színház

Magyar színpadon a Visszavonulás

Óriási sikerrel futott New Yorkban William Nicholson Visszavonulás című darabja jó tíz évvel ezelőtt. A történet idén először lesz látható magyar színpadon: a Rózsavölgyi Szalon november 27-én mutatja be a művet Söptei Andrea, Rátóti Zoltán és Porogi Ádám főszereplésével. A házasságról és válásról szóló, személyes hangvételű Visszavonulást Valló Péter rendezte.

Tragikomédia a Trafóban

Földi paradicsom címmel tart bemutatót az idén tízéves KV Társulat. Caryl Churchill abszurd humorú darabját november 26-án láthatja először a közönség a Trafó - Kortárs Művészetek Házában. A Földi paradicsom (Cloud 9) című tragikomédia évszázadokon átívelő családtörténet: a nő és a férfi családban betöltött szerepének kérdését két különböző társadalmi közegbe és korszakba helyezve vizsgálja.

Desiré fesztivál

Tizenhat előadást, kilenc ország produkcióját láthatja a közönség november 25. és december 3. között a Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztiválon, Szabadkán. Az esemény november 25-én kezdődik az Anatómiai lecke című előadással, amelyet Danilo Kis műve alapján Urbán András állított színpadra.

Az ügynök halála

Willy Loman utazó ügynök története „tipikus” amerikai történet. Adott egy elérhetetlen álmokat kergető apa, aki minden vágyát saját fiába táplálja, tőle várja a feloldozást, melyet azonban sosem kap meg, vagy nem úgy, ahogyan elképzelte. Arthur Miller egyik leghíresebb darabját, Az ügynök halálát tűzte műsorra a Nemzeti Színház, melyet már számos alkalommal vittek színre. Kíváncsian vártuk, ez a feldolgozás miben tér el az eddigiektől…

Egész Budapesten legyen fesztivál!

A belvárosi intézmények mellett kisebb helyszínek bevonását támogatja, és a népszerű nemzetközi művészek meghívásával párhuzamosan fontosnak tartja a fiatal tehetségek felkarolását Bán Teodóra, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál operatív testületének tagja, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője.

Kőszínház is lesz Szentendrén?

Érdekes, hogy Gogollal is nézőszámot lehet dönteni. Így történt ez a Szentendrei Teátrumnál, hiszen az orosz drámaíró a nyáron hatalmas sikert aratott, a jegyek csaknem 99 százaléka elkelt – mondta el Vasvári Csaba színművész, a Szentendrei Teátrum előadó-művészeti ügyvezetője. Sikerük pedig arra ösztönözte őket, hogy kőszínházi szezont is felépítsenek.

A nemzet színésze lesz?

… ha bírja a mája – mutatja be egyik színésztársát elnagyolt felirat és néhány gondolatfoszlány formájában a Hetedik alabárdos főhőse, aki kizárólag azért főszereplő, mert a saját történetét mondja el nekünk. Miki ugyanis önmagán kívül mindenki számára láthatatlan egészen addig, míg lehetőséget nem kap arra, hogy rendezzen. Akkor azonban elszabadul a pokol…

Kaszás Attila-díj 2017

Krisztik Csaba színművész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja kapta idén a Kaszás Attila-díjat, melyet az Országos Színházi Évadnyitó keretében adtak át szeptember 8-án a Győri Nemzeti Színházban.

Neked mit jelent Arany János?

„Este van, este van: kiki nyúgalomba!/Feketén bólingat az eperfa lombja” – így kezdődik a Családi kör. Legtöbbünknek az iskolában tanult versek jutnak eszünkbe Arany János kapcsán. Részletek a Toldiból és Arany balladáiból. Szeretjük? Ismerjük egyáltalán őt és műveit? Az Arany-emlékév kapcsán olyan programokat gyűjtöttünk össze, melyek segítenek megfejteni: ki is volt a költő, és mit jelent számunkra művészete.

Színház, tánc, képzőművészet a filmvásznon

Kivételesen gazdag programkínálattal készült az idei évadra az Uránia Nemzeti Filmszínház. Londontól Moszkváig a világ legrangosabb művészeti intézményeiből kerülnek színdarabok, balettelőadások, operaközvetítések, valamint tárlatok mozgóképfeldolgozásai a mozivászonra. A színvonalas társművészeti tartalmakról szóló információk – kiegészülve az őszi filmfesztiválokkal és az Uránia karácsonyi ajánlataival – mind megtalálhatóak a Fidelio különkiadásában.