Ternovszky Béla
Ötven esztendő művészeti durranásai októberben
Az elmúlt fél évszázad októberei maradandó művészeti megnyilvánulásokkal szolgáltak: barokk opera ősbemutatóját újította fel az Operaház, mozikba került a Macskafogó, a BS-ben koncertezett Al Di Meola, John McLaughlin és Paco de Lucía, a Műcsarnok tárlata pedig az ’56-os forradalomra emlékezett.
Ingyenesen is nézhetjük a negyvenéves Macskafogót
Október 2-án ünnepli bemutatásának jubileumát a Macskafogó, amely a Nemzeti Filmintézet jóvoltából online ingyenesen elérhető lesz, miközben országszerte mozik, művelődési házak, kulturális központok, klubok és más helyszínek csatlakoznak vetítésekkel.
Május 23-án történt
Ma ünnepli ötvenötödik születésnapját Debreczeny Csaba Jászai Mari-díjas színművész, aki pályafutása során többek között a budapesti Katona József Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a Radnóti Miklós Színház és az Örkény István Színház előadásaiban szerepelt, továbbá az Üvegtigris, az Isten teremtményei és a Halj már meg! című filmekben, valamint az Aranybulla, a Kossuthkifli, az Életképek, a Szájhősök, a Jóban Rosszban, A mi kis falunk és a Segítség! Itthon vagyok! című televíziós sorozatokban láthatta a közönség.
Május 23-án történt
Ma ünnepli nyolcvankettedik születésnapját Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, aki egy interjúnkban így emlékezett vissza pályája kezdetére: „Amikor Jankovics Marcell felfedezte bennem a tehetség motoszkálását, Dargay Attila figyelmeztette, hogy vigyázzon velem, mert ráfázik. Jankovics Marcell azonban vállalta a veszélyt, így kezdődött egyről a kettőre jutásom a Pannónián belül.”
Oscar-díjas berendezőtől a társadalmi szatíra svéd mesteréig: tíz filmes interjú 2024-ből
Mit jelent Sorrentino múzsája számára a szépség, vagy Tenki Rékának a futás? Melyik volt a legkedvesebb visszajelzése a Macskafogóról Ternovszky Bélának, és mit gondol Ruben Östlund a férfi-női szerepekről?
Ezen a teszten kiderül, mennyit tudnak a diákok a magyar animációról
Idén 110 éves a magyar animáció, ezért a magyar rajzfilmes alkotások előtt tiszteleg a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak verseny, amelyen kétszemélyes görögországi utazást és okostelefont kapnak a legjobbak.
A sakk veszélyes üzem
Boronyák Rita szubjektív válogatásában olyan magyar filmeket ajánl, amelyek valamilyen formában foglalkoznak a királyok játékával, a sakkal.
Május 23-án történt
„Amikor Jankovics Marcell felfedezte bennem a tehetség motoszkálását, Dargay Attila figyelmeztette, hogy vigyázzon velem, mert ráfázik. Jankovics Marcell azonban vállalta a veszélyt, így kezdődött egyről a kettőre jutásom a Pannónián belül” – emlékezett vissza egy interjúnkban Ternovszky Béla. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező is ezen a napon született 1943-ban.
Ternovszky Béla: A kritika nem tudta eldönteni, merjen-e tetszeni neki a Macskafogó
A Dióbél királyfival indult, részt vett a Mézga család, a Kérem a következőt!, a Gusztáv és a Pumukli készítésében, és olyan filmeket rendezett önállóan, mint a Modern edzésmódszerek és a Macskafogó. Végigjárta a ranglétrát, és mindig az analóg módszerek híve maradt, a számítógépes animáció korában már nem érezte otthonosan magát a szakmájában. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas Ternovszky Bélával beszélgettünk.
Hat legendás magyar rajzfilm a Macskafogótól Ruben Brandtig
Mézga család, Dr. Bubó, Szaffi és Fehérlófia: ezek az alkotások mindenkiben kedves emlékeket idéznek fel. A Nemzeti Filmintézet idén meghirdette az animáció évét – idézzük hát fel a legnagyobbakat!
„A varázshegy a mérföldkönyvem” – beszélgetés Ternovszky Béla rajzfilmrendezővel
Macskafogó. Mézga-sorozat. Gusztáv. Rajzfilmgegek. Animáció. Pannónia. Kossuth-díj. Hét szó, amelyből kirajzolódik egy egész élet. A hetes különleges szám, a Bibliában gyakran a teljességet jelenti. Hét szóból összeállhat a teljes (élet)kép?
Életműdíjasoknak tartottak gálaestet a Magyar Mozgókép Fesztiválon
Esztergályos Cecília színésznő, táncművész, Mészáros Márta rendező, Reviczky Gábor színművész, Romwalter Béla producer és Ternovszky Béla rajzfilmrendező kaptak életműdíjat pénteken a balatonfüredi Kisfaludy Galériában tartott gálaesten.
Ingyenesen látható a Macskafogó a Filmión
Vasárnapig ingyenesen látható minden idők egyik legsikeresebb magyar rajzfilmje, a Macskafogó és folytatása, a Macskafogó – A sátán macskája, valamint a Modern edzésmódszerek című 1970-es rövidfilm a Nemzeti Filmintézet streaming platformján.
Ternovszky Béla: „A közösségben létezés életformája volt számomra otthonos mindig is”
Május 23-án tölti be nyolcvanadik életévét Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, minden idők egyik legsikeresebb magyar animációs filmje, a Macskafogó alkotója.
Ők a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasai
Az ünnepélyes díjátadóra a Magyar Mozgókép Fesztivál keretében, 2023. június 9-én este Balatonfüreden, a Kisfaludy Galériában kerül majd sor.
Átadták a X. Savaria Filmszemle díjait
A fesztiválra idén három témában nevezhettek az alkotók, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával pedig az internet világát bemutató diákfilmeket is díjaztak pénteken. Életműdíjat kapott Eperjes Károly és Ternovszky Béla.