert segít élni” – vallja Ötvös András, aki az Orlai Produkciótól nemrégiben a Vígszínházhoz szerződött. A Kaszás Attila-díjra jelölt színművésszel zabpelyhes dobozba rejtett csokiról és a Kántor Péter-versek könnyed játékosságáról is beszélgettünk.
Harsányi Attila, Ötvös András és Rába Roland a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei
Elindult a szavazás a Kaszás Attila-díj 2022. évi jelöltjeire: Harsány Attilára, a Miskolci Nemzeti Színház, Ötvös Andrásra, a 6szín és Rába Rolandra, a Proton Színház jelöltjére.
Az év legromantikusabb komédiája Péter Katával és Ötvös Andrással
Az Orlai Produkció következő bemutatója egy romantikus komédia, a Balkon kilátással. A darab írója Wil Calhoun, aki olyan, Magyarországon is hatalmas rajongótáborral rendelkező sorozatokban dolgozott, mint a Jóbarátok, az Elvált Gary, a Whitney élete vagy a Gracie és Frankie. Nem véletlen, hogy ez a darab is rengeteg humorral mutatja be az emberi játszmák változatos, hol vérre menő, hol pedig röhejes természetrajzát.
„A giccs is alkalmas lehet arra, hogy katarzist érjünk el” – beszélgetés a Nagykarácsony rendezőjével
Egészséges giccsről, balatoni tévéfilmről és a fiókban pihenő musicalről is beszélgettünk Tiszeker Dániellel, a Nagykarácsony című film rendezőjével.
Forgatni kezdték Tiszeker Dániel romantikus vígjátékát
Megkezdődött Tiszeker Dániel új romantikus vígjátékának forgatása. A Nagykarácsony című film főbb szereplői Ötvös András, Zsigmond Emőke, Scherer Péter, Pokorny Lia, Szabó Kimmel Tamás, Csuja Imre és Szerednyey Béla.
A csemegepultos naplója és az Egyasszony online
December 3-án Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója, december 12-én Péterfy-Novák Éva Egyasszony című regényéből készült előadás látható az Orlai Produkciós Iroda streaming műsorán. A monodrámákat Ötvös András és Tenki Réka játsszák.
A szabotázs fikció, nem történelemóra
A napokban került fel a YouTube-ra Breier Ádám kétszereplős hangjátéka, A szabotázs, amely megtörtént eseményeken alapul. A történet a Szabad Nép egyik 1951-es, nyugatra kiküldött példányával foglalkozik: a napilap egy oldalát magyar ellenállók egy orosz nyelvű üzenetre cserélték ki, amely segélykiáltásként szolgált. Interjú.