program
Majális a Skanzenben
Május 1-én a Skanzen Erdély épületegyüttesében régi majálisok városi és falusi hangulatát idézi meg a múzeum. Vurstli, mutatványosok mellett itt lesz Paprika Jancsi, állítanak májusfát, és különleges könyvbemutatóra is készül a múzeum közönségtalálkozóval és nyomozással.
Hetven program várja az idei Gizella napok látogatóit Veszprémben
Május 7. és 14. között tartják a 30. Gizella napokat Veszprémben, a fesztivál ideje alatt hetven program várja az érdeklődőket harminc helyszínen. Adamis Anna költő lesz a fesztivál megnyitójának szónoka, Veszprém városrészei önálló arculattal jelentek meg a fesztiválon.
Hans Zimmer megkezdte Budapestet is érintő európai koncertturnéját
Hans Zimmer Oscar-díjas filmzeneszerző vasárnap Oberhausenben kezdte meg európai koncertturnéját, amelynek egyik állomása június 5-én Budapesten lesz.
Székesfehérváron a Túl…/ Beyond utcai kiállítás
Közel negyven kortárs festőművész és fotós munkái láthatók a Standby Projekt Túl../Beyond .. című kiállításának anyagából április 19-től Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeum körüli kerítésen.
Május 10-én kezdődik a 10. Savaria Filmszemle
Százhuszonnégy filmet mutatnak be a X. Savaria Filmszemlén május 10. és 12. között Szombathelyen.
Csontváry: Picasso elismerte, idehaza kigúnyolták
Patikusból lett a Napút festője. Picasso és Chagall csodálta művészetét, magyar kortársai viszont nem értették, és csak halála után fedezték fel jelentőségét. Ő a 170 éve született Csontváry Kosztka Tivadar. Podcastajánló.
Milyen zeneműveket inspirálnak Rozsda Endre festményei?
Május 30-án a Magyar Zene Házábannégy, nemzetközileg is elismert magyar zeneszerző Rozsda Endre által inspirált műveivel emlékeznek meg a képzőművészről. A program a Magyar Zene Napját is ünnepli.
Ferenc pápa előtt tiszteleg az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása
Ferenc pápa magyarországi látogatásának tiszteletére kamarakiállítás nyílt pénteken az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK), „Uram, hallgasd meg én imádságomat.” A magánáhítat könyvei a középkor végén címmel.
Nyolc és fél lett, maradhat? – Jön a Falra fel! plakátaukció
Ismét kalapács alá kerülnek a hazai és nemzetközi grafikusművészek klasszikus munkáinak számító filmplakátok, a hazai politikai és kulturális élet jelentős eseményeinek emléket állító poszterek és különleges reklámplakátok is.
Különleges filmmel köszöntik Bálint Andrást
Bálint András, a Radnóti Színház színművésze, egykori igazgatója április 26-án ünnepli 80. születésnapját. Az évforduló alkalmából készült el a Szabad lebegés – Variáció Bálint András Szerb Antal estjére című film.
Szlovákiai és magyarországi múzeumok közösen ünneplik Petőfi Sándort
Öt szlovákiai és magyarországi múzeum közösen ünnepli Petőfi Sándort a költő születésének 200. évében. Az intézmények más-más témát emelnek ki az életműből – tájékoztatta az MTI-t a szécsényi múzeum igazgatója pénteken.
Tíz kiállítással indul a SopronFest
Jövő hétvégén kezdődik a SopronFest, de a szervezők már egy héttel korábban, április 22-én tíz kiállítást mutatnak be városszerte a látogatóknak.
Ősbemutatóval zárja zeneakadémiai évadát a Danubia Zenekar
Elköteleződni valami mellett sosem egyszerű, főleg akkor, ha ismeretlenül kellene meghozni a döntést. Nincs ez másképp egy több koncertre szóló bérlet vásárlása előtt sem, ezért a Danubia Zenekar április 27-én megmutatja az érdeklődőknek, miért is érdemes vele első, második, sokadik randira menni.
Május 7-én Európa-napi fesztivál
Futóverseny, ingyenes koncertek, családi és EU-s programok várják az érdeklődőket az Európa-nap alkalmából a Szabadság téren.
Születésnapot ünnepel a Vígszínház
A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját.
Hajógyár x A38: Damara – Szöveg és ami mögötte van
A Hajógyár x A38 következő eseményén, április 25-én Kemény Zsófi beszélget a Damara zenekarral