Teleki László Alapítvány
Egyetlen adatbázisba kerülnek a nemzeti emlékhelyek
Együttműködési megállapodást kötött a Teleki László Alapítvány (TLA) és a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI), melynek célja a NÖRI által kezelt Magyar Nemzeti Névtér Emlékhely Névterének határon túli magyar emlékhelyeket tartalmazó adatbázisának és a TLA által gondozott határainkon túli magyar vonatkozású műemlékek kataszterének bővítése.
A határon túli örökségvédelem ünnepnapja Erdélyben
2023. szeptember 24-e a határon túli örökségvédelem kiemelt napja volt: Erdélyben öt, a magyar kormány által finanszírozott,a budapesti Teleki László Alapítvány lebonyolításában működő Rómer Flóris-terv keretében felújított templomot adtak át a Gyulafehérvári Főegyházmegyében.
Kovács András művészettörténész kapta a Granasztói György-díjat
Rómer Flóris-terv – Megújuló épített örökség a Kárpát-medencében címmel tartotta éves konferenciáját a Teleki László Alapítvány Budapesten április 20-án. Itt adták át a magyar épített örökség megóvásában kiemelkedő érdemeket szerző szakemberek elismerésére létrehozott Granasztói György-díjat is.
Lángi József restaurátor kapta a Granasztói György-díjat
Lángi József restaurátor kapta a Granasztói György-díjat, amelyet évről évre a Kárpát-medencei örökségvédelemben végzett kimagasló munkáért osztanak ki.
Június közepéig lehet jelentkezni a Népi Építészeti Programra
Június 14-ig lehet jelentkezni a Népi Építészeti Programra, amely kiemelt figyelmet fordít a világszinten is egyedülálló magyar tájházhálózat megtartására.
„Rákóczi a magyar önállósági gondolat első szabadságharcos hőse” – interjú Diószegi Lászlóval
Nyáron – ha a járványügyi helyzet engedi – átadják a megújított borsi Rákóczi-várkastélyt, amelyben interaktív kiállítás, szálloda és étterem is helyet kap majd. Diószegi László, a felújítást koordináló Teleki László Alapítvány igazgatója arról is beszélt a Kultúra.hu-nak, hogy érdemes lenne megemelni a határon túli templomok megóvását segítő Rómer Flóris terv büdzséjét, mert sok a megalapozott igény.
Felújítják a sárszentlőrinci Petőfi emlékházat
A Teleki László Alapítvány csaknem húszmillió forintot ítélt meg a múzeumépület felújítására, amelyhez az önkormányzat kétmillió forinttal járul hozzá.
Népi Építészeti Program – Új támogatási lehetőséget hirdetnek
Újabb támogatási lehetőséget hirdet meg pénteken a Népi Építészeti Program; a népi építészeti értéket képviselő ingatlanok tulajdonosai ezúttal támogatási kérelem szakmai előkészítésre nyújthatnak be pályázatot.
Kiss Lóránd kapta idén a Granasztói György-díjat
Kiss Lóránd erdélyi művészettörténész, falképrestaurátor kapta idén a Kárpát-medence magyar műemlékeiért végzett tevékenységért járó Granasztói György-díjat, melyet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől vehetett át a Teleki László Alapítvány örökségvédelmi konferenciáján csütörtökön Budapesten.
Nagy népszerűségnek örvend a Népi Építészeti Program
Kétszer annyi kérelem érkezett a magyarországi népi épített örökség megóvását célzó Népi Építészeti Program legutóbbi pályázatára, mint az előző kiírásra: ezúttal 403-an nyújtottak be kérelmet népi ingatlanjuk teljes körű vagy részleges felújítására.
Folytatódik a Népi Építészeti Program
A Népi Építészeti Program idén nyáron két újabb lehetőséget ír ki támogatás igénylésére, júniusban a tájházak, júliusban pedig magánszemélyek, civil szervezetek, önkormányzatok, egyházak nyújthatnak be kérelmet szakmai előkészítésre és felújításra – közölte a Teleki László Alapítvány.
Először adták át a Vargha László-életműdíjat
A Népi építészeti programról szervezett konferenciát a Teleki László Alapítvány pénteken. A budapesti szimpóziumon első alkalommal adták át a Vargha László-díjakat.
Megújult a técsői református templom
A felújított templomot november 17-én, vasárnap adják át ünnepélyesen.
Művészettörténeti szenzáció Visken
A 15. század elején készült, Krisztus életének fontos jeleneteit ábrázoló falfestményeket tártak fel a kárpátaljai Visk református templomában.
Újjászületett műemlékek
A határon túli magyar műemlékek felújítását mutatja be a Teleki László Alapítvány Ideje az építésnek című kiállítása, amely augusztus 7-én nyílt meg Budapesten, a Miniszterelnökség Táncsics utcai aulájában. A tárlat címe a Bibliából való, amelyben az első négy gondolat a születés, az ültetés, a gyógyítás és az építés – mondta Földváry Gábor miniszteri biztos a kiállítás ünnepélyes megnyitóján.