pénteki kultúrrandi

Boros Dániel mikrobiológus: Tudomány nincs filozófia nélkül

A filozófus szülők által felnevelt Boros Dániel tizennégy éves koráig zenélni tanult, majd Cambridge-ben szerzett molekuláris biológia mesterdiplomát.

Wirth Abigail: Szégyelljük bevallani, hogy emberiek vagyunk

Wirth Abigail a mai generáció szorongásairól – a szerelem ügyetlen ritmusairól, az anyaság kimerítő szépségéről – beszél, miközben művei nem mondanak le az esztétikumról sem. A héten vele randiztunk.

Szirtes Adél: Másoknak is szeretném megadni azt, ami nekem sokáig hiányzott

Hangfürdőivel relaxál és a gyógyulásban támogat, elektronikus projektjével pedig szórakoztat Szirtes Adél.

Csinszka: Az ellentéteknek nem feltétlenül kell kiütniük egymást

Az erdélyi születésű énekes-dalszerző, Csinszka művészetében kezet fognak egymással a kontrasztok.

Jámbor Nándor: a darab ijesztő mondatai megjelentek a valóságban

Jámbor Nándor Bajorországban született, a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatából igazolt át a budapesti Thália Színházhoz. Imádja a bohózatokat, de cseppfolyós bácsit is eljátszik, ha kell.

Berlintől a Káli-medencéig: Somló Dániel egyedülálló nemzetközi zeneipari pályát jár be

Somló Dániel neve okkal ismerős, és az alma nem esett messze ikonikus fájától. Színes szakmai útjáról és a sikereihez vezető hajtóerőről mesélt.

Nem elég, ha csak az agyat bizsergeti egy munka

Konceptuális érzékenység, fekete festmények, Pilinszky és a bibliai nők elfeledett történetei: Schell Réka munkái.

A krumpli nem rohadt meg, hanem önmagát tartósította

Reining Vivien alkotásai a családi emlékezet feltárására és az emlékek feldolgozására épülnek. Munkái az elmúlás nyomait teszik láthatóvá.

A profi konyha szabályai után jólesik a szabad kísérletezés

Kiss Zaida szakácsként, cukrászként, pékként és keramikusként is alkot, nemrég pedig szabadúszó kísérletezésre cserélte lakásétterme fine dining világát.

Farkas Bianka: Az alkotásaimban öntenek formát az érzéseim

Farkas Bianka a művészetében és az emberi kapcsolataiban egyaránt önazonosságra törekszik, és akár a legmélyebb félelmeit is bátran vállalja.

Utálom a földtechnikát, Frenák mégis folyamatosan a földre küld!

Cserháti Gergelyt az egyetemről rögtön a Magyar Nemzeti Baletthez szerződtették, de rájött: sem a klasszikus stílus, sem a társulati forma nem a sajátja.

Bizonyos helyzetekben jót tesz, ha keményen fognak

Komoly lendülettel rúgta rá az ajtót a színházi világra, azóta azonban sokat szelídült Pénteki kultúrrandink alanya, Hajdu Tibor.

Anya, tudom, miért lettem színész! Akciófilmekben akarok játszani!

Vásári bábjátékos édesapja mellett kezdte „multifunkcionális jobbágyként”, aztán a Budapest Bábszínházban találta meg a helyét, ma pedig már főszerepekben láthatja a közönség Bartha Bendegúzt.

Késes rablás Kolumbiában, stoppolás a sivatagban

Milyen az, amikor Kolumbiában ki akarják rabolni az embert, de egy utcányi idegen siet a segítségedre? Torner Annától, aki húszévesen nyakába vette a világot, s kalandjaiból blog, blogregény, majd monodráma készült, ezt is megtudtuk.

Már többektől hallottuk, hogy miattunk kezdtek el Cseh Tamással ismerkedni

Krasznai Vilmos tavaly végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Azóta játszik, és rendezett két előadást szabadcsapatuknak, amelynek nemrég neve is lett: SICC Production.

Suli után alig vártam, hogy mehessek haza színházasdit játszani

Büszke lenne a fiára ifj. Nagy Zoltán balettművész, mert Levente nemcsak követte a pályán, de a legjobbaknak ítélt díjjal szerződött a Pécsi Baletthez.