Sci-fi
Imádkozó kódok
Mi történne, ha az ember kiborgként képessé válna az örök fizikai életre? Elbírná ezt a gondolatot az elme? És Isten megpróbálna egy gépen keresztül üzenni az embernek? Tudományos és vallásfilozófiai kérdésekre is keresi a választ az Imádkozó kódok című új magyar sci-fi. Balogh Tibort, a könyv íróját kérdeztük.
John Scalzi: a jó sci-fi szórakoztató
A sci-fi akkor jó, ha szórakoztat, ugyanakkor képes lehet segíteni abban is, hogy az emberek ne idegenedjenek el a világban – mondta John Scalzi amerikai író csütörtökön a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megnyitóján.
A holnap Budapestjét mutatja meg a mesterséges intelligencia
A holnap Budapestje címmel jelent meg az első olyan filmteaser Magyarországon, amit szinte teljes egészében a mesterséges intelligencia készített. A disztópia hétsoros szinopszisát a Chat GPT írta, képi világát pedig a Midjourney program alkotta meg.
Nyilvánosak a 2023-as Zsoldos Péter-díj jelöltjei
A magyar sci-fi egyik atyjáról, Zsoldos Péterről elnevezett elismerés közönségdíjára március 31-ig várják az olvasók szavazatait.
Március elején kerül a mozikba a 129 című magyar akciófilm
Március 2-től kerül a magyar mozikba Peter Noel 129 című akciófilmje.
Világpremier: a Műanyag égbolt a Berlinálén versenyez
Nyilvánosságra hozták a február 16-án kezdődő 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjait. Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta korunk égető kérdéseit feszegeti sci-fi animációjával. A világpremierre a Berlinale Encounters versenyprogramjában kerül sor februárban.
Neumann 120 alkotói pályázat sci-fi íróknak és diákoknak
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a Galaktika magazin szerkesztőségével közösen pályázatot hirdet Neumann János születésének 2023. évi 120. évfordulója tiszteletére a magyar géniusz életműve előtt tisztelgő, életművét és hatását fiktív, szépirodalmi köntösben bemutató, a tudományos-fantasztikus tematikába illeszkedő művek megírására.
Szempontok egy műfajhoz – H. Nagy Péter a sci-fi útjairól
„A sci-fi legjava szerintem igenis jelentékeny irodalmi forma, noha egyes irodalomtudósok sznob módon lebecsülik” – idézi Richard Dawkinst H. Nagy Péter. Az Érsekújváron élő, Komáromban oktató egyetemi tanárral, szerkesztővel, kritikussal, irodalomtörténésszel a science-fiction útjairól beszélgettünk.
2022 tavaszán mutathatják be a Műanyag égbolt című magyar animációs sci-fit
Várhatóan 2022 tavaszán mutatják be a Műanyag égbolt című, disztópikus jövőben játszódó, egész estés, Budapesten játszódó animációs magyar sci-fit, amelynek a gyártási fázisa az utolsó szakaszába érkezett.
„Az emberi állapotról szóló minden nagy igazság fikcióként kezdődik” – Interjú Jacek Dukaj lengyel íróval
A sokak által Stanisław Lem szellemi örökösének tartott lengyel sci-fi író, filozófus Jacek Dukaj is fellép a PesText Fesztiválon. Szeptember 24-én 19 órától az A38 Hajón beszél idén magyarul is megjelent, Érkezés a sötétségbe című regényéről, amelynek nyomán a Netflix sorozatot forgatott. A számos sci-fi és szépírói elismerést, többek között az Európai Unió Irodalmi Díját is begyűjtő szerzőt kérdeztük.
Nagyon nagy bizalmat kaptam
Király Dániel 2014-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában. A Vígszínház társulatának 2015 óta tagja, ahol többek között Csónakos A Pál utcai fiúkban és Napaloni A diktátorban. Első rendezésének premierje december 5-én lesz a Házi Színpadon; az előadás címe: Aviorum – Kozmikus magány. INTERJÚ