program
Tiprás – Online bemutató a Túlélősó nyitányaként
A Manna és a Füge közös ősbemutatójával nyitja a tavaszi fesztiválszezont a szegedi MASZK Egyesület. A Tiprás című darabot Szabó Zoltán írta és rendezte a harmincas generáció útkereséséről. Az előadást több mint két éve tervezi megvalósítani az alkalmi társulat, most online formában végre közönség elé kerülhet, május 14-én pénteken.
Várja látogatóit a Magyar Nemzeti Múzeum
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) országos intézményi hálózatának tagintézményei május elseje óta egymás után nyílnak meg a járványügyi szabályok betartása mellett. A budapesti főépület, a Magyar Nemzeti Múzeum mától várja az érdeklődőket.
Csütörtökön online koncertet ad a MÁV Szimfonikus Zenekar
Bartók, Bach és Mozart művei szólalnak meg Csaba Péter vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekar csütörtöki online koncertjén.
Online bemutatók és akciók a közlekedési kultúra napján
Ma van a közlekedési kultúra napja; a járványhelyzet miatt az idén is főként online bemutatókkal, akciókkal, előadásokkal és pályázatokkal hívják fel a figyelmet a kulturált közlekedés és a közlekedésbiztonság fontosságára a kezdeményezéshez csatlakozó szervezetek.
A Thealter fesztivált támogató estet tartanak a Szegedi Nemzeti Színházban
A Thealter nemzetközi színházi fesztivált támogató estet rendeznek május 21-én, Szeged napja alkalmából a Szegedi Nemzeti Színházban.
Nyit az Átrium
Május 21-től már élő előadások lesznek a budapesti Átrium színházban. Az első produkciót, Nassim Soleimanpour Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darabját Gyabronka József egyszeri és megismételhetetlen előadásában már a helyszínen és online is lehet követni. Ezen az estén még szűkített nézőtérrel és maszkviselési kötelezettséggel lehet részt venni.
A Valahol Európában című musicalt mutatja be a Csíki Játékszín
A Valahol Európában című musicalt mutatja be a csíkszeredai Csíki Játékszín Somogyi Szilárd rendezésében – közölte hétfőn az erdélyi színház.
Nyit a Budapesti Fesztiválzenekar
„Nagyon várjuk, hogy újra közönség előtt játszhassunk” – mondja Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója, aki ismét színes, ismertebb darabokat és izgalmas újdonságokat tartalmazó programot állított össze a 2021–22-es évadra.
Szürreál és absztrakt – Zsebben hordott művészet
A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozata Szürreál és absztrakt – zsebben hordott művészet című tárlata május 12-től tekinthető meg.
Június elején nyit a Fővárosi Nagycirkusz
Június 4-én nyitja meg kapuit a Fővárosi Nagycirkusz.
Egy szívvel, egy lélekkel – Vár a Közösségek Hete
Mintegy 700 programot kínál országszerte május 16-ig a Közösségek Hete programsorozata.
Frontvonalban dolgozók és civilek pestisdoktor-maszkban: a járvány egy dél-koreai fotós szemével
Egy járvány sújtotta dél-koreai város lakóit és a helyi koronavírus-kórház dolgozóit mutatja be Jang Yong Geun fotóművész 37,5 °C című tárlata, amely a Budapest Fotófesztivál részeként június 18-ig tekinthető meg a Koreai Kulturális Központ virtuális galériájában.
Maradj velünk – Támogatói hetet szervez a Homo Ludens Project
A Homo Ludens Project független színházi alkotóközössége támogatói hetet szervez május 14. és 20. között. A programsorozaton korábbi előadások felvételei lesznek láthatók, illetve készülő produkciójukról tudhatnak meg többet az érdeklődők.
Ígéretes programmal vár a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
Koncertek, színházi előadások, közösségi programok és csodálatos természeti környezet várja a nagymarosi Duna-parton a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó közönségét. Az ország egyik legbarátságosabb fesztiválját a tervek szerint június 24. és 27. között rendezik meg.
Haydn és magyar nóta az Óbudai Danubia Zenekartól
Haydn művei és magyar nóta is hallható az Óbudai Danubia Zenekar online koncertsorozatában májusban.
Szükségből erényt, koncertből filmet – Indul a Budapest Ritmo
Az online „felfedezőfesztiválon” különleges látványvilágú, formabontó koncertfilmeket mutatnak be – ilyen többek közt a Reisz Gábor–Szimler Bálint rendezőpáros és a Mordái filmje vagy a Dresch Vonós Quartet éjszakai előadása az Epreskertben.