támogatás

A kormány 5,1 milliárd forintos kultúratámogató csomagról döntött

A magyar nemzet az egyetlen, amely képes volt véghezvinni azt a csodát, hogy egy sikeres és befejezett gyilkossági kísérlet után és ellenére is életben maradt – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján.

Deák Kristóf első mozifilmjének forgatása ősszel indul

Személyes történettel készül mozifilm-rendezői bemutatkozására Deák Kristóf, aki első magyar alkotóként nyert élőszereplős rövidfilmes Oscar-díjat a Mindenkiért. A unoka munkacímmel készülő film 40 napos forgatása ősszel kezdődik.

Hatszáznál is többen kaptak támogatást a filmipari segélyalapból

Eddig 636, megbízás nélkül maradt filmes szakembernek nyújtott rendkívüli támogatást a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Filmintézet (NFI) által alapított Filmipari Segélyalapnak köszönhetően.

„Nálunk régi hagyományai vannak a segítségnyújtásnak"

„Ilyen rendkívüli és teljesen egyedi helyzettel, mint a koronavírus világjárvány és az ebből következő hatások, még nem kellett szembenéznünk.” Interjú dr. Gyimesi Lászlóval, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület elnökével.

Több mint 193 millió forint pályázati forrásról döntött az MMA

Több mint 193 millió forint pályázati forrást ítélt oda a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) civil és egyéb szervezetek művészeti programjainak megvalósítására.

Művészeket támogató portál indult

A weboldalon a támogatók gyorsan és egyszerűen segíthetik kedvenceiket akár egy kávé vagy ebéd árával.

14 pályázatot támogat a Nemzeti Filmintézet

A Filmszakmai Döntőbizottság 14 pályázat támogatásáról döntött, a megítélt támogatások számos szakembernek adnak megbízást a következő időszakra.

Egymilliárd forinttal segítik a független előadóművészeket

Az EMMI kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a károk felmérésén és enyhítésének megoldásán. Ennek eredményeképpen sikerült 1 milliárd forintot átcsoportosítani a független művészek megsegítésére, melyet Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján oszt szét a bevétel nélkül maradt előadóknak.

Hét újabb pályázatot támogat a Nemzeti Filmintézet

A Nemzeti Filmintézet (NFI) célja a koronavírus miatt kialakult helyzetben a filmipar szereplőit érintő veszteségek mérséklése és a folyamatos munkalehetőség biztosítása a magyar mozgóképszakmának.

Állandó játszóhelyet kapott a Babits Színház Esztergomban

Az esztergomi Babits Mihály Színház hetven fős kamaraterem kialakításával állandó játszóhelyet kapott a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban.

Hétfőtől lehet jelentkezni a Déryné Programra

A hiánypótló kezdeményezés célja a minőségi színházi kultúra eljuttatása a kistelepülésekre, azokra a területekre, ahol a kultúrához való hozzáférés lehetősége korlátozott.

Támogatás a könyvkiadóknak

Március végéig lehet jelentkezni a Libri és a Bookline Nyitott Könyv Programjára.

Ezeket a filmterveket támogatja a Filmjus

A pályázat során 10 millió forintot osztottak szét.

10 millió forint a külhoni magyar kultúra támogatására

Döntés született a külhoni magyar kultúra támogatására meghirdetett 2019. évi Irodalmi karaván és Művészeti karaván című meghívásos pályázatokra benyújtott programokról.