Quimby
Egy hónap múlva indul a 33. Művészetek Völgye
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja kereken egy hónap múlva nyitja meg kapuit, ismét zenével, irodalommal, művészettel és vidám fesztiválozókkal töltve meg tíz napon át Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd utcáit. Július 19. és 28. között közel háromezer program közül válogathatnak az érdeklődők.
Quimby: Az odakent hangok itt nem élnek meg
Az idén már fennállásának 33. évét taposó Quimby zenekar tagjai pályafutásuk egyik legnagyobb vállalására készülnek: nagyzenekari megszólalással adják elő dalaikat március 9-én az MVM Dome színpadán. Az Óbudai Danubia Zenekarral közös próbájukon járt forgatócsoportunk, ahol kiderült, hogyan látják egymást a sokat látott rockzenészek és a gyakorlott klasszikus zenészek.
Ezeket a magyar filmeket várjuk még idén
A magyar film már így is erős évet tudhat maga mögött, elég csak Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjére gondolni, amely alig egy hónapja nyerte el kategóriájának fődíját a Velencei Filmfesztiválon. Az év hátralévő részében is izgalmas alkotásokra számíthatunk. Mutatunk közülük hatot.
Csaknem 2,5 millió forintot gyűjtött a Quimby zenekar a Vadaskert gyermekkórháznak
A Quimby jótékonysági aukcióján az együttes tagjainak műveiért összesen 2,441 millió forintot fizettek a licitálók, akiknek az adománya a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia munkáját támogatja.
Ó, te drága gömb! – Új klip érkezett a Quimby billentyűsének szólóprojektjéhez
Balanyi Szilárd neve nemcsak a Quimby zenekarból lehet ismerős – 2002 óta szólóprojektjének kereteiben is aktív, örök kísérletezése során pedig mindig a hazai könnyűzene krémjével sodorta össze az alkotókedv. Így volt ez az idén megjelent Na, ez az! című albumának megírásakor és felvételekor is. A friss lemez kezdődalához pedig nemrég videóklip is megjelent.
Varga Livius showman és a néma teregetés császára
Varga Livius A Kutya Vacsorája zenekar frontembere, a Quimby oszlopos tagja, és olyan színes személyiség, akit nem könnyű bemutatni. Perkázik és dobol, a zene mellett pszichológiával foglalkozik, imád a természetben lenni, sokat formált rajta az apaság, a Covid óta pedig a korábbinál is több időt tölt a családjával. Találkozásunkkor éppen a Budapest Parkba sietett.
Quimby-koncertfilm vendégművészekkel
Vendégművészekkel készített a Quimby együttes koncertfilmet, amely egy napon át lesz elérhető az interneten.
Ego tréning – megjelent Szilárd új EP-je
A Quimby zongoristájának dalai szerelemről, belső vívódásról szólnak, de mintha 2020 előszele is megcsapta volna már Szilárdot dalszerzés közben.
Személyesen − Bátori Gábor 'Sinco Jim' fotói
Quimby, Blahalouisiana, Bohemian Betyars, 30Y, Esti Kornél, Supernem − csak néhány név azon zenekarok közül, akikkel Sinco szinte már zenekartagként járja a koncerteket, és éberen figyeli, mi az a pillanat, amikor érdemes elkattintani a fényképezőgépet. Ezúttal őt kértük meg, hogy mutassa meg nekünk kedvenc fotóit.
Mondd vagy súgd, hogy szép a világ – új klippel jelentkezett SZILÁRD
Szilárd és zenésztársai otthonukban rögzítették a bensőséges hangulatú Mondd vagy súgd videóját.
„Legyen a gépnek halleluja” − idén 20 éves a Quimby ikonikus lemeze
Az ezredfordulót és egyik legismertebb lemezét, az idén 20 éves Ékszerelmére albumot idézi meg 9 állomásos őszi turnéjával a Quimby.
Tárlat a Quimby dalaiból
Dallamképek címmel mini képzőművészeti kiállítás nyílt augusztus 30-án a Budapest Park Retro Kertjében. Kilenc fiatal grafikus a Quimby együttes egy-egy dalát ültette át képekre. Az alkotásokat bárki megveheti, a bevételt egy siketeket segítő alapítvány javára ajánlják fel. A kiállítás szeptember 7-éig, a Quimby parkos fellépése napjáig látható a helyszín koncertnapjain.