Pesti Vigadó
Könyvritkaságok a fővárosban
Gutenbergtől Zuckerbergig mottóval első alkalommal rendezik meg Budapesten a Könyvritkaságok nemzetközi kiállítását és vásárát szeptember 24-én és 25-én. A rendezvényen brit, dán, francia, holland, japán, német, olasz, orosz, osztrák, svájci és magyar antikváriusok várják a szakértőket, a gyűjtőket és a nagyközönséget a Pesti Vigadóban.
Kinyitja kapuit a Pesti Vígadó
Csoportos idegenvezetés, kiállítások, képzőművészeti foglalkozások, mesefilmvetítés, táncház és komolyzenei koncert is várja az érdeklődőket május 21-én a Pesti Vigadó Nyitott ház elnevezésű eseménysorozatán Budapesten. A rendezvény célja, hogy mindenki megismerhesse a nagy történelmi múlttal rendelkező épületet – hangsúlyozta Molnárné Szunyi Barbara ügyvezető igazgató.
Fókuszban az örökségvédelem
A műemléki világnapon, április 18-án Forster Gyula-díjat adományozott két kiváló építészmérnöknek, valamint Schönvisner István-díjat adott át két elismert régésznek L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára a Pesti Vigadóban.
Elismerések a magyar kultúra napja alkalmából
A kultúra örökségünk, a jövő záloga – hangsúlyozta dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkár a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen január 21-én a Pesti Vigadóban.
A kultúra felemel
A kultúra örökségünk, a jövő záloga – hangsúlyozta dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkár a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen január 21-én a Pesti Vigadóban. Az eseményen átadták a kultúra napi díjakat is.
Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Balog Zoltán
Állami kitüntetéseket adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral közösen a Népművészet Ifjú Mestere, a Pro Cultura Hungarica, a Bessenyei György-, a Móra Ferenc-, a Pauler Gyula- és a Szinnyei József-díjakat is átnyújtották a díjazottaknak.