támogatás
Színházigazgatók kérik az előadóművészet állami támogatásának válságok előtti mértékére való visszaállítását
Magyarországi színházigazgatók kérik az előadóművészet állami támogatásának minél hamarabbi, a válságok előtti időszak mértékére való visszaállítását.
Hatmilliárd forint előadóművészeti támogatást ítélt oda a KIM
Összesen hatmilliárd forint támogatást nyertek a Pest Vármegyei Kormányhivatal által hatósági nyilvántartásba vett előadóművészeti szervezetek, beleértve a minősítéssel nem rendelkező előadóművészeti szervezeteket is.
1920-ban készült némafilm felújítására nyert támogatást a Filmarchívum
A cannes-i fesztiválon jelentették be, hogy idén A halál után című magyar némafilm nyerte el az Európai Filmarchívumok Egyesületének (ACE) restaurálási támogatását.
Az új tanévben közel 3,5 milliárdos keret támogatja a kutatói utánpótlást
Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) 2023. évi pályázatain mintegy kétezer nyertes részesülhet ösztöndíjban összesen közel 3,5 milliárd forint értékben. A 2016 óta futó program eddigi éveiben 26 milliárd forintnyi keretből mintegy 13 ezer egyetemista és fiatal kutató kapott támogatást.
2250 eurónyi támogatást kaphatnak az innovatív magyar vállalkozások
Uniós kis- és középvállalkozásokat segít a szellemitulajdon-jogaik védelmében az Ideas Powered for Business KKV-alap támogatási programja. A védjegyek, dizájnoltalmak, szabadalmak vagy növényfajta-oltalmak megszerzésére akár 75 százaléknyi forrást is biztosítanak.
Szabad a tánc? címmel támogatói kampányt hirdetett a Duda Éva Társulat
A kampány célja a hosszú távú működés stabilizálása: a társulat 20 nagykövete kampányol május 7-ig a tánc szabadságáért és a társulatért.
Új kortárs művészeti kezdeményezést hív életre a Magyar Bankholding
A komplex kezdeményezés része a saját kiállítótér, a rendszeres időszaki kiállítások, amelyek alapja az MKB Bank műgyűjteménye. A Hungarian Art & Business (HAB) ezt bővíti, gondolja újra és tárja a látogatók elé.
Megjelent az idei OTKA pályázat 13,5 milliárd forinttal a magyar kutatások támogatására
Az egyéni kutatók, kutatócsoportok összesen 13,5 milliárd forintra pályázhatnak 2023-ban az OTKA programban, amely a kutatási projektek megvalósítását, kimagasló tudományos eredmények elérését, új módszerek és eljárások kidolgozását segíti – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Nézzünk bizakodva a jövőbe – Írók a Pécsi Harmadik Színházért
Örkény István fent idézett sorával kezdődött a Pécsi Harmadik Színház megmentéséért szervezett gála március 15-én. A közösségi felajánlások évad végéig megmentik a színházat, de hosszútávú megoldásra lenne szükség. Cikkünkben kiváló magyar írók, dramaturgok emelnek szót a színház fennmaradásáért.
Folytatódik a tanárok hete az Átriumban
A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét akciót hirdet az Átrium színház: mivel sokan éltek februárban a lehetőséggel és látogattak el az intézménybe, a színház programjaira, ezért márciusban ismét kedvezményesen válthatnak páros jegyeket a pedagógusigazolvány bemutatásával.
Európai múzeumok segítségével újul meg a kairói Egyiptomi Múzeum
Több mint hároméves felújítás után befejeződött a kairói Egyiptomi Múzeum (EMC) fejlesztésének első szakasza – számolt be róla az egyiptomi média kedden.
Vége azoknak az időknek, amikor majd az állam megoldja – Interjú Csák János kulturális és innovációs miniszterrel
Új finanszírozási rendszert dolgoz ki a kulturális és innovációs tárca, a forrásokhoz pedig követelmények társulnak majd. Az üzleti világból érkezett miniszter azt mondja: vége a lobbizásnak, az elmúlt évtizedek nyerteseinek részt kell vállalniuk a kulturális élet fenntartásában.
Hangfoglaló program: döntés kezdő előadók támogatásáról
Húsz induló előadó kap 2023-ban is támogatást a Hangfoglaló program kollégiumától. A kiválasztottak a szakmai pályafutásuk fejlődésére fordítható összeg mellett januárban mentort kapnak, aki segíti őket.
A világhírű magyar kaszkadőrről és az első női képviselőkről is film készül
A magyar parlament két első női képviselője, Slachta Margit és Kéthly Anna pályáját bemutató dokumentumfilm, valamint Piroch Gábor, a világhírű magyar kaszkadőr gyermekkorát felvillantó rövidfilm gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet.
Több mint egymilliárd forint pályázható a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa projektben
A VEB2023 EKF program 2022 negyedik negyedévében még nyitott pályázataival összesen valamivel több mint 1 milliárd forintnyi keretösszeg áll rendelkezésre.
Decemberben két alkalommal is online pályázati tájékoztatót tart a Kreatív Európa Iroda
December 5-én az Európai irodalmi művek forgalma, december 12-én pedig az Európai együttműködési projektek 2023-as pályázati felhívásairól tart online tájékoztatót a Kreatív Európa Iroda. Az eseményre várnak mindenkit, aki többet szeretne megtudni a pályázat menetéről és azok részleteiről.