program

Idén tizennégy kompozíció látható a Debreceni Virágkarneválon

Idén sem lesz karneváli felvonulás, és a külföldi fellépők is hiányoznak a járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt.

Több mint száz hagyományőrző vesz részt a Végvári Vigasságokon

Több mint száz hagyományőrző vesz részt szombaton és vasárnap Egerben a 25. Végvári Vigasságokon, ahol az érdeklődők megismerhetik az egykori magyar vitézek, a hős egri nők, valamint a török katonák fegyvereit, öltözetüket és részesei lehetnek mulatozásaiknak is.

Élőben a Budapest Parkból – Indul a Parkoló című rádióműsor

A Budapest Park és a Beat Radio együttműködésében létrejövő Parkoló című műsor amellett, hogy a koncerthelyszínen fellépő, A kategóriás hazai sztárokat hozza közelebb a hallgatókhoz, élőben enged betekintést a színfalak mögé.

Dióhéj Irodalmi Találkozó a Börzsönyben

A Diósjenői Szabadtéri Színpadon augusztus 21-én, szombaton második alkalommal rendezi meg a Magyar Írószövetség a Dióhéj Irodalmi Találkozót.

Artpiknik Fesztivállal zárul a nemzetközi kortárs művésztelep Cereden

Artpiknik Fesztivállal zárul a XXVI. ArtColony Nemzetközi Kortárs Művésztelep szombaton Cereden, ahol bemutatják a nyáron elkészült alkotásokat is – közölte Fürjesi Csaba művészeti vezető szerdán.

Kezdődik a balatonfüredi Nemzetközi Kürt Akadémia

Magyar, osztrák, szlovén, német, holland, spanyol és mexikói résztvevőkkel szombattól augusztus 22-ig immár hatodik alkalommal szervezik meg Balatonfüreden a Nemzetközi Kürt Akadémiát.

Miért éppen a görögök?

Menekültpolitika és befogadástörténetek a Trafó évadnyitó fesztiválján.

Csütörtökön kezdődik a 28. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál

Csütörtökön kezdődik a 28. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár, amelyre idén is három településen várják a közönséget.

XXX. Palóc Napok programsorozat Füleken

Csütörtökön kezdődik a XXX. Palóc Napok és Füleki Városnapok programsorozata a felvidéki Füleken. A négynapos fesztivál alatt színházi előadás, koncert, interaktív városi séta, meseelőadás, operett-előadás és dobshow is várja az érdeklődőket.

Ma kezdődik az I. Debreceni Ünnepi Játékok

A Coopera szervezésében I. Debreceni Ünnepi Játékok néven 2021. augusztus 10–20. között nagyszabású fesztivál indul útjára a Hajdúság fővárosában, ahol a zene, a színház és az opera lesz a főszereplő.

Cseh Tamásra emlékeznek Bakonybélben

Cseh Tamás életműve előtt tisztelegnek augusztus 14-én a Szentkút-kápolna szomszédságában, ahol megidézik a tavaly elhunyt Kátai Zoltán énekmondó emlékét is, aki a korábbi események zenei rendezője volt.

Kétórás kulturális műsor előzi meg Ferenc pápa miséjét a Hősök terén

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró, fél 12-kor kezdődő mise előtt fellép az erre az alkalomra 82 énekkarból szerveződött, 2100 tagú énekkar Sapszon Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karnagy vezetésével szeptember 12-én.

A Balatonra látogat a Budapesti Fesztiválzenekar zenés teherautója

A világhírű zenekar kamaraformációi Csopaktól Szentbékkálláig több helyen megállnak, hogy rövid koncerteken szórakoztassák a nyaralókat a hétvégén.

Zenében ünnepli a magyar nemzeti összetartozást a Salföldi Dalföld

A fesztivál komolyzenei, jazz- és népzenei koncertekkel, valamint számos kísérőprogrammal várja a közönséget augusztus 13. és 15. között a Káli-medencei Salföldön.

Új bérletekkel várja nézőit a Szegedi Nemzeti Színház

Műfajilag sokszínű repertoárral, ősbemutatókkal várja a közönséget az új évadban a Szegedi Nemzeti Színház, amely hétfőn kezdi el a bérletek értékesítését.

Történelmi játékok, koncertek és folkestek a Székesfehérvári Királyi Napokon

A korábbi években megszokottnál szűkebb, de így is gazdag programkínálat, többek között történelmi játékok, koncertek és folkestek lesznek augusztus 13–22. között a Székesfehérvári Királyi Napokon.