program
Ma lesz a balatonfüredi Anna-bál
Ma rendezik meg a balatonfüredi Anna Grand Hotel kertjében a 196. Anna-bált.
fORMA fEST Párkányban
A jóvilágvan zenekar 11. alkalommal rendezi meg underground fesztiválját a párkányi Duna-parton. A művészeti ágak színes kavalkádja és a minőségi zenék ismét elárasztják a volt kompkikötőt augusztus 12–14. között.
Nemzetközi művészeti találkozó lesz Eszterházán
A fertődi Esterházy-kastélyban a 2021. szeptember 17. és 19. közötti hétvégén rendezik meg a XIV. Haydn-vonósnégyes-fesztivált.
Négy napra ismét Jazzfőváros lesz Kecskemét
Négy nap alatt tíz ország százötven zenésze lép színpadra az augusztus 5. és 8. között zajló ötödik kecskeméti Jazzfőváros szabadtéri családi fesztiválon – mondta el Ittzés Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek.
Színinövendékekkel állítják színpadra A Pál utcai fiúkat Zalaegerszegen
Kaposvári színinövendékek és zalai néptáncosok közreműködésével mutatja be pénteken a zalaegerszegi Kvártélyház A Pál utcai fiúk zenés változatát.
Zalába költözik a Margófeszt
Augusztus 12. és 15. között négynapos rendezvénnyel ünnepli jubileumát a Margófeszt a Balatontól pár kilométerre fekvő településen, összművészeti fesztiválként irodalmi és színházi programokkal, zenével, slampoetryvel, kertmozival és mindehhez helyi borokkal, ételekkel, a környező tájat bebarangoló programokkal.
Garten Balaton kortárs művészeti hetek
Pár nap, és kezdetét veszi a nyár egyik legsokszínűbb balatoni kultúrprogramja: július 30-tól 3 héten keresztül élvezhetik a kultúra szerelmesei, valamint a kreatív alkotómunka iránt érdeklődők a Kortárs művészeti hetek gazdag programját három balatoni helyszínen, Lovason, Csopakon és Felsőörsön.
Zenélő Budapest: Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla koncertje
A Zenélő Budapest nyári évadának második nagykoncertjén Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla dzsesszkoncerttel várja az érdeklődőket a Várkert Bazár Öntőház Udvarán, augusztus 1-jén 11 órától.
A hazai indie zenekarok idén is megrendezik családi fesztiváljukat, a La Boumot
2020 nyarán öt elismert magyar indie zenekar (Bohemian Betyars, Fran Palermo, Mary PopKids, Middlemist Red, Platon Karataev) a nagy fesztiválok lemondását követően úgy döntött, hogy összefog, és szinte a semmiből megszervezik saját kastélyházibulijukat, a La Boumot. Az igazán egyedi atmoszférájú fesztivált a tavalyi siker után idén augusztus 20–21-én rendezik meg Pusztazámoron.
A kétezres évek legnagyobb slágereit hozza el a Tankcsapda a Budapest Parkba
Hazánk legnépszerűbb rockzenekara − a háromtagú Tankcsapda − a hármas szám jegyében a 30 éves jubileuma után idén három részletben vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének. Júniusban az első évtizedet telt ház előtt idézték fel, de a java még hátravan: július 30-án a 2. évtizeddel, október 15-én pedig a 3. évtizeddel várják a rajongókat.
Szergej Nakariakov zárja a kecskeméti Kodály Művészeti Fesztivált
Július 19-én vette kezdetét és jelenleg is nagy sikerrel zajlik a nagy múltú kecskeméti Kodály Művészeti Fesztivál, a régió egyik legjelentősebb kulturális programsorozata, amelynek zárókoncertjére július 30-án kerül sor a Nagytemplomban. A záróeseményen Szergej Nakariakov világhírű trombitaművész lép fel a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral, a zenekart Hámori Máté vezényli.
Megemlékezés a pharrajimos roma áldozataiért
A Roma Produkciós Iroda augusztus elsején 17 órakor tart megemlékezést a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban a roma holokauszt emléknapja (augusztus 2.) alkalmából.
Egy éjszaka a hangszerek királynőjével
Több mint 60 városban, több mint 100 koncerttel érkezik idén az OrgonaPont sorozat a Filharmónia Magyarország szervezésében, augusztus 7-én pedig az Orgonák éjszakáján népszerűsítik tovább a hangszerek királynőjét. Különlegesség, hogy Ferenc pápa énekegyüttese, a világ legrégebbi kórusa is csatlakozik a programhoz.
Zene és bűvölet: Rodolfo 110 a Várkert Bazárban
A Várkert Bazár a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával igazi csemegékkel készül 2021 nyarára. Az ódon történelmi falak között – miközben a felejthetetlen panorámában gyönyörködünk – a kiváló akusztika segítségével felemelő és szórakoztató nyáresték várnak az érdeklődőkre. Augusztus 8-án Zene+Bűvölet címmel Rodolfo születésének 110. évfordulóját lehet megünnepelni az alkotókkal.
Tizedik alkalommal jelentkezik ingyenes programjaival az OperaFüred
Tizedik alkalommal jelentkezik ingyenes programjaival az OperaFüred: a Magyar Állami Operaház Bizet, Offenbach, Erkel és Johann Strauss népszerű műveinek részleteivel várja a közönséget csütörtöktől augusztus 1-ig Balatonfüreden.
Kezdődik a Thealter nemzetközi színházi fesztivál Szegeden
Színháztudományi konferenciával kezdődik el a Thealter nemzetközi színházi fesztivál programja csütörtökön Szegeden – tájékoztatott a szervező MASZK Egyesület.