Szerelem

Vidéki Színházak Fesztiválja

Kilenc teátrum mutatja be egy-egy előadását a Vidéki Színházak Fesztiválján szeptember 5. és 11. között a budapesti Thália Színházban. A nyitódarabot a Szolnoki Szigligeti Színház hozza: Jerry Herman Hello, Dolly című musicalje szeptember 5-én lesz látható – mondta el a rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján, augusztus 25-én Lantos Anikó fesztiváligazgató.

A Szerelem Cannes-ban

Makk Károly Szerelem című alkotása meghívást kapott a 69. cannes-i filmfesztivál nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programjába – jelentették be április 20-án Párizsban. A Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván főszereplésével 45 évvel ezelőtt készült film felújított változatát a Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére mutatják be a Cannes Classics nevű programban.

A sors ajándéka ez a szerep - Dunai Tamás a Szerelemben

Aki nem tud „nőül”, annak különösen ajánlom az előadást, mert ebből megtanulhat, legalább alapfokon – mondja Dunai Tamás, aki a családfőt alakítja Barta Lajos Szerelem című darabjában. Nőkről, férfiakról és csengő, gyönyörűséges mondatokról beszélgettünk.