Pécs

Dél felé nyit Pécs

„Szeretnénk azt a szándékot szolgálni, hogy Pécs hatékony és operatív hidakat építsen a környező déli országokkal” – mondta dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a kultúra területén történő déli nyitásról szóló sajtótájékoztatón Pécsett február 5-én.

Hazaérkeztek a Csontváry-képek

„Az évtized kiállításának lezárását követően ígéretünknek megfelelően visszahoztuk Pécsre a kölcsönvett Csontváry-képeket” – mondta L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára február 12-én Pécsett. E napon jelentették be ugyanis, hogy a festmények megérkeztek eredeti helyükre, a Janus Pannonius Múzeumba.

Magyar lehet Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a korábbi pécsi Európa Kulturális Fővárosa cím okán, Pécsen jelentette be, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiírja a 2023-as magyarországi pályázatot.

Ötödik születésnapját ünnepelte a Kodály Központ

Kodály Zoltán születésének december 16-ai évfordulója 2010 óta egyben a pécsi Kodály Központ születésnapja is.

Az EUROPA CANTAT-ra emlékező közösségi műalkotást avattak

A közös éneklés erejét és örömét fejezi ki az a szobor, amely a zenekedvelők és Pécs polgárai keze nyomát is magán viseli. A műalkotás egyben emléket állít az elsöprő hazai és nemzetközi sikert aratott EUROPA CANTAT 2015-nek is. "A közös éneklés öröme" című remeket szeptember 21-én avatta fel dr. Őri László, Pécs kultúráért felelős alpolgármestere.

Spiritum Historicum: régizenei hétvége Pécsen

Augusztus 29-én és 30-án várja a Pécsre látogatókat a Spiritum Historicum – I. Pécsi Régizenei Hétvége. A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. által megrendezett koncertsorozat a Középkori Egyetem, a Cella Septichora, a Pécsi Bazilika, és a Zsolnay Negyed területén várja a közönséget a régi zenék jelentős hazai és külföldi képviselőivel.

Hung(a)ry for singing - Europa Cantat 2015

Július 24. és augusztus 2. között Pécs immár második alkalommal ad otthont a háromévente megrendezett Europa Cantat nemzetközi kórusfesztiválnak. Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár Dr. Páva Zsolttal, Pécs polgármesterével és Móczár Gáborral, az Európai Kórusszövetség – Europa Cantat elnökével biztosított mindenkit: Pécs készen áll a feladatra.