pályázat
A jövő iskoláját megtervező projekt nyerte a MOME ötletpályázatát
Növényporzó denevérek, a jövő múzeuma és egy vadonatúj iskolakoncepció is szerepel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Ugrás a jövőbe! című ötletpályázatának nyertes projektjei között.
350 millió forint pályázható vallásos könnyűzenére
Idén 350 millió forint áll rendelkezésre a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működésének támogatására. Pályázni július 25-én éjfélig lehet – jelentette be a kulturális tárca parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kihirdették az MMA Művészeti ösztöndíjprogram idei nyerteseit
A nyertesek szeptembertől három éven át havi 200 ezer forint támogatásban részesülnek.
Pályázati felhívás fiatal népzenészeknek
A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) Fiatal magyar népzenészek tehetséggondozása az egyesült államokbeli East Tennessee State University népzenei tanszékén címmel pályázatot hirdet népzenészek pályakezdésének és magas színvonalú művészi tevékenységének segítésére.
Június 25-ig várják a portréfilmeket a 9. Kulturális Filmek Fesztiváljára
A helyi magyar kultúra értékeit bemutató portréfilmekkel június 25-ig lehet jelentkezni a 9. Kulturális Filmek Fesztiváljára, melynek díjátadó ünnepségét és az ahhoz kapcsolódó programokat augusztus 31. és szeptember 3. között Balatonakarattyán tartják.
Kiállítják a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelyére kiírt tervpályázat díjazott alkotásait
Nyár végéig megtekinthető kiállításon mutatja be a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelyére kiírt tervpályázat első három helyezést elért, valamint öt különdíjas pályaművét a Fiumei úti sírkertben.
A pályázati rendszer felülvizsgálatát javasolja a producerszövetség
A pályázati rendszer felülvizsgálatát, a produkciók adminisztrációs terheinek jelentős csökkentését javasolja és új forgalmazási stratégia kidolgozásának szükségességére hívja fel a figyelmet a Magyar Producerek Szövetsége.
Kihirdették a drámafordítói pályázat eredményét
Kedden megtartották a III. „Egy sima – egy fordított” drámaszöveg-fordítói pályázat díjkiosztó ünnepségét a Csokonai Fórumban.
Újabb települések válhatnak madárbaráttá
Csaknem ezer madárvédelmi és ismeretterjesztő eszközt helyezett ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tíz olyan hazai településen, amelyek az MME által kiírt Madárbarát település mintaprojektre nyertes pályázatot adtak be.
2250 eurónyi támogatást kaphatnak az innovatív magyar vállalkozások
Uniós kis- és középvállalkozásokat segít a szellemitulajdon-jogaik védelmében az Ideas Powered for Business KKV-alap támogatási programja. A védjegyek, dizájnoltalmak, szabadalmak vagy növényfajta-oltalmak megszerzésére akár 75 százaléknyi forrást is biztosítanak.
Egypercesnovella-író pályázatot hirdet az Egis gyógyszergyár és az Örkény Színház
Egypercesnovella-író pályázatot hirdet az Egis Gyógyszergyár Zrt. és az Örkény István Színház a vállalat alapításának 110. és Örkény István születésének 111. évfordulója alkalmából.
Gyerekeknek szóló rajzpályázatot hirdet a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Idén is meghirdeti a népszerű Mesélő hangjegyek rajzpályázatát óvodás és általános iskolás gyermekeknek a Liszt Ferenc Kamarazenekar (LFKZ).
Petőfi 200 – Zenei feldolgozásokra írtak ki pályázatot
Nyílt zenei pályázatot hirdetett a Petőfi Kulturális Ügynökség Petőfi Felhő Projekt címmel, a megmérettetésre zenészek jelentkezhetnek Petőfi-versfeldolgozásokkal május 31-ig.
Olasz kurátorral indul a design LAB program 2023-ban
A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) 2023-ban ismét elindítja a tervezők és a gyártók kollaborációját elősegítő inkubációs programját. Az MDDÜ idén a nemzetközi kortárs design kiemelkedő alakjával, Rossana Orlandival működik együtt a program során.
Felhők – Irodalmi pályázatot hirdet a PesText
Nyílt, magyar nyelvű szépirodalmi pályázatot hirdet a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál, hívószava a Petőfi-évhez kapcsolódva: Felhők.
Újra pályázhatnak a fesztiválok az EFFEA támogatására
Másodszor pályázhatnak fesztiválok feltörekvő művészek támogatására az Európai Fesztiválszövetség EFFEA projektje keretében.