színház
Nyitott porták fesztiválja
Hétrétország címmel tartják meg az Őrség legnagyobb kulturális rendezvényét: augusztus 10. és 20. között természetjáró programokkal, ismeretterjesztő előadásokkal, színházi produkciókkal, koncertekkel, valamint nyitott portákkal várják a látogatókat. Lesznek gyógynövénytúrák, és bepillanthatunk a művészek és a gazdálkodók munkájába is.
Megelevenedik a történelem
Fáklyás történelmi felvonulással, művészeti és színházi produkciókkal, klasszikus és könnyűzenei koncertekkel, összesen több mint 400 programmal várják a közönséget a Savaria Történelmi Karneválon augusztus 23. és 26. között Szombathelyen. A fesztivál vendége lesz többek között Bródy János és az LGT emlékzenekar is!
Dunapest Fesztivál: a parti kultúra
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Dunapest összművészeti és urbanisztikai fesztivált. A főváros folyó menti helyszínein augusztus 31. és szeptember 2. között száznál is több programon vehetünk részt. A margitszigeti uszályon lép fel a Szabó Benedek és a Galaxisok; a Dunapestet a Budapesti Fesztiválzenekar koncertje zárja a Várkert Bazárban.
Kultúra Tusványoson
A 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) első és második napján kerekasztal-beszélgetéseken vett részt Fekete Péter. A kultúráért felelős államtitkár a kulturális színterek megtartó és visszahívó erejéről beszélt, illetve felhívta a figyelmet arra: már a kulturális produktumok létrehozásakor tudni kell, azok hogyan jutnak majd el a közönséghez.
Kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál!
A tizenegyedik évéhez érkezett az Ördögkatlan Fesztivál, amelyet idén július 31. és augusztus 4. között rendeznek meg. Az idei fesztivál öt nap alatt 634 programmal, köztük színházi előadásokkal, komoly- és könnyűzenei koncertekkel, gyerekprogramokkal, irodalmi, filmes és képzőművészeti eseményekkel várja a katlanlátogatókat. Visszaszámlálás indul!
Ahol a színház van a fókuszban
A bohózattól a tragikomédiáig összesen tizennyolc szórakoztató színházi előadással várja a közönséget augusztus 24. és szeptember 1. között a Vidor Fesztivál Nyíregyházán. A színházi versenyprogram napi két előadását idén is a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán és a Krúdy Kamarában tekinthetik meg a színházkedvelők.
Itt az Átrium őszi műsora!
Társadalomkritikus musicalekkel és komédiákkal, Molnár Ferenc szerelmeiről szóló felolvasószínházi produkcióval, valamint a Kiscsillag koncertszínházi előadásával várja közönségét az új évadban az Átrium. Az augusztusi, a szeptemberi és az októberi előadásokra már vásárolhatók jegyek! Milyen darabokkal készülnek a 2018/2019-es évadra? Cikkünkből kiderül!
Befejezik a színház fejlesztését
Befejeződhet a debreceni Latinovits Színház évekkel korábban félbemaradt beruházása. A Románia-Magyarország határ menti együttműködési program keretében összesen 13 millió euró forrást nyertek a színház kivitelezését is magában foglaló kulturális pályázaton – jelentette be Debrecen polgármestere, a hajdú-bihari közgyűlés, valamint a Bihar megyei Tanács elnöke a közös sajtótájékoztatón.
XIV. Shakespeare Fesztivál Gyulán
Elkezdődik július 9-én Gyulán az idén már 14. alkalommal megrendezett XIV. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál. Az egyhetes programra Olaszországból, Oroszországból, Nagy-Britanniából és Romániából is érkeznek művészek, társulatok a fürdővárosba. Az idei programsorozatnak a Hamlet és társai címet adták, mert a fellépő társulatok az eredeti mű továbbgondolását, átiratát, parafrázisát adják elő.
Nemzetközi színházi találkozó
Nemzetközi színházi műhely nyílt Kaposváron július 4-én, a kurzuson hat ország mintegy nyolcvan színész szakos felsőoktatási hallgatója, rendezőgyakornoka, rendezője vesz részt – mondta el Kozma András, az esemény főszervezője a somogyi megyeszékhelyen július 4-én tartott sajtótájékoztatón. A műhelyre érkeztek résztvevők Olaszországból, Spanyolországból és Oroszországból is.
Töltsd a nyarat Szentendrén!
Színes programmal várja a nézőket idén nyáron is a Szentendrei Teátrum: július 6. és augusztus 17. között 6 szabadtéri helyszínen 25 produkció lesz látható, köztük több magyarországi bemutató, operaprodukció, ifjúsági és gyerekelőadás, valamint jazzkoncert. A magyarországi bemutatók sora és a teátrum évada Lucas Hnath Nóra II. rész című darabjával veszi kezdetét.