program
(Idő)utazás a reformkori Magyarországon
Hogyan lett a „vad keletből” vonzó úti cél a reformkori Magyarország egy angol útazónak hála? Mivel keltett feltűnést Wesselényi a Balatonon? És odatalálna Petőfi a Pilvaxba, ha most indulna útnak a városban? Az e heti Talpig magyar igazi kultúrtörténeti kalandnak ígérkezik. Podcastajánló.
Júniusban három napra gyerekszigetté alakul a Hajógyári sziget
Június 16-tól 18-ig várja a családokat a Generali Gyerek Sziget, ahol koncertekkel, bábszínházzal, vetélkedőkkel, sportprogramokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják a látogatókat a budapesti Hajógyári szigeten.
Évadot hirdetett a Loupe Színházi Társulás
Az alapítók, Horváth János Antal, Lengyel Tamás, Lovas Rozi és Molnár Áron az Árvák című előadásuk sikerén felbuzdulva hozták létre a formációt, hogy olyan társadalmi témákat dolgozzanak fel, amelyek sokunk számára fontosak lehetnek.
Ligeti György sokoldalúságát mutatja a BMC fesztiválja
A Ligeti 100 fesztivál május 22-én veszi kezdetét a Budapest Music Centerben. A közreműködők közt megtalálhatók a nemzetközi és hazai zenei élet kiválóságai.
Hajógyár x A38: Németh Juci – G. Szabó Hunor duó
A Hajógyár május 23-án is megtölti zenével és improvizációval az A38 Hajót, ugyanis Péterfy Bori Németh Jucival, a sokoldalú énekesnővel és párjával, zenésztársával, G. Szabó Hunorral beszélget, míg a Momentán Társulat művészei rögtönzött előadásukkal szórakoztatják majd a közönséget.
Kaliczka Patrícia festőművész és Melkovics Tamás szobrászművész kiállítása Gödöllőn
Új összefüggéseket és megismerési lehetőségeket teremthet, amikor két művész alkotásai közös térbe kerülnek. A Gödöllői Iparművészeti Műhely tárlatán Kaliczka Patrícia festményei és Melkovics Tamás szobrai lépnek egymással interakcióba.
Közös kulturális évadot hirdet Pécs és Eszék
Testvérvárosi kapcsolatuk ötvenedik évfordulója alkalmából húsz közös program és együttműködés megvalósításával rendez közös kulturális évadot Pécs és a horvátországi Eszék.
Lezárult a zsűrizés, hamarosan nyit a szegedi Nyári Tárlat
Hamarosan nyílik a 42. Nyári Tárlat a szegedi REÖK-ben. A képzőművészet számos ágazatát megjelenítő, rangos kortárs seregszemlére idén több mint 700 pályázat érkezett; a szakmai zsűri döntése alapján összeállt gyűjteményt június 16-ától tekinthetik meg az érdeklődők.
Története legnagyszabásúbb előadása, az Aida premierjére készül a Kolozsvári Magyar Opera
Verdi Aidáját május 25-én mutatja be az erdélyi társulat Selmeczi György rendezésében. A látványtervet Gothár Péter jegyzi.
Laurie Anderson júniusban a Zene Házában lép fel
Laurie Anderson, az avantgárd popzene egyik legnagyobb alakja a Zene Házában ad koncertet 2023. június 13-án.
Ligeti-darabok a Modern Art Orchestra feldolgozásában kelnek új életre
A Ligeti György-centenárium alkalmából rendezett fesztiválon május 24-én a Budapest Music Centerben a Modern Art Orchestra (MAO) saját szemszögéből mutatja meg, mennyire tartja élőnek és relevánsnak a magyar zeneszerző művészetét.
Szombattól látható a megújult Czóbel-kiállítás
Paletták címmel szombattól látható a Czóbel Béla művészi és társadalmi kapcsolatait bemutató új, állandó kiállítás a szentendrei Czóbel Múzeumban.
Az Etro Melede letöri a koncert és a tánc közötti korlátokat
Az Etro Melede június 1-jei premier show-jával szembemegy a hagyományokkal, és ledönti a modern rítusok falait. Az átlényegülésen alapuló rituális improvizáció elrepít a valóság határáig, ahol a nyers energia és a szabadjára engedett kísérletezés találkozik.
Gyügyei Nagy Zsigmond festőművész lappangó életműve nyomában
Gyügyei Nagy Zsigmond neve valószínűleg ismeretlen a hazai olvasók számára, holott a 150 évvel ezelőtt született művész a maga korában külföldön az egyik legismertebb magyar festő volt.
Szervusztok, Pajtikák! programsorozat a szegedi Kövér Béla Bábszínházban
A 10. Színházi Olimpia, azon belül is a Bábszínházi Világtalálkozó kiemelkedő eseménye a Szervusztok, Pajtikák! elnevezésű országos eseménysorozat. Ennek első állomása a Tengerhab Gyereknap, amelyet május 26–28. között rendeznek meg Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum előtti téren.
Ritkán látható Szőnyi István-képekből nyílik kiállítás Zebegényben
A Szőnyi István Emlékmúzeum gyűjteményének ritkán látható grafikai anyagából nyílik időszaki kiállítás május 20-án, szombaton a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumban Zebegény Szőnyi szemével – A falusi élet címmel.