színpad

Albu István lett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója

Albu István tölti be november 17-től a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatói tisztjét. Az új színidirektor megtartaná a székelyföldi teátrum művészszínház jellegét, valamint új közönségkategóriákat is megszólítana – írta november 12-én a Háromszék című napilap.

Kucsov Borisz színművész kapta a vajdasági Pataki-gyűrűt

Kucsov Borisz, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki-gyűrűt október 29-én Szabadkán. A színész a Kosztolányi Dezső Színház Lenz című előadásában a címszereplő megformálásával érdemelte ki az elismerést. Georg Büchner darabját Hegymegi Máté rendezte.

Meglepetésdallal köszöntötte Halász Juditot a Vígszínház társulata

A Vígszínház évadnyitó társulati ülésének legmeghatóbb pillanata volt, amikor a teátrum összes munkatársa meglepetés dallal köszöntötte Halász Juditot, aki immár hatvan éve tagja Magyarország legnagyobb prózai színháza társulatának.

Hat bemutatóval készül a Radnóti

A Radnóti Színház társulata hat bemutatóval és két új taggal – Katona Péter Dániellel és Krisztik Csabával – készül a 2025/2026-os évadra. Az idei évad mottója a „Benne vagy!”.

Tíz bemutatóval készül az új évadra a Kolibri Színház

Megnyitotta 2025/26-os évadát a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, amely tíz bemutatóval és megújult arculattal, szeptember 6-án pedig fesztivállal várja az érdeklődőket. Az évadnyitó társulati ülésen bemutatták a megújult társulatot, az újonnan csatlakozó művészeket, alkotótársakat, és ismertették az idei évad kiemelt programjait.

Ősztől országszerte játsszák a Gyulai Várszínházban bemutatott darabokat

Lezárult a Gyulai Várszínház 62. évada: június 27-e és augusztus 17-e között 34 programmal várták a közönséget, négy új, saját bemutatót és egy felolvasószínházi bemutatót, két színházi, egy zenei és egy irodalmi humorfesztivált, valamint egy filmbemutatót tartottak – közölte augusztus 18-i sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója.

Utálom a földtechnikát, Frenák mégis folyamatosan a földre küld!

Cserháti Gergelyt az egyetemről rögtön a Magyar Nemzeti Baletthez szerződtették, de rájött: sem a klasszikus stílus, sem a társulati forma nem a sajátja.

Stand-up-komikusból lett színész, de a vásznon sem veszítette el a humorát

Augusztus 14-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Steve Martin amerikai filmszínész, akit többek között Az örömapa, az Agyban nagy, A Riviéra vadorzói, A rózsaszín párduc és a Halott férfi nem hord zakót című mozikban láthattunk, és aki 2013-ban életművéért kapta meg az Oscar-díjat.

Ideiglenesen Vadász Dániel vezeti a debreceni színházat

Dr. Vadász Dániel Facebook-oldalán tette közzé a hírt.

Tarolhat Miskolc és az Örkény a Színikritikusok Díja átadóján

Összesen 18 független, kő- és befogadó színház előadásai és művészei szerepelnek a 14 kategória várományosai között.

Hiába volt Hitler, mégis Ben Kenobiként ismerik

Huszonöt éve, 2000. augusztus 5-én halt meg Sir Alec Guinness Oscar- és Golden Globe-díjas angol színész, aki élete alkonyán a Csillagok háborúja filmtrilógiában mint Obi-Wan Kenobi lett igazán ismert, jóllehet ő maga ezt a szerepét szerette a legkevésbé.

Trokán Péter: Én rögtön meghalnék, ha nyugdíjba mennék!

Trokán Péter kétszer is meghalt idén a színpadon, a valóságban azonban ugyanolyan aktív, mint amikor öt évtizeddel ezelőtt elkezdte a pályát.