Rudolf Péter
„Csak az számít, ami bennünk történik”
Bár a színház teljesen kitölti Nagy-Kálózy Eszter életét, egy jó mozifilm láttán feltör belőle a filmes nosztalgia. Férjével, Rudolf Péterrel nemrég a Csehov házaspárt alakították egy előadásban, amelynek díszlete saját otthonuk volt. „Féltünk, hogy olyan lesz, mintha rólunk szólna. De amikor elindul a közvetítés, csak az számít, ami bennünk történik, megszűnik a külvilág."
Belepörgetni egy monológba?
Kényszerpálya vagy esély? Az online színházi közvetítések lehetőségeiről, buktatóiról volt szó a Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatában.
Szombaton indul a Madách online színháza
Az Örökké fogd a kezem! című előadással indul a SzínpadON, a Madách Színház online színháza. A darabot Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter előadásában láthatja a közönség.
„Nagy várakozással és többszörös energiával vágunk bele a következő évadba”
Claire Zachanassian, vagyis az „öreg hölgy” szerepében debütál Börcsök Enikő a Vígszínház első bemutatójában. A színésznővel az évadról szóló sajtótájékoztató után készítettünk villáminterjút.
„Szeretném a saját utamat kitaposni”
Rudolf Szonja frissen végzett a Színművészeti Egyetemen, szeptembertől már nem gyakornokként, hanem tagként lép a Vígszínház deszkáira. Vele beszélgettünk.
„Se sznob, se gagyi”
Enyém a felelősség, de csapatban gondolkodom – mondja Rudolf Péter, aki hivatalosan július elsejétől vezeti a Vígszínházat. A színész-rendező úgy véli: az élete most ért abba a fázisba, hogy háttérbe szorítsa a személyes ambícióit és egy csapatért dolgozzon. Vígszínházi ifjúságról, Real Madridról és a rendezői színházról is beszélgettünk.
Rudolf Péter: „Mindenki egyformán fontos"
Kilenc bemutatót tervez a következő évadra a Vígszínház – jelentette be Rudolf Péter, aki július elsején vette át az intézmény vezetését. „Az átadás-átvétel professzionálisan zajlott, a korábbi vezetés biztonságos anyagi körülményeket teremtett.”
Élőben játszik otthonából Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter
A rendkívüli helyzetre való tekintettel a Madách Színház egy világszinten is új műfajt teremt a kultúra világában. A „Madách Színház élőben az Ön otthonában” című internetes előadássorozatban az intézmény két vadonatúj darabbal lepi meg a közönséget, melyeket a színészek a saját otthonaikban adnak elő élőben.
Élő bemutatósorozatot indít a Madách Színház az interneten
A premiereket élőben, a színészek lakásáról közvetítik.
Premierek a Vígszínházban és a Pesti Színházban
A Nyugat császára című művet Rudolf Péter állította színpadra a Pesti Színházban, a Vígszínházban pedig Zsótér Sándor rendezésében látható Molnár Ferenc egyik darabja. Előbbi premierjét pénteken, utóbbiét szombaton tartják.
Csernus Mariann a közönség kedvence
Csernus Mariann, Rudolf Péter, Ónodi Eszter, Herendi Gábor, Darvasi László és Herr Szilvia kapták idén az Arany Medál - díjat. Az idén tízedik alkalommal kiosztott elismeréseket a közönség szavazatai alapján ítélték oda hat kategóriában. Azokra a színművészekre, filmes és irodalmi alkotókra lehetett voksolni, akik az adott évben közreműködnek hazai filmes vagy színpadi produkcióban, esetleg önálló irodalmi művel jelentkeznek.
Megjelent Légrádi Gergely új könyve
Légrádi Gergely a Titokfa című esszéregény és a Szemben című novelláskötet után harmadik könyvével jelentkezik. A szerző ezúttal a regény műfaját választotta, méghozzá filmszerűen pergő jelenetekkel. A Nélkülem című kötet szenzitív témát feszeget: a rohanó mindennapjainkban próbál megállásra kényszeríteni mindannyiunkat. A regényből többek között Hámori Gabriella és Rudolf Péter is felolvasott.
Szembesítés
„Mindenkinek egyszer szembe kell néznie a múltjával, ez sajnos elkerülhetetlen” – mondja Török Ferenc rendező új, 1945 című filmjéről, mely Szántó T. Gábor író Hazatérés című novellája alapján készült. A fekete-fehér dráma külföldi premierje a Berlinalén volt, ahol hatalmas sikert aratott, a hazai bemutatóját a Titanic fesztiválon tartották, a mozikban pedig április 20-ától látható. Török Ferenccel beszélgettünk.
Tarolt a Testről és lélekről!
A Testről és lélekről című alkotás, Enyedi Ildikó rendezése nyerte el a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjat! Az elismerést március 11-én este Budapesten, a Vígszínházban megrendezett gálán adták át, amelyen összesen 23 kategóriában hirdettek győztest. A 3. Magyar Filmdíj gálaestjén az öt műfaji kategória mellett 16 szakmai kategóriában adtak át díjakat.
Remake vagy eredeti?
A negyvenes évekhez közeledve a magyar filmben elszaporodtak a melodrámák, az addig is kedvelt komédiák pedig átalakultak: bennük a bonyodalmat nem egyszer abszurd helyzetek idézték elő. Épp ilyen volt Hamza D. Ákos 1943-as Egy szoknya, egy nadrág című filmje, melynek remake-jét 2005-ben készítette el Gyöngyössy Bence. A kérdés csak az: melyik változat jobb?