szobor

Budapest a tíz legtöbb művészeti élményt nyújtó európai főváros között

A megosztott első helyet birtokló két főváros esetében nincs meglepetés, a dobogó második foka viszont csodálkozásra késztethet. Ahogy az is, hogy Róma nem került be az első ötbe.

Hazatért Óbudára a Madonna

Az Óbudai Múzeum állandó várostörténeti kiállítása 2010 óta várja a látogatókat. A tárlat sokat változott az elmúlt években; legutóbb többek között egy 14. századi Madonna-szoborral bővült, melyet Piast Erzsébet királyné adományozhatott egykor az óbudai klarisszáknak.

Döntött a bíróság: az olaszoké az amerikai Getty Múzeum több ezer éves görög szobra

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) csütörtöki ítélete megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeum által megvásárolt, i. e. 4. századból származó görög bronzszobrot, amelyet az olasz hatóságok szerint illegálisan vittek ki az országból.

Egyelőre nincs bírság a nagykárolyi Kölcsey-szobor magyar felirata miatt

Alapfokon érvénytelenítette a bíróság a nagykárolyi Kölcsey-szobor miatti bírságot. A pénzbüntetést azért rótták ki, mert az emlékművön nem szerepel románul is a Himnusz harmadik sora.

Ellopták a pannonhalmi Radnóti-szobrot

Ellopták Pannonhalmáról Radnóti Miklós szobrát, amelyet 1983-ban Meszlényi János bronz lemezekből készített – tájékoztatta a város polgármestere szombaton az MTI-t. Vas Gábor közlése szerint kora délután kapott értesítést arról, hogy a költő szobra eltűnt. Egy látogató jelezte a Tourinform irodában, hogy járt az emlékhelynél, amelyet ismeretlenek megrongáltak.

Náci múltja miatt távolították el a világhírű karmester szobrát a színházból

Elena Tzavara, az aacheni színház főigazgatója szerdán elmondta, a Herbert von Karajan életét feldolgozó kutatások egyértelműen kiderítették, hogy a karmester múltja „nem volt tiszta lap a náci korszakban”, ez vezetett szobor eltávolításához.

A kis hercegnek állítottak szobrot New Yorkban

Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című műve 80 éve, 1943-ban jelent meg először. A történet azóta hatalmas népszerűségnek örvend, világszerte több mint 500 nyelvre és nyelvjárásra fordították le. Az évforduló alkalmából a címszereplő szobrot kapott New Yorkban.

Petőfi-szobrot avattak Szatmárnémetiben

Petőfi Sándor szabadságszeretete, a nemzeti értékek létrehozására ösztönző programja révén kivételes nemzeti hőssé vált – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn Szatmárnémetiben, ahol leleplezte a költő új, egész alakos bronzszobrát.

Talapzatára került Szent László király lovasszobra a nagyváradi várban

Deák Árpád szobrászművész bronzból készült alkotását már a nagyközönség is láthatja a nagyváradi várban.

Elkezdődött Szent László király lovasszobrának felállítása Nagyváradon

Várhatóan két hétig tartanak majd Szent László király lovasszobrának összeszerelési és felállítási munkálatai a nagyváradi várban.

Szent István ezer arca – államalapítónk szobrai határon innen és túl

Hogyan ábrázolta Szent Istvánt Stróbl Alajos 1906-ban, és hogyan Kő Pál csaknem száz évvel később? Válogatásunkban mutatunk ikonikus és kevésbé ismert alkotásokat is Budapesttől Esztergomon át a Gyilkos-tóig.

Mi lesz az Uruguayban elsüllyedt náci hajó bronz sasdíszéből?

Pénteken még azt jelentette be az uruguayi elnök, hogy beolvasztják azt a náci bronzsast, amelyet egy, a második világháború idején elsüllyedt német romboló roncsában találtak 17 évvel ezelőtt, és egy művész békegalambot készít belőle. Vasárnapra azonban elállt a szándéktól.

Budapest szobrainak családi felfedezésére hív a Deák17 Galéria

Új ingyenes kiadvánnyal ünnepli a Deák17 Galéria a városegyesítés 150. évfordulóját. A Városi Szobor Füzet több mint 70 budapesti köztéri szobrot mutat be, melyeket kicsik és nagyok közösen, játékos formában ismerhetnek meg közelebbről.

Újra látható a Szépművészeti Múzeum antik és reneszánsz szobormásolat-gyűjteménye

Hosszú évtizedek után láthatja újra a nagyközönség a Szépművészeti Múzeumban a szobrászat történetét az antikvitás korától a reneszánszig megidéző szobormásolat-gyűjtemény több száz darabját.

Közösségi összefogásból valósulhat meg a Deim-szobor Szentendrén

A szobor költségeinek előteremtése érdekében a Ferenczy Múzeumi Centrum tavaly decemberben indított és idén március végén záruló közösségi gyűjtése sikeres volt, így akár már a nyár folyamán megvalósulhat a szentendrei Deim Pál térre megálmodott köztéri Deim-szobor.

A Müpa ad otthont a legújabb Kolodko-szobornak

Fejhallgatót ábrázoló zenélő szobor várja ezentúl a Müpa látogatóit, az intézmény bejáratánál elhelyezett Kolodko Mihály-alkotás a Füles fantázianévre hallgat.