Saul fia

A Saul fia alkotói a zsűriben

Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia 683 új tagot hívott meg soraiba azt követően, hogy bejelentette: 2020-ig megduplázza női és kisebbségekhez tartozó tagjainak számát. A meghívottak között vannak a Saul fia című Oscar-díjas magyar film alkotói is: Nemes Jeles László rendező-forgatókönyvíró, Zányi Tamás hangmérnök, Clara Royer forgatókönyvíró, valamint Erdély Mátyás operatőr.

Mindent jelent ez a díj

Megkapta a Saul fia a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat, ezzel 34 év után először szerzett magyar alkotás ekkora elismerést. Réz András filmesztéta szerint sok „kicsit középszerű, egydimenziós” alkotás versenyzett az elismerésekért, de a magyar film „valami olyasmit csinált, amely szinte megismételhetetlen”, és még jövőre is emlékezni fognak rá. „Mindent jelent ez a díj” – mondta Sipos Gábor, a film egyik producere.

Egy art mozi értéket közvetít

Demeter István, a Tisza mozi igazgatója is vendégünk volt a Kultúra.hu által szervezett pódiumbeszélgetéseken a X. Szolnoki Tiszavirág Fesztiválon, amelyeknek éppen ez az intézmény adott otthont. A rendezvényen feladatairól, a Saul fiáról, valamint a VIII. Tudományos Filmfesztivál készülő programjáról kérdeztük az igazgatót.

A legjobbak versenye - Megkezdődött a 68. cannes-i filmfesztivál

Május 13-án vette kezdetét immár 68. alkalommal a cannes-i filmfesztivál. A fődíjra, az Arany Pálmára 19 film esélyes, amelyek közül május 24-ig kell nyertest választania a zsűrinek. Utóbbinak idén először két elnöke van: Joel és Ethan Cohen rendező- és testvérpáros. Egy magyar alkotás, Nemes Jeles László Saul fia című drámája is a legesélyesebbek között van.